Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? Képtelen vagyok dönteni.
Nagy nehezen vettem rá magam, hogy ide írjak. Nem tudom mit tehetnék. Mi lehet a helyes út? 2 éve vagyunk együtt a barátnőmmel, nagyon hamar össze is költöztünk, 3 hónap után. Mert a szüleim fogtak engem, nem járhattam hozzá akkor, mikor szerettem volna. Mikor pedig a sarkamra álltam, rendőrséggel kellett elköltöznöm. Azonban a párommal is adódnak problémák. :( Párom iszonyat önző. Egy múltkor esetben a kutyának adott az ételéből, engem meg se kínált. Macskabolond, mindene a macska, reggel köszönés után egyből hozza is be. Sokáig én szépen beszéltem vele, de belefáradtam, hogy ő nem adja ezt vissza. Azzal a címszóval, hogy ő nem ilyen, csak kettesben. 27 éves lesz, s mai napig van olyan, hogy befekszik a szülők közé. Ez normális dolog? Haza szeretnék költözni, de attól én is félek, pláne amiatt ahogy elváltunk. Ő semmi pénzért nem akar innen kiszakadni, velem jönni, én meg csak szenvedek mert szeretem őt. Ő akar irányítani. Este 10-ig le kell feküdnie mert pihennie kell, és ezt tőlem is elvárná. Még csak étterembe se mehetek vele, mert ő nem akar enni nehéz ételeket este. Nagyobb távolságokra kirándulni se mehetünk, mert nem bírja az utazást. Minden az adott időpontban kell hogy legyen. Szexben is csak úgy lehet, ahogy ő akarja. Elsőre mindig el kell mennie, aztán lehet csak nekem. Ami nem baj, de utána már nem úgy foglalkozik velem, mert hogy ő már elment és nem bír úgy koncentrálni. Én meg nem tudom, más nőt is ki tudok-e elégíteni így, mert ezt szeretem tenni. Csak vissza meg nem kapok semmit, csak ha rászólok. Egyébként rendes, nem pénzéhes és nem mai "műnő" Ezért nem tudom, mit tegyek, mert ritka. Nem iszik és nem dohányzik, de teljesen önmagam sem tudok lenni. Ér ennyit ez az egész? Tudja hogy költözni akarok, de ettől függetlenül beszélget a szülőkkel, nevet a macskával. Mikor megkérdezem hogy szomorú-e egyáltalán, csak azt mondja, nem mutatja. Mi lenne a helyes út? Ha itt maradok, csak szenvedek tovább, ha tovább állok, akkor se lesz jó úgy érzem. Úgy érzem, sose leszek boldog, ha őt itt hagyom. Spórolni itt nem tudunk külön házra, mert a szülei nagyon sokat kérnek azért, hogy itt éljünk. Az én szüleim pedig nem kérnének. Azt érzem hogy az lenne a helyes, ha hazamennék és minél előbb összegyűjteném a pénzt, hogy saját lábra állhassak. Most is én könnyezek utána, ő pedig csak elvan. Ér ennyit? Nem érzem azt, hogy találok még egy ilyet. Ha bármi kérdésetek van, kérdezzetek nyugodtan. De jelenleg nem tudok dönteni. Csak azt tudom hogy holnap szeretnék költözni. Köszönöm előre is.
26/f
Köszönöm a válaszokat.
Sajnos nincs ahova mehetnék. Egyetlen nővérem van, de hozzá nem lehet. Sajnos nincs más rokonom. Mindenki azt nézi, mi az ami neki jó. De azzal senki nem foglalkozik, én mit szeretnék. S pontosan tudják, hogy nincs más választásom. Úgy érzem rendes, igen. De mindenki más nem ezt mondja, az önzőség miatt. S ugyanezt a szüleimre is. Igazuk van.
Ha lenne lehetőségem másfelé menni, megtenném. Így meg csak megy az őrlődés. Meg a féltés. Nem féltékeny vagyok, hanem féltem, mert nem tud magára se vigyázni. De úgy érzem, jövőm sincs vele így.
Ki is jelentette, hogy ő nem változik senkiért. Akinek nem tetszik, az mehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!