Harcoljak, vagy engedjem el?

Egy éve megismertem egy férfit. Én első pillanattól kezdve oda voltam érte, elvarázsolt. Egy átbulizott éjszaka után találkoztunk hajnalban először, beszélgettünk ezután egy hónapig nem láttam. De annyira mély nyomott hagyott bennem, hogy képtelen voltam nem gondolni rá. Elég idétlenül hangzik de miatta (is) szakítottam az akkori barátommal. Csak rá gondoltam. A következő találkozásunkkor nála kötöttünk ki. Együtt aludtunk. Ami tényleg csak alvás volt, még csak nem is próbálkozott leteperni. Sosem beszéltünk fb-n meg ilyenek, csak sodródtunk, vártuk, hogy találkozzunk véletlenszerűen ami mindig meg is történt. Hajkurásztuk egymást. Addig, amíg képbe nem jött egy csaj. Egy csaj akiről tudom, hogy fülig szerelmes belé a mai napig. Egy este megismerkedtem ezzel a lánnyal. És elmondott minden olyan dolgot amitől féltem, hogy igaz lehet. Hogy a pasi csak egyéjszakásra megy, minden csajnál ugyanezt a dumát nyomja, meg hogy barátnője van igazából, jobb ha nem veszem komolyan, én meg elhittem mindent. a Lány azt mondta nagyon jól ismeri Őt, és ezáltal olyan szinten manipulált engem, hogy ezek után nem kerestem a srácot, borzasztóan sokat szenvedtem miatta, de elengedtem. Ő sem keresett ami mégjobban arra késztetett hogy igaz volt minden. Aztán teltek a hónapok. Már mással randizgattam, kezdtem túltenni magam az egészen és boldog voltam. Viszont egy nap eszembe beszélgettem egy barátnőmmel aki biztos információbol megtudta, hogy a csaj aki manipulált engem fülig szerelmes a srácba. Végig gondoltam mindent. Nagyon részletesen. Nyilvánvalóan benne volt a pakliban, hogy hazudott a csaj, végül ki is derült, hogy tényleg. És arra jutottam, hogy bármilyen szánalmas én nekem kell Ő. A következő hétvégéig kellett csak kibírnom nélküle. Elhatároztam, hogy megszerzem, és meg is szereztem. Az egész rajtam múlt így belegondolva. Elkezdődött újra az egész játék. És borzasztóan élveztük az egészet. Egy hónapig csak loholtunk egymás után, nagyon vigyáztam vele. Aztán megbizonyosodtam az érzéseiről. Csak ezután feküdtünk le egymással. Több mint fél év ismertség után. És azóta is a mai napig csináljuk ezt az egészet, csak sokkal komolyabban. Ami majdnem felér egy párkapcsolattal, de nem véletlenül nem írtam azt, hogy együtt vagyunk. Mert nem mondtuk ki a mai napig sem, mit akarunk a másiktól. Pedig próbáltunk erről beszélni nagyon sokat, de sosem jutottunk dűlőre. Egyszer azt mondta szeret. Én is szeretem őt. És tudom mit akarok, de azt nem tudom ő mit akar, mert szeszélyes, nagyon, és bármilyen macsónak mutatja magát, fél, nem egy kezdeményező típus. És már nagyon érik a dolog, ott vana feszültség bennünk minden találkozásnál és ez lassan kinyírja ezt az egészet. Minden barátnőm azt tanácsolja, hogy hagyjam a fenébe, és egyre többet gondolok erre én is. Mert ha akarná az egészet akkor megmondaná, nem? Nem volt sosem kapcsolatom, 18 éves vagyok, ő 26. Nem tudom, hogy működik ez. De óriási nagy kémia, hasonlóság és megértés van közöttünk. Szerintem értékes dolgot dobnánk a kukába. A baj, hogy még nem használtuk ki eléggé a kapcsolatunkat de mégis már úgy érzem sokszor, hogy erőltetés az egész. És tudom, hogy azért van köztünk feszültség mostanában mert képtelenek vagyunk előre lépni, és unalmas, unalmas ugyanott lenni ennyi idő után. Nagyon az elején vagyunk, nagyon sok ideje. Miért?