Szerintetek bennem van a hiba?

Egyik eset:

Jelenleg a gyerekkori szerelmemmel jöttem össze. És már érzem azt(nyár eleje óta vagyunk együtt), hogy nem is akar tőlem semmit. Mondjuk mindketten elfoglaltak vagyunk, de hétvégén simán együtt tudnánk lenni, de közölte, hogy neki hétvégén szüksége van szabadidőre. Az már szerintem nem is zavarja, ha éppen 2 hétig nem lát, pedig egy városban lakunk.

Amúgy 16-17 éves korom óta(most 23 vagyok) kb 17 pasival volt "dolgom". Ebből hosszabb ideig tartó kapcsolat 2 db, rövidebb(1-3 hó):kb 8 db a maradék 7 meg ilyen alkalmi jellegű. Illetve a rövid ideig tartót meg az alkalmit egybe is lehet nézni, mert ott épp csak árnyalatnyi különbségek vannak. De így leírva még elkeserítőbb az arány :(

Nem vagyok házisárkány, szerintem a természetem sem elviselhetetlen, hogy menekülni kéne tőlem (nem tudom mi jön le az írásból, most elég dühös és elkeseredett vagyok). Ha szeretek valakit, akkor igazából bármit megteszek érte. Többnyire mondjuk főzni szoktam, ünnepeken próbálok olyat kitalálni aminek örülne. Ha volt olyan hiba amin tudtam változtatni, akkor megpróbáltam következő alkalommal nem olyan lenni, de tök mindegy mit csinálok vagy milyen vagyok, semmi sem jó a férfiaknak.

Amit nem értek még, hogy 0-100 éves korig imádnak. Van aki a fél karját is odaadná értem. Akivel meg összejövök az meg gondol egyet és elhagy.

Már azt érzem, hogy alkalmatlan vagyok egy párkapcsolatra, pedig a legnagyobb félelmem, hogy nem lehet saját családom és egyedül fogok megöregedni.

Ha még eszembe jut valami leírom, most hirtelen ennyi.