Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elárult a feleségem, el akarok válni tőle. Mit gondoltok erről? (hosszú)

Figyelt kérdés

Elég hosszú lett, a lényeg: Most 5 napja, hogy elküldtem a feleségemet otthonról, mert a megkérdezésem nélkül elment abortuszra. úgy érzem, hogy olyan szinten elárult, átvert, hogy soha többé nem tudok újra megbízni benne. Elég erős szándékom, hogy elválok tőle. Ő nem akar válni, kér, hogy gondoljam meg magamat, de gyereket nem akar, én meg nem tudom elképzelni az életemet gyerek nélkül. Többi részlet alább.


Én most 38 éves vagyok, ő 37, nekem egy viszonylag jól menő informatikai vállalkozásom van, ő meg középvezető egy multinál. Már több, mint 7 éve házasok vagyunk, és megbeszéltük, hogy két gyerekünk lesz, még több évvel a házasságunk előtt. Én egyre inkább úgy érzem, hogy nincsen miért dolgoznom, küzdenem, ha nincsenek gyerekeim, mert mindent elértem már, amit akartam: szép, tágas házunk van, nyaralónk, jó autóink, évente megyünk mindenfelé nyaralni. Én nem nagyon vágyom anyagi szinten többre az életben, de mi értelme van a jólétnek, ha nincsen gyerek, a sírba úgysem vihetem magammal a házat, az autót meg a céget?


Az utóbbi 3-4 évben, amiután beindult rendesen a cég, kezdtem mondani a feleségemnek, hogy mostmár hova halogatjuk? Hol csak ugratás szintjén, hol komolyan, többször veszekedtünk is emiatt. Már csak azért is, mert már jóval 30 fölött vagyunk mindketten, nem leszünk már fiatalabbak...Mindig volt valami kifogása, hol hogy most milyen fontos projekt van a cégnél, most nem tud erre koncentrálni, legutóbb az volt, hogy hajtania kell az előléptetéséért, ami meg is történt kb 3 hónapal ezelőtt.


Kb közvetlenül az előléptetése után kezdett furcsán viselkedni, dekoncentrált volt, ingerlékeny, semmiségekért veszekedett, elvonulva telefonálgatott, kerülte a társaságomat, meg láttam, hogy kisírt a szeme, stb. Azt hittem, hogy van valakije, mert egyszer pár éve már előfordult, hogy megtudtam, hogy egy munkahelyi bulin kissé részegen "összegabalyodott" az egyik kollegájával, de végülis ebből nem lett semmi, elrendeztük magunk között, megbocsátottam neki. Az az igazság, hogy annyira gyanús lett nekem ez a viselkedésváltozás, hogy felbéreltem egy magándetektívet, hogy mi van.


Jön a detektív 2 hét múlva a részletes dokumentációval, hogy az asszony egy nőgyógyászati magánklinikára jár, és nagy valószínűséggel abortusza volt (erről kórlapot nyilván nem tudott szerezni, de az illető orvos erre specializálódott, és ksőbb az asszony nem tagadta az abortuszt).


Kérdeztem tőle, hogy miért csinálta? Hogy miért nem szólt? Jött persze a feminista pofázással, hogy az ő teste, meg ilyenek, de az én gyerekemet gond nélkül meggyilkolja, az nem számít. és hogy a karrierje miatt most az előléptetés után nem engedheti most meg magának, hogy elmenjen szülni, meg hogy erre még nem készült ő föl, satöbbi. mondtam neki, b+, mindjárt 40 vagy, akkor mikor leszel készen, mikor akarsz akkor gyereket? erre meg azt mondja hogy ő már meggondolta magát, és nem is akar gyereket, mert az csak akadályoz. Mondom, hogy és erről 7 éves házasság után informálsz? hogy ezt a kérdést letisztáztuk már a házasság előtt már. Hát, hogy ő meggondolta magát. Mondom erre, hogy akkor én meg meggondolom magam, és elválok tőled, takarodjál innen.


Ez volt 5 napja, azóta mindennap beszélünk. Mondta, hogy szeret, meg nem akar elveszíteni, és hogy később még szóba jöhet esetleg, hogy legyen gyerek, de most még nem kész erre. Mondtam erre neki, hogy ilyen hazug nőtől nem kell nekem gyerek, és hogy be fogom adni a válókeresetet. Egyelőre még nem beszéltem ügyvéddel, a 4 napos ünnep miatt sem, meg megpróbálom hideg fejjel átgondolni az egészet...


Köszi, ha megírjátok hogy mit gondoltok az egészről.



2016. nov. 1. 22:20
1 2 3 4 5
 21/43 anonim ***** válasza:
10%

Rengeteg megoldas van, csak hogy egy peldat mondjak:

Ha a karrier fontos, es a gyes, akadaly, lehet orokbefogadni.

2016. nov. 2. 03:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/43 anonim ***** válasza:
100%
Á nem adnák meg a csajnak a jogosultságot az örökbefogadásra. Elég szigorú tanfolyam meg vizsga van,.
2016. nov. 2. 06:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/43 anonim ***** válasza:
76%

Kérdező, én biztos elhagynám, ez nem házasság, ez valami szomorújáték, amiben éltek. Biztos folyamata volt annak, hogy ennyire leépült a bizalmatok, mert nem hiszem, hogy előtte mindent elmondtatok egymásnak, most meg hirtelen tudtod nélkül elmegy abortuszra. Nem működik ez már, minél hamarabb válnék a helyedben.Ha esetleg volt egyházi házasságkötésetek is, azt is érvénytelenítik: reformátusnál szabad a válás, római meg görög katolikusnál ez, amit itt leírtál elegendő alap arra, hogy szétválasszanak (tanúskodtam hasonlók miatt érvénytelenítésen). A gyerek kizárása és tudatos félrevezetés - ilyen címszavakkal menj, ha arra kerül a sor.


Engem mélyen elszomorít,hogy mire képesek a multikatonák vagy mire teszi őket képessé ez a világ...


Párt simán találhatsz még, nem vagy annyira kicsúszva az időből (leendő exnejed annál inkább). Csak mielőtt bevetnéd magad a keresésbe, nem árt, ha lelkileg rendbeteszed magad, mert elég mély nyomot hagyott benned ez a házasság, amit nem kellene az új kapcsolatba belecipelni, nehogy elkövesd ott is azokat a hibákat, ami itt a te sarad volt.

2016. nov. 2. 06:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/43 anonim ***** válasza:
79%

Szomorú, ami történt, de a lényeg: ő úgysem lenne jó anyja egy gyereknek. El tudod képzelni, hogy ő maga elé helyezi egy gyerek érdekeit? Nem valószínű, anélkül pedig nem megy.

Szóval jobb, hogy ez most így kiderült, hogy nem alkalmas anyának, mint hogy egy gyerek is megsínylette volna.

Emészd meg, hogy át lettél verve, nyilván ő sem gondolta, hogy nem fog megváltozni benne az érzés, várta ő is a vágyat, de nem jött. Erről nem tehet, csak arról, hogy nem szólt - gondolom belül küzdött.

Ha tényleg ennyire biztos vagy benne, hogy gyereket szeretnél, keress olyat, akivel egyeznek a terveid.

Sok szerencsét hozzá!

2016. nov. 2. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/43 anonim ***** válasza:
69%

Én valahol megértem a tettét, nyilván tudta, hogy te minden létező eszközzel próbáltad volna befolyásolni a gyermek megtartására, esetleg beadja a derekát, és akkor a gyermek egy életen át élhetne azzal, hogy az anyja miért nem szereti.


Ami azért elèg fontos lenne, egyedül élni ezzel azért durva, rendkívül ritkán lépnek ki az anyukák a gyermekük életéből, viszont ha az apja lépne le, minden sarkon találna sorstársat.


Szerintem is sok a magánnyomozó egy házasságban, nem kizárt, hogy nem csak lelki befolyásolástól tartott, ki tudja, mi telik ki tőled.


Persze rendkívül aljas dolog hazudni a gyerekvállalásról, de egyszer meg is csalt, valószínűleg a jólét tartja egybe a kapcsolatotokat, hiszen bizalom és hűség a környéken sincs.


Erre gyereketvállalni őrültség lenne a nő részéről, rég ki kellett volna lépnie a házasságból, de a pénz nagyúr.

2016. nov. 2. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/43 anonim ***** válasza:
85%
Nem volt korrekt veled a feleséged, mert közölhette volna, hogy nem akar gyereket. Azért nem hibáztatható mert igy érez, ilyen esetben szerintem jobb az abortusz, ha ennyire nem szeretne gyereket. Viszont ezek után te nem tudom mit akarsz tőle. Ő nem fog neked gyereket szülni, hiába vársz.
2016. nov. 2. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/43 Noblesse Oblige ***** válasza:
100%

Itt fejétől bűzlik a hal. Ez már rég nem házasság, csak mindketten úgy tesztek. A gyerek témán borult a bili, de ahogy látom a legalapvetőbb dolgok hiányoznak a kapcsolatotokból, amitől ez az egész nem egy hattyútánc, csak a hattyú halála. Nézz most már végre szembe vele, hogy ez egy nem egészséges és kiegyensúlyozott kapcsolat. Ő titkolja az abortuszt, te magándetektívvel nyomozol utána. Ez meg ér egy Barátok közt díjat!


A gyerek jó, de nem mindenáron. Egy jó kapcsolatban boldog gyerek lesz, de egy rosszban csak tovább viszi a problémáitokat, és nagyobb valószínűséggel nem lesz egészséges felnőtt.


Olyan emberrel vállalj gyereket akivel kölcsönös a szeretett, hűség, bizalom, kommunikáció, őszinteség. Ha egyik hiányzik akkor az csak egy félárbocos kapcsolat és valahol borulni fog a hajó.

2016. nov. 2. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/43 anonim ***** válasza:
79%

Nekem is az fordult meg a fejemben, hogy lehet hogy nem a te gyermeked volt. Az én véleményem szerint az abortusz gyilkosság, de mivel kétgyermekes apukaként nem én vagyok a terhes nők helyében, ezért nem ítélkezem.


Azt azonban nem tudnám én sem elfogadni, hogy nem szeretne gyereket, főleg ha előtte megállapodtatok abban hogy legyen.


Helyeslem, hogy el szeretnél válni, lehet hogy neki is jobb ha egy multi profitját dédelgetheti a gyermeke helyett - kinek mi fontos.


Neked pedig még lehet családod és sok gyermeked akik majd akkor is szeretettel jönnek hozzád, amikor már mindenki elfelejtette, hogy három évtizede ki növelte meg az eladásokat 55%-al...

2016. nov. 2. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/43 anonim ***** válasza:
56%
Valóban vicc a hàzassàgod,vàljatok el,és keress egy nőt aki akar gyereket.Persze nem àrt sietned,mire összejön minden,40 felett leszel,én pl. ilyen idős férfivel màr nem vàllalnék gyereket,de biztos van olyan nő is,akit nem zavar a korod
2016. nov. 2. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/43 anonim ***** válasza:
59%

A probléma az, hogy te (ahogy írod) már elértél mindent amire vágysz és nem a legfõbb célod a további karrierépítés. Viszont a feleséged még nem érzi ugyan ezt. Számára a karrier az elsõ. Egy jól mûködõ kapcsolatban ezt meg kellene értened. Viszont a ti kapcsolatotokban nincs nyoma semminek ami ezt mutatná. Aljas dolog volt a tudtod nélkül abortuszra mennie, de mi vezetett odáig, hogy ne tudjon veled leülni és megbeszélni? A fogalmazásod alapján nem sokba nézed az õ véleményét.

Mindkettõtöknek jobb lesz ha elváltok. Te keress egy nõt akit nem a karierépítés érdekli, õ meg talál majd egy férfit aki ugyan annyira karrierista mint õ.

2016. nov. 2. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!