Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hiányzik a szeretőm?!
Együtt voltam valakivel néhány alkalommal, akit nagyon kedveltem..talán túlzottan is, még azelőtt, hogy egyáltalán történt volna köztünk bármi.
Nagy törés volt ez nálam is, mert addig azt hittem minden rendben a kapcsolatomban.
Végül a szeretővel szétváltunk, vissza akartam találni a páromhoz, és úgy tűnt sikerült is. Komolyan vette egy idő után a problémámat, változtatott, én is.
A másik férfival nem beszéltem már egy ideje, nem is hiányzott, úgy éreztem magamat, mint a kapcsolatunk elején..igazán szerelmesnek. És most egyik pillanatról a másikra, fogalmam sincs minek a hatására, megint hiányzik a volt szeretőm.. Úgy hittem ismerem, együtt dolgoztunk 2 évig, de nem tudom mennyire lehetnek valósak az érzelmeim. Talán csak felruháztam olyan tulajdonságokkal, amik nincsenek meg a páromban. Vagy ő maga hiányzik..netán az érzés, amikor vele voltam.
Fogalmam sincs.
Hogy az istenbe verhetném ki a fejemből?!?! Tudom, hogy ez sokak szemében megvetendő, nem is vagyok büszke arra, amit tettem, de igyekeztem visszatalálni, megoldani a problémát, és végül úgy éreztem sikerült is.
Most megint borulni érzem a dolgot, labilisnak érzem saját magamat és kicsit jól esett kiírni magamból.
Megcsalni nem fogom még egyszer a páromat, ez az egy biztos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!