Azt érzem, a párom mellet mintha nem a helyemen lennék, nem tudok úgy kibontakozni, önmagam lenni, ahogy elképzelem. Hogyan lehet ebből továbbfejlődni, "kigyógyulni"? Vagy lehet, nem a megfelelő ember mellett vagyok? Hogyan jöhetek erre rá?

Nos, kedves érdeklődő, egy darabig ott mind erőltetgettük, de nem igazán tudtam elköteleződni az egész ügy mellett, mert zavartak bizonyos régebbi sérelmek és maradékai. Mikor elmondtam neki, hogy hogy vagyok ezzel, akkor azt mondta, hogy akkor szakítsunk, mert nincs így értelme. Akkor megkönnyebbültem picit, de amin utána átmentünk - együtt - azt nem szeretném többet átélni, ilyen áron nem szeretnék szingli életet.

Most már úgy vagyok, hogy ez kellett történjen ahhoz, hogy megszülethessen bennem az elköteleződés mellette, ami hiányzott, mert láttam a nyers valóságában azt, hogy mennyire is kötődtünk egymáshoz, és hogy hogyan kellene csináljuk az egészet, hogy jó legyen. Viszont ő azóta is úgy gondolja, hogy kár erőltetni, lezárta. Beszélgetünk, meg jóban vagyunk (ahhoz képest), és hiányzunk egymásnak, de ennyi.

Bennem egyszerre van jelen az, hogy felszabadultnak érzem magam, meg új, hasznos dolgokat csinálok, de másfelől meg bánt az egész, és hiányzik, és jóval többre értékelem most a kapcsolatunkat, mint akkor amennyire láttam, azt érzem, most már tudnám hogyan kéne másképp hozzáállni az egészhez, hogy működjön.

Meg bűntudatom is van az egész miatt, mert úgy érzem, cserbenhagytam őt, mivel ő tényleg mindent megtett, ami tőle telt, és tudom, hogy később is mellettem állt volna bármiben, de én valahogy mégsem tudtam (akkor) úgy lenni mellette, hogy az működjön. Megrekedtünk, lelkileg éretlenek voltunk egymáshoz. Bánt, hogy úgy jön ki az egész, hogy "akkor, annyi évig jó volt nekem, most meg már menjen a szeme világába".

Valahogy így vagyok épp. Remélem én is, hogy nem volt fölösleges cirkusz és fogcsikorgatás.

Hajrá nektek!

Hát na, hasonlóra vágyok, csak lányban. :D

28F