Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti megbocsátanátok ezt a párotoknak?
Ittasan jött haza, és szexelni akart. De nekem semmi kedvem nem volt így együtt lenni vele, erre elkezdtünk veszekedni, ott akartam hagyni, mondván, hogy majd ha mind ketten lenyugodtunk akkor megbeszéljük, megragadta a csuklómat, magához rántott, és olyan erősen szorította, hogy már fájt. Ugyan nem látszik meg, de azért még ma is érzem kicsit, hogy fáj. Tudom, hogy az erőszak nem megoldás, de nem tudtam mit csinálni abban a helyzetben, és megpofoztam. Na, akkor attól egy kicsit észhez tért, bocsánatot kért, de én annyira zaklatott voltam, hogy eljöttem otthonról, most anyukáméknál vagyok.
Azóta tucatnyiszor hívott már, meg sms-ben is bocsánatot kért.
Ti hogy reagáltatok volna, megbocsátanátok a párotoknak?
Jól tetted, hogy eljöttél, egy kis távolság jót tesz mindkettőtöknek, hogy átgondoljátok. Én megbocsátanám, főleg, ha nem volt még ilyen. És persze, ha nem is lesz többet.
Viszont mindenképpen leülnék vele megbeszélni a dolgot, nem csak egyszerűen annyit, hogy többet ne legyen ilyen, hanem hogy egyáltalán hogy jutott el idáig a dolog, hogy pl. akaratod ellenére akarjon szeretkezni veled. Lehet mondani, hogy a pia az oka, de az ital mindig csak a meglévő dolgokat nagyítja fel, újakat nem ad hozzá.
Nehogy már még te szabadkozz. Ki tudja, mit tett volna még, ha nem pofozod meg.
Egyszer elnézném neki, de nem valószínű, hogy ugyanúgy meg tudnék bízni benne utána is.
Megütötted?
És még te vagy felháborodva?
Ez jó. Komolyan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!