Tényleg komolyan gondolja?

Köszi a segíteni akarást.. Nem megkrni akart volna, hanem szimplán lelki szemétládának használt volna. Hisztizett, nyafogott non stop, ha rám írt, akkor annyit kérdezett, hogy "miért nem írsz", de pl egyszer sem kérdezte volna meg, hogy hogy vagyok.

Aztán besértődött és többszörösen leörömlányozott, amikor végre bunkó voltam és leráztam. Hibáztatott, hogy azt mondtam, adok esélyt. Adtam is, többszörösen, hogy tudjon tiszta lappal kezdeni, de eljátszitta minden lehetőségét.

Őt semmiért nem hibáztatom, mert csak én tehetek arról, hogy egy másodpercig is komolyan vettem minden ballépése után.

Már túl tettem magam rajta, semmi gáz nincs, egyedül azt sajnálom, hogy, elvette tőlem az alapvető bizalmamat az emberekkel szemben. De a naivitásomat is, aminek lehet, hogy épp itt volt az ideje 16 évesen :D

Még egyszer köszi, irtó jófejek vagytok!

Köszönöm, 22-es :)

Tudom én is, persze, hogy vannak. Alapból ő is normális, csak a maga módján.

A kedvemet annyiban vette el, hogy kb minden neten rám író srácban az ő hozzáállását látom. Mármint ő azt gondolta, hogy attól, hogy egyik nap cset, automatikusan esküvő következik. Erre mondtam hogy azért álljon már meg a menet, a SAJÁT kapcsolatom alakulásába hadd legyen már nekem is egy csöp beleszólásom. Miután egyre többet követelt, és olyan szívességeket megtett, hogy pl nem smárolt le (bár ezzel is zsarolt.. ha nem teszem meg, öngyilkos lesz, stb), rájöttem, hogy ebbe nincs értelme belevágni, mert egy ilyen emberrel már most látom, hogy nem fogom leélni az életem, nem akarom a gyerekeim apjaként, tehát bele se megyek az egészbe, mert szakítani csak még nehezebb lenne. Ez lett volna hitegetés, nem az, hogy azt mondom, van esélye...

A magabiztosságomat vette el, neten való beszélgetésekben csak úgy merek totál önmagam lenni, ha előtte tisztázom, hogy just friends, nehogy azt mondja bárki is, hogy hitegettem. A józan eszemmel tudom, hogy ez a pasi egy kivétel volt a rossz fajtából, ez a tudat mindig megerősödik, valahányszor sikerül értelmes fiúkkal beszélgetni, akik normálisan kezelik a helyzetet, nem várnak el mindenfélét.

Upsz, ismét regény😂

És még valami a fiú védelmére, ne csak a rosszat lássátok.

Az a legbosszantóbb, hogy az alap viselkedését meg tudom magyarázni. A családja full züllött, asszem 3an vagy 4en vannak testvérek, tesói drogosok, apja alkoholista, saját bevallása szerint anyján élősködnek. Ő pedig itt áll 18 évesen, diákmunkával tartja el magát. Lelki támaszra volna szüksége, mert borzasztóan szeretethiányos. Egy rendes, igazi, szerető barátnő kéne neki. És ez a baj, hogy annyira el van keseredve, hogy mindegy ki, csak legyen! Én meg eszméletlenül sajnáltam/sajnálom őt, de csakis szerelemből leszek barátnő, empátiából soha. Egyre jobban láttam, hogy ebből a helyzetből nem lehet nem fájdalmasan kijönni, egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy mi a kevésbé kegyetlen: barátzónában tartani őt és azzal kínozni, hogy úgyse kaphat meg, vagy faképnél hagyni úgy, hogy nagyjából én voltam az egyetlen a környezetében, aki emberszámba vette és vele volt. Sokszor mondtam neki, hogy kapcsolatra ne számítson, de maradjunk barátok, ha szeretné. Közölte, hogy azzal kitörölheti. Tehát ebben a verzióban nem volt éppen partner. Sokáig húztam-halasztottam a dolgot, míg összeszedtem magam, bunkó voltam és lekoptattam. Nem tudtam másképp tenni, ő akarta.