Ezek mennyire "normális" dolgok egy kapcsolatban?

2,5 Éve vagyunk együtt, együtt is élünk 2 éve. Párom 33, én 26 éves vagyok. (Én vagyok a lány).

Mostanában őrült sok a veszekedés olyan dolgok miatt, amik eddig is idegesítettek, de már egyre inkább fogy a türelmem. Viszonylag hosszabb ideje itthon van. Dec 23-án leálltak a munkával és még idén nem kezdtek el dolgozni (építőipar). Meg tudnám fojtani már. Túl sokat nézzük szerintem már egymás pofáját. Idegesít, hogy semmi mást nem csinál, csak a facebookon lóg, ott játszik, vagy fényes nappal lehúzott redőny mellett fekszik és sötétbe a gyilkolászós filmeket nézi, miközbe kint hétágra süt a nap. Mindezt megszakítja óránként egy cigizéssel, ami nekem szintén nagyon irritáló, hogy úgy szívja azt a büdös sz.art, mintha az élete függne tőle. Még a tévéműsorokon is veszekszünk, mert csak az unalmas horgász műsorokat kell nézni, ha épp nem öldöklős akciófilmek vannak porondon. Én aggódok a vállalkozásom miatt, ami nem úgy megy ahogy kéne, valószínű ezért is idegesebb vagyok, meg ő is aggodalmaskodik a pénz miatt, hogy még nem kezdtek el melózni. Szexuális életünk is uncsi már. Nemrég ugyan megkérte a kezem, de abszolút nem tudott meghatni a dolog, bár igent mondtam. Mondjuk ez semmit nem jelent. Kint lakunk a város szélén egy paneldzsungelbe, kocsink épp nincs, szóval elég elszeparáltan élünk. Gyalog minden legalább fél óra, még egy bevásárlás is gondot okoz autó hiányában. Ezen is ki vagyok bukva már. Nem csinálunk semmit, nincs közös semmi. Tény, hogy jobban éreztem magam amikor jobbban éltünk anyagilag és nem volt összetörve a kocsi se. Olyan tehetetlen nullának érzem magunkat és csak idegeljük egymást. Főleg ő engem. Egyre jobban nem látom már benne a férfit. Gyereket szülni se akarok neki. Úgy érzem nem üti meg a mércémet már, tök más életre vágyom, mint amilyet élünk. Olyan mintha leragadtunk volna egymás mellett, de nem jutunk semerre.Azt gondolom fejlődnöm kell emberileg, meg mindenhogyan, hogy egy minőségibb kapcsolatom lehessen. Addig csak olyat érdemlek, amilyen én is vagyok. A.kérdés csak az, hogy együtt fejlődünk, vagy feladom és megyek tovább az utamon ~ideiglenesen~ egyedül.... tanács? Lehet ez komoly intő jel , vagy csak hullámvölgy?