Háztartásbelinek lenni, mint életcél?

Nos, szerintem te gondolkodsz helyesen. A legtöbb nő a háztartásvezetésbe olyan mértékben képes elfáradni, hogy az elképesztő (mentálisan). Amiatt, hogy ráadásul eltartott lennél, kb 80%-os valószínűséggel az önbecsülésed megsemmisül.

Jó hír: ömmm gondolkoztam egy darabig, de nincs.

26/F

Nem a mi véleményünk számít, hanem a tiétek. Ez egy fontos kérdés, ha a továbbiakban közösek lennének a terveitek. Mindenképp jó lenne valami közös nevezőre jutnotok.

Egyébként sok pozitívumot én nem látok benne. Vallom, hogy a jó barátság alapja a pontos elszámolás, egy érzelmi kapcsolatba az anyagiakat, főleg az anyagi függést belekeverni a lehető legrosszabb ötlet. Valaki jó eséllyel rosszul jön ki belőle, többnyire az, aki függ a másiktól.

Meg különben is, mi a biztosíték arra, hogy életed végéig el fog tudni tartani? Mi van, ha valami olyan baja lesz, ami a munkaképességében akadályozza, mi van, ha megromlik a viszonyotok? Akkor mihez kezdesz? Ha egy munkáltatónál vagy egy vállalkozásban nem megy a dolog, váltasz vagy leváltanak, de keresel más lehetőséget, addig is részese vagy a munkaerőpiacnak. Ha kivonulsz évekre, esetleg nulla tapasztalatod van, nagyon nehéz lesz visszarázódni. Ha a férjeddel romlik meg a viszonyod, mit csinálsz? Keresel másik férjet?

Ennek a háztartásbeliségnek akkor látom értelmét igazán, ha van anyagi biztosítékod, amihez rajtad kívül senki nem nyúlhat.

Egyetlen esetben vállalnám a háztartásbeli létet, ha akkora vagyonom lenne, hogy nem lenne szükségem a munkára, plusz, ha otthonról végezhetnék valami távmunkát, saját vállalkozást, és jobban elmélyedhetnék a tanult szakmámban.

Ha viszont olyan párom lenne, aki határozottan ellene lenne, hogy bármit is dolgozzak a háztartás mellett, akkor jobb, ha keres másik cselédet.

Mint eletcel ?

Egy nagyon buta nagyon kis igenyu nonek talan

Én nem érzem eltartásnak vagy cselédségnek ha valaki háztartásbeli. Például egykori osztálytársam anyja is az volt és az egész családnak jobb sora volt emiatt. Férfiként én is voltam háztartásbeli de az idős szüleimnél és egyáltalán nem éreztem olyat hogy eltartott lennék. Minden tevékenységet elláttam náluk, cserébe nem voltak anyagi gondjaim, tehát maximálisan boldog volt mindenki. És ami a legfontosabb, volt időm a saját életemet építeni, vagyis mire elhunytak létrehoztam egy saját otthoni jövedelemforrást és továbbra is szabad vagyok. Korábbról van munkahelyi tapasztalatom is és tudom hogy munka mellett ez nem sikerült volna. Ha visszatekintek eddigi életemre nagyon elégedett vagyok és úgy érzem hogy éltem a nagybetűs életet ahogy a szüleim is.

Persze azért az más kérdés hogyan éreztem volna anyagi gondokkal a háztartásbeliséget. De ebben az esetben nagyságrendekkel biztosított jobb életet a meghitt otthon mint bármilyen diplomás állás. Az év 365 napja piros betűs ünnep volt. Ha ezt biztosítja egy állás akkor kalapot emelek a munkaerőpiac előtt.

48/F

Teljesen függésben akar tartani, hogy ennek a klasszikus felállásnak minden elemét élvezze: neked k.uss a neved, ő bármit megtehet, úgyse tudsz tenni ellene, nincs hová mennem, stb.

Ezen a korona, ha gyorsan szülsz: egy-két gyerekkel kétszer meggondolod, hogy elhagyd, nulla jövedelemmel.

Inkább gondold ezt át többször. :(

Neki miért lenne jó, ha nem dolgozol?

Kövezzetek meg, de szerintem háztartásbelinek lenni nem egy életcél, hanem az a könnyebb út. Egy nem háztartásbeli ugyanúgy elvégzi a házimunka nagyját, gyereket nevel, stb. ÉS még mindemellett dolgozik is.

Ettől függetlenül nem nézem le azt, aki megteheti, hogy háztartásbeli legyen és úgy dönt hogy akkor be is vállalja, mert pl. a gyereknevelésnél sokkal jobb, hogy az anyukája bármikor tud foglalkozni vele, ha szükség van rá, meg így biztosan minden nap lesz ideje egészségesen főzni rá, és nyáron is ráér ide-oda menni vele a szünidőben. Aki ezt megengedheti magának, és szívesen csinálja, az nyugodtan tegye meg.

Én biztosan nem tudnám, mert szeretem, hogy sikeres vagyok a szakmámban, és hogy olyan dolgot csinálok, ami előreviszi a világot (kutatás) - ez sajnos nagyképűen jött ki, pedig csak annyit akarok mondani, hogy nem érezném magam hasznosnak, ha egész életemben csak a családdal törődnék. Egyébként van egy ismerősöm, aki háztartásbeli volt (ugyanígy a férj erőltette rá), és a végén már annyira nem bírta, hogy titokban járt el dolgozni.

És persze ott vannak a praktikus indokok is, amit a többiek mondtak, hogy ha a férj valami miatt mégsem tud eltartani, akkor rögtön hiányzik a másik keresete.

Ezek az én pro/kontra érveim.

Nyilván a te véleményed támogatom. A háztartás vezetése legyen megosztott, vagy annak a feladata, aki magára vállalja. Neked nyilván nem nagyon akaródzik, és amúgy sem okos döntés anyagi függőségbe kerülni bárkitől, másrészt meg nem biztos, hogy ő egymagában el tud tartani kettőtöket, régebben ez még ment, manapság már nagyon ritkán (bár nem tudom, mit dolgozik).

Ha nekem és a páromnak ennyire különbözne a véleményünk lenne a témában, én inkább odébb állnék, és keresnék olyan embert, aki támogat a karrieremben is, de nyilván ez a te dolgod.

Ja igen, az még lemaradt, hogy ebbe azért látok így bele, mert édesanyám mindigis dolgozott, aztán a szüleim elváltak, és apám új felesége háztartásbeli. Mindkét szülőnél sokat voltam, ezért tudom ezt így.

És bár nem "kuss a neved" a felállás, de mondjuk volt már, hogy apám rápiríott a feleségére, hogy miért nem tudta ezt vagy azt megcsinálni (pl. egyik nap elfelejtette behozni a postát), ha már "úgyis egész nap otthon van". Szóval kb ez van, hogy aki háztartásbeli attól azt várják el, hogy mindent tökéletesen csináljon, mert az a dolga...