Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most ezért nekem legyen rossz, mert az előző párja így viselkedett vele?

Figyelt kérdés
Huszonnyolc éves nő vagyok, 3 éves párkapcsolatban, párom 34 éves. Nagyon szeretjük egymást, minden nap elmondja hogy szeret (ami szerintem ritka), türelmes, kedves, soha nem bántott sem szóval sem tettel. Mégis van egy problémám. Szinte semmire nem bírom rávenni, ha mégis, csak nagy könyörgések árán. Mindent százszor is meggondol, mielőtt dönt, ezzel nem lenne bajom, hanem azzal hogy ő dönt. Azért rossz ez, mert tudom, hogy az előző párja viszont dróton rángatta, mindent ő mondott meg, párom egy papucs volt. Valamelyik este bulizni voltunk és táncolni akartam, táncolt is velem, de elfáradt. Rá fél órára megint akartam és kicsit hisztisebben szóltam hozzá (mert már pár perce kérleltem) hogy táncoljon már velem mert a kedvenc zeném megy, erre azt mondta, táncolt volna még, de nem így kellett volna kérnem. Ittas volt, és elkezdte magyarázni nekem, hogy ha nagyon erőlködök soha nem fog nekem eleget tenni, még akkor sem ha tudja hogy jót kérek és mondok, akkor is neki magának kell akarnia nem erőltetésre és sokkal szívesebben teszi majd. Most ez mit jelent? Nem szeret eléggé? Várom már nagyon azt is, hogy megkérjen, de nem történt meg, 2x szóvá tettem, (azt is kicsit mérgesebben), akkor is kiakadt és azt mondta minél többször emlegetem annál később szánja rá magát. Igen ám, de az exét meg 1 év után elvette, igaz a család elmesélte hogy erőltetve volt, de akkor is. Most nekem legyen ezért rossz? Mit csináljak, ha el akarok érni nála valamit, mindegy mi az, de az én akaratom is érvényesüljön?
2016. dec. 27. 16:50
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
57%
Szegény srác. Másodjára is sikerült beválasztania...
2016. dec. 27. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
83%

Első, nekem is ez jutott szembe, de nem akartam elsőnek ezt beírni :)

Kedves kérdező, szerinted ez "Várom már nagyon azt is, hogy megkérjen, de nem történt meg, 2x szóvá tettem, (azt is kicsit mérgesebben)" rendben van? Ez felnőtt embereknél így működik? Nem véletlenül, esetleg belülről, szívből kell jönnie az érzésnek, hogy Vele akarok élni, hanem basztatni kell a másikat, hogy vegyen már el? Nem jósolok sok jövőt nektek...

2016. dec. 27. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
65%

1. - pont erre gondoltam én is, az ember épp, hogy megszabadult egy hisztérikától, de már talált is egy másikat.


Kérdező, 28 éves vagy, viselkedj úgy, mint egy felnőtt. Ha valamihez nincs a másiknak kedve, akkor ne erőltesd, hisztizz meg kérleld huszadjára, hanem csináld meg egyedül. Nincs mentség a hisztire, amiket érvként felhoztál ("mert már pár perce kérleltem") egyszerűen nevetséges. Egyszer már megégette magát az ember egy hisztis, akaratos, zsarnok nővel, teljesen érthető, hogy amikor ugyanezt a viselkedést produkálod, akkor elzárkózik előled. Legközelebb kérd meg egyszer, normális hangnemben, aztán ő meg majd eldönti, jön-e épp táncolni vagy sem (vagy épp mi a szitu), és ha kihagyja, akkor oldd meg magad ahelyett, hogy ráerőszakolnád az akaratod, pláne ilyen gusztustalan módszerekkel, mint a hiszti. Ha így folytatod, tényleg kiszeret belőled, teljes joggal.

2016. dec. 27. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
Én nem akartam sürgetni, csak mindig az jut eszembe hogy az a másik mit tudott hogy mindent megkapott. Én nem akarom hogy mindenben én döntsek, nem akarok papucsot csinálni belőle, csak hogy néha az én akaratom is számítson elvégre nem gyerek vagyok hanem ugyanolyan fél mint ő.
2016. dec. 27. 17:08
 5/15 anonim ***** válasza:
100%

A helyzet az, akár megsértődsz, akár nem, hogy tudatában vagy annak, hogy papucs volt, annak is tartod, és haragszol rá azért, mert alattad nem papucs és veled nem bánik papucsként, de szeretnéd ha nálad is papucs lenne....


Ennél szánalmasabb dolgot nem tudok elképzelni!


Haragszol rá, mert nem kért meg, haragszol rá, mert hisztizel neki és ő ellentmond, haragszol rá, mert azzal fenyeget, hogy minél többször hozol fel egy témát, ő annál többször fog ellenáőllni.


Furcsák avgytok! Mindketten.


Magadat az exhez hasonlítgatod, mintha még midnig versenyeznél vele. Felejtsd már el! Ő is meg te is! Vége lett, nem véletlenül szakítottak. Ne versenyezz, ne akard görcsösen az eljegyzést. ha nem kér meg még 2éven belül, akkor én a helyedben nem rabolnám tovább vele az időmet. Nem kell őt ezzel megfenyegetned, hogy "ha 2 éven belül nem veszel el akkor elhagylak"! Nem! Egyszerűen ne tedd többet szóvá se a házasságot, se a gyereket, se az összeköltözést, egyszerűen csak éljetek boldogan. Ne nyaggasd, kérd meg valamire (pl. légyszi szivem elmosogatnál?) ha nem tezsi meg, akkor oké, könyveld el, nem csinálta meg, majd te megcsinálod. Ha legközelebb is szépen kéred és nem teszi meg, akkor majd te megcsinálod. Egy idő után a férfi észreveszi magát. Hisz' nem egy egetrengető feladatra kéred meg. A legtöbb férfi szeret a szeretett nőnek segíteni. Én pl. imádok nekis egíteni, mert tudom, hogy hálás érte, ad egy puszit aztán megyünk a dolgunkra! Ez a normélis. Ha nem akar valamit megtenni, pl nem akar táncolni, akkor fogom magam és én megyek, avgy nem megyek, hanem inkább vele maradok. Ugyan így fordítva. Nem kell a nyaggatás, az kiábrándító és rémisztő is.


Eltelik még 2 év, nem történik változás, javulás, passzív a jövőtöket illetően, nem dobja fel a témát a gyerekekről (te pedig nem beszélsz róla neki, mert megfogadtad), nem beszél a jövőtökről, csak a saját jövőjéről, akkor tudod a dolgod...


Igazából ez nagyon megalázó dolog tud lenni egy férfinak is és egy nőnek is... Belegondolni, hogy te beszélnél a jövőről, a családról, de mésikat ez nem érdekli, sőt, fenyegetve érzi magát tőle és inkább menekülne, az eléggé rossz jelre utal.


Ha azt érzed hogy nem szeret, ha azt érzed, hogy nagyon passzív, hogy fenáll az, hogy "Nekem mindegy!", akkor igazából ennek a pasinak midnegy hogy veled van-e vagy mással... Neki egy olyan nő kell, aki irányítja, de közben ellenállónak tünteti fel magát, mégis ahogy csettintenek ő úgy ugrik.


Remélem elindítottam egy gondolkodási folyamatot. Van egy könyvem erről, ha érdekel akkor írj privit :) sokat segít!

2016. dec. 27. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen. Segít nekem bármiben amikor megkérem, ezzel nincs gond! Együtt élünk kicsivel több mint 1 éve. Szép a kapcsolatunk és már sokszor beszéltünk házasság-gyerek témáról is, le lett tisztázva hogy lesz minden. Csak én kicsit türelmetlen vagyok és ha valami nem úgy történik egyből a volt párja jut eszembe, nem tehetek róla!
2016. dec. 27. 17:19
 7/15 anonim ***** válasza:
100%

2. vagyok, egyébként 42/F ha ez számít valamit. Írtam egy hosszú szöveget - van egy kísértetiesen hasonló sztorim - de úgy döntöttem végül hogy nem küldöm el, csak ennyit hagyok meg belőle:

"az a másik mit tudott hogy mindent megkapott." - az zavar téged, hogy a másik rá tudta kényszeríteni az akaratát a férfire, de neked ez nem sikerül.

"ha valami nem úgy történik" - ahogy te akarod, nem írtad le, de gondolom így folytatódna ez a gondolat.

Azt nem érted, hogy egy konfliktust nem lehet úgy megoldani, hogy addig hisztizel, veszekszel, duzzogsz, amíg a másik azt nem csinálja amit te akarsz. És itt teljesen mind1 hogy értelmetlen, pitiáner dologról van szó (mint pl te táncolnál, neki nincs kedve) vagy valami súlyos dologról (család, gyerek). Ha a másik elég gyenge, akkor rövidtávon működhet a taktika, és azt hiheted hogy nyerésben vagy, mert mindig igazad lesz, de hosszabb távon magad alatt vágod a fát, mert egyszer csak megunja a legbirkább ember is.

2016. dec. 27. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
"jó, hogy vagy, de ha nem vagy, úgy is jó"
2016. dec. 27. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:

Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy tényleg szereted e egyáltalán ezt a srácot, vagy te is "igába akarod hajtani" ? - ugyanis a mondanivalód sajnos ezt sugallja. Egyszer ennek a fiúnak már vissza éltek a bizalmával, nyilván nem akarja, hogy ez újból megtörténjen, ezért óvatosabb.


A másik pedig, amit fentebb is írtak, itt nem arról van szó, hogy kit szeret jobban, hogy kinek mit tett meg.

Ha tudni akarod, a másik csajtól szerintem konkrétan már kirázza rég a hideg, és ha te egy kicsit is emlékezteted az volt nőjére, még ha finomabb verzióban is, menekülni fog előled.


Látatlanban megmondom neked, hogy nagyon rossz úton jársz ha az előző kapcsolatát firtatod és ebből kiindulva "kérleled" bizonyos dolgokra, amihez neki láthatóan semmi ingerenciája. Te sem szeretnéd ha unszolna valamivel amihez neked nincs kedved ugye?

Akit szeret az ember az azt figyeli, hogy mit kedvel a másik, nem azt méricskéli, hogy a másik mit tett meg érte.

Én sem fontolgatnám az elköteleződést egy olyan személlyel akiben nem bízok meg teljes mértékben. Teljesen megértem a fiút.

2016. dec. 27. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Jó. De akkor mit tegyek? Sokszor mérgelődöm ez miatt és ez nekem se jó nyilván. Én nagyon szeretem őt, csak ezekből a dolgaiból elbizonytalanodom az ő érzéseit illetően.
2016. dec. 27. 19:24
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!