Volt akinek a parja megvaltozott a hazassag utan rossz iranyba, vagy megmutatta az igazi arcat amire elotte nem derult ki?

ha az megfelelő hogy házasság után (én a férfi vagyok) üvöltés minden nap, még az se mindegy hogy léptem be a lakásba, reggel arra keltem hogy rugdos mint az állat mert rosszat álmodott és álmában én szemét voltam vele !!, szóval ha erre gondolsz volt ilyen..

De elváltam azt megoldottam a problémát..

Akikkel ilyenek történnek, azok nem éltek együtt a házasság előtt, nem ismerték egymást már évek óta?

Bennem az a- talán tévképzet- van, hogy az ilyesmi max az ilyen "pár hónapja-max egy éve- járunk, házasodjunk össze" kapcsolatokban van, ahol nem, vagy csak nagyon rövid ideig éltek együtt az esküvőt megelőzően. Hosszú távon nem tartható fenn az álca, ha elég időt adsz neki, akkor lehullik a lepel, még a házasság előtt. Vagy ez csak az én fejemben él így?

Ez a helyzet nagyon összetett. Az én tapasztalatom az, hogy ahol a problémák előjönnek a házasság után, ott már előtte is fennálltak, csak nem akartunk róla tudomást venni és nem is feltétlenül olyan súllyal jelentkeznek, hogy tudatosuljanak.

Vegyük az én esetemet... egyrészt nagyon vágytam már családalapításra, ezért több kompromisszumot kötöttem, mint amennyit utólag reálisnak érzek. A kapcsolatunkban már másfél év után jelentkeztek problémák, de akkor úgy voltam vele, hogy sikerült megoldani (félmegoldást fogadtam el sikerként, mert el akartam fogadni), még erősebbnek is éreztem a kapcsolatot, mint volt. Voltak jelek, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, azt gondoltam, ennyi probléma minden kapcsolatban előfordul, ezzel még együtt lehet élni...

Nem a házasság ténye hozott változást a kapcsolatban, hanem a közös gyermek születése. Utólag már tudom, hogy ez minden kapcsolatban vízválasztó, hiszen újra kell tanulni a kapcsolaton belüli szerepeket. A gyermek születésével egy anya és egy apa is születik és ezzel együtt pedig továbbra is társakként kell(ene) működni. Nekünk ez nem ment. Nem tudtunk mit kezdeni az új felállással, megtalálni az egyensúlyt a különböző szerepeink között. Eltávolodtunk egymástól, már csak "anya" és "apa" létezett, egy gazdasági-gyermeknevelési érdekközösség, de a nő és a férfi megszűnt a kapcsolatban. Hogy ezt lehetett-e volna látni előre? Nem tudom. Az akkori tudásommal biztosan nem láthattam, hiszen nem volt meg még az az élethelyzet, amiben kudarcot vallottunk társakként. Hiába éltünk együtt évekig gyermektelenül, a közös gyermek születése egy teljesen új állapotot hozott létre. Mert addig nem volt rajtunk akkora felelősség, sokkal szabadabban élhettük az életünket, több időnk és energiánk volt egymásra. Aztán amikor belépett egy "harmadik" az életünkbe, minden figyelmünket és energiánkat rá fordítottuk és egymásra már nem maradt. Azt nem tudhattam előre, hogy ennek a helyzetnek a kezelésére nincs megoldási repertoárunk - honnan is tudhattam volna, hiszen soha életemben nem voltam korábban ilyen helyzetben, ekkor adta fel először az élet ezt a leckét. Nyilván a problémát súlyosbította, hogy mindkettőnknek voltak gyermekkori sérülései, amelyek ebben az adott helyzetben felszínre törtek. Máskor nem tudtak volna, hiszen nem voltunk még szülők.

Szóval nálunk az történt, hogy bár voltak korábban is kisebb nehézségek, ezek nem voltak olyan súlyúak, hogy szakításhoz vezessenek, de egy új helyzetben, amikor szülővé váltunk, felerősödtek és kezelhetetlenné váltak.

A mai napig, sok év távlatából is azt mondom, hogy ezt nem lehetett előre látni, legalábbis az akkori tudásunkkal semmiképpen. Most már látnám előre a jeleket, de már rendelkezem az ehhez szükséges tapasztalatokkal.

És mivel a helyzetet nem tudtuk csírájában kezelni (nem is éreztük, hogy egyáltalán van mit), ezért szépen elfejlődtünk egymás mellől az évek folyamán. Mire észbe kaptunk, addigra már fényévnyi távolság volt köztünk, nem találtunk közös nevezőt, ami mentén újra lehetett volna építeni a kapcsolatot.