Valóban szeretem őt? Hogyan döntsek a kapcsolatunkról?

Üdv! 23 éves lány vagyok, lassan 1,5 éve depresszióba estem és gyógyszereket is szedek. Az egész 21 éves koromban kezdődött amikor hirtelen pánikbeteg lettem, szerencsére azonnal pszichológushoz fordultam és egy pár hónap múlva ki is derült, hogy mi okozza a problémát: PTSD (poszttraumás stressz szindróma). Kiderült ugyanis, hogy kb. 11 éves koromban az egyik családtagom szexuálisan zaklatott. Ezt az emléket olyan szinten kitöröltem, hogy szó szerint nem emlékeztem rá,mint ahogyan kitöröltem a rosszal a rengeteg jó gyerekkori emléket is. A lényeg, hogy középiskolában a főiskola alatt mindig éreztem, hogy valami nem stimmel velem. Próbálkoztam fiúkkal, volt is egy-két barátom, de ezek nem tartottak max. 2 hónapig, végül oda jutottam, hogy talán leszbikus vagyok. Szerencsére a terápia nagyon sokat segített és ma már tudom, hogy ez egyfajta menekülés volt a fiúk elől a gyermekkori bántalmazás miatt. A betegségem miatt átmentem a poklok poklán, nagyon megviselt, de szerencsére a munkahelyem segített és gondolom a gyógyszerek is, így ma már elmondhatom, hogy jobban vagyok. Egy éve pedig kinyílt előttem a világ, ugyanis a munkahelyemen találkoztam egy "fiúval". Ő másik településen él, de a mi településünkön focizik és egy rendezvény alkalmával betévedt a munkahelyemre. Ha létezik szerelem első látásra, akkor ez az volt! Ha szavakkal kellene leírnom mikor első alkalommal egymásra néztünk, akkor úgy tudnám megfogalmazni, mintha akkor indult volna el a szívem és addig csak egy helyben állt volna. Soha nem éreztem ilyet és magam is meglepődtem, hogy ez mégis mi? Először csak chaten beszélgettünk, később pedig elhívott randizni. Életem első komoly randija volt, pedig még nyugtató is volt bennem (a mai napig tartok a férfiaktól, mondhatni félek tőlük), a lényeg, hogy végül összejöttünk és immáron 1 éve együtt vagyunk. A problémák talán akkor kezdődtek, amikor több mint két hónap után elárulta, hogy Ő bizony 36 éves. Ettől nagyon megijedtem, bár totális nem néz ki annyinak a körülöttem lévők, sőt, még én is úgy gondoltam, hogy max 28 éves, de ez akkor is rémisztő volt. Természetesen a kora nagyon sok jó tulajdonsággal is jár, iszonyatosan megértő, minden szempontból, a szexet sem erőltette (ugyanis még szűz voltam) és megvárta, amíg én is akarom és lassacskán persze megtudta és mivel nem hülye magától is rájött dolgokra, hogy miért vagyok ilyen félénk és miért megy nehezen ez a kapcsolat. Szóval iszonyatosan megértő, kedves és udvarias, pedig szó mi szó, néha olyan alpári, lekezelő módon beszélek vele, hogy más már rég elhagyott volna, és ezt még a saját családom is így látja.

A problémák igazából azzal kezdődtek, hogy mivel focizik és ez heti 2-3 edzéssel plusz hétvégi meccsel jár, így elég sokat volt a haverokkal, ami pedig azzal járt, hogy bizony meg-megiszogatott egy jó pár sört. Mivel apukám alkoholista (a szüleim elváltak még 14 éves koromban), így én folyamatosan rá vagyok parázva, hogy ő bizony egy alkoholista lesz. Szerencsére jó párszor bizonyított már, hogy ez nem így van és természetesen már elég régóta nem jár el sörözgetni, csak nagyon-nagyon ritkán. Szóval elvileg mindennek szépnek és jónak kellene lenni, de én most nem ezt érzem. Igazából nagyon félek attól, hogy én még fiatal vagyok és talán mással is meg kellene próbálnom, de azt is tudom és érzem, hogy Ő életem szerelme. De mégis attól rettegek, hogy ez az "élni vágyás" egyszer csak lecsap és akkor vége lesz a kapcsolatunknak. És mivel ő már 38 éves így egyszerűen nem tudom, hogy mihez kezdjek. Néha arra gondolok, hogy talán kellene egy kis szünet, hogy kicsit éljek és bár önzően hangzik, de hogy más férfiakkal is legyek. De ha erre gondolok, akkor rögtön jön a félelem és az, hogy elveszítem Őt örökre. Igazából nem tudom elképzelni magam más férfival, de nem értem, hogy miért van akkor bennem ez az érzés?? Amikor fiatal voltam, én is bulizgattam és pasizgattam, sőt, még most is eljárok szórakozni, akár a párom nélkül is és nem érzem azt, hogy megakarnám csalni, szóval én is eljártam a magamét. Bevallom és talán picit ebben reménykedem, hogy talán azért van bennem ez a kétség, mert mivel soha nem feküdtem le másik férfival, ő az első és sajnos hiába próbálkozunk én sajnos soha nem élveztem még el szeretkezés közben. Úgy gondolom, hogy erről Ő nem tehet, ez miattam van, hiszen előfordul, hogy még maga a szex sem megy nekem és Ő soha nem erőlteti. Szóval tudom, hogy ebben én vagyok a hibás, de néha, nagyon ritkán picit dühös vagyok rá, mert egyszer az életben én is érezni akarom milyen egy igazi szeretkezés. De egyszerűen miközben szexelünk, sehogy nem tudom elengedni magam annyira, hogy élvezzem is. Szóval talán ez lenne a probléma? Vagy valóban még arra vágyom, hogy pasizak és mással is legyek? Szeretem őt, és csak remélni tudom, hogy talán ez az én problémám, és ha ez, akkor erre mi lenne a jó megoldás? Mert ez nekem kudarc és elkeserít, olyan mintha csak ennyi hiányozna az igazi boldogságtól és attól félek, hogy később Ő is kudarcnak fogja érezni, pedig nem tehet erről.

Bocsánat a hosszú üzenetért!! Előre is köszönöm a válaszokat!

Üdv.: Klaudia