A Férjem szerint örüljek annak, hogy még velem van, mert más már rég elhagyott vona ennek a töredékéért is. Mit tegyek?

Senki nem írta, hogy rossz vagy. Nem hepciáskodni és megsértődni kell, hanem elgondolkodni a leírtakon! Már nem csak magadért vagy felelős, hanem egy másik emberért is. Eddig lehettél naiv és ostoba, ezentúl nem. Ide senki nem azért karcolgat, hogy neked rosszabb legyen.

Mártír szerepvállalás helyett, sértődés helyett lásd be, hogy hibáztál és innentől ne azon matekolj, hogy az a barom, akinek gyereket szültél, változhat-e. Nem fog.

Szabadulj meg szépen tőle és a gyermeked egészséges lelki fejlődésére koncentrálj.

Mérhetetlen ostobaságra vall abban reménykedni, hogy megváltozik. Anya vagy már, ezt az ostobaságot már nem engedheted meg magadnak. Már nem csak a saját életed teszed vele tönkre.

"Értem, rendben, rossz ember vagyok. Könnyű ítélkezni úgy,hogy csak pár szeletet tudtok az életemből. Sajnálom,hogy az időtöket és a sajátomat vesztegettem. Hiszek abban,hogy minden megoldódik."

Senki nem írt ilyesmit. Fogd már meg szépen a mártír pózodat, hajtogasd össze és rakd el naftalinba, mert legkevésbé egy olyan anyára van szüksége a kisfiadnak, aki inkább kínlódik térdig a kakiban, mint hogy beismerje, hiba volt összeházasodni, rosszul választott, és képes kellő akarattal új lapot nyitni.

Hogy a te önbizalmadat és hitedet a nemtörődöm férjed törte meg az évek alatt (nem tudom, mióta vagytok együtt, de ha már öt hónapos a gyereketek, akkor nem most jöttetek össze...), vagy sosem volt valódi, ezt innét most eldönteni képtelenség. Mindenesetre mostanra elhitted, hogy az, amiben élsz, normális. Nem! Nem az, a legkisebb mértékben sem!

Normális férfiak nem viselkednek így az öt hónapos gyermekük anyjával, a feleségükkel, akit elvben szeretnek és tisztelnek, és akivel ezért kötötték össze az életüket. A te férjednek az kell, hogy legyen, aki ellátja az anyja helyett, csinál kaját, kitakarít, mos stb. A te férjednek nem társ kell, egyenrangú, megbecsült partner.

És ezt rajtad kívül mindenki látja, csak te vagy még mindig vak. Ez nem bűn, nem gonoszság, de ha feltetted a kérdést, megkapod rá a tizenvalahány értelmes választ, és ezek után sem állsz ki sem magadért, sem a gyerekedért, az már bűn lesz. Mert felnőtt ember vagy és felelős a fiadért és a döntéseidért.

Nem fogod tudni megoldani azt a problémát, hogy egy jellemgyenge, élhetetlen alakkal házasodtál össze. Nem fogsz tudni benne szeretetet, megbecsülést, tiszteletet, odaadást, figyelmet generálni, ha eddig nem sikerült. Nincs ember, aki erre képes lehetne. Ezt kéne belátnod.