Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Jogosan haragszom a páromra?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan haragszom a páromra?

Figyelt kérdés

Nagyon összevesztem a barátommal a héten. Csütörtökön volt a születésnapom, és mivel közel lakunk édesanyámékhoz, úgy döntöttünk, hogy aznap tartjuk a családi vacsorát, nem pedig hétvégén.

Egyetemisták vagyunk. A párom szemeszter eleje óta tudta, hogy ezen a héten, pénteken, referátumot kellett tartania, és azt is tudta már két-három hete, hogy csütörtökön tartjuk a vacsit, ami el szokott húzódni, plusz mire hazaérünk a budapesti közlekedésben...

Feltételeztem, hogy ennek tudátában már rég elkészítette az előadást... De nem. Szerda éjjel arra keltem, hogy a gép előtt ül, nem alszik, hanem villámgyorsan rakja össze a dolgokat... Ennek következtében egész csütörtökön használhatatlan volt, szinte belealudt a tortába. Nem szólt bele a beszélgetésbe, morcos volt, mert ő fáradt, és amúgy is, siessünk haza, mert másnap előadása lesz, és még nem fejezte be, és aludni is kéne.

Őszintén szólva nagyon felbosszantott. Szombat reggel, már kipihenten, jött oda hozzám, hogy szivem, és mi a bajom, olyan idegesnek tűnök rá. Hát, elmondtam, mi bánt, ő meg nem érti, hogy ezen mi a baj, ott volt a vacsin...

Én reagálom túl? Mit gondoltok? 23/L



2015. okt. 18. 19:09
1 2 3 4
 31/39 anonim ***** válasza:

DÖntsd már el, hogy hoygan viselkedtél vele:


"Nagyon összevesztem a barátommal a héten."


"Nem támadtam le, hanem megpróbáltam vele megbeszélni. Normálisan. "


A két kijelentésed ellentmond egymásnak és szerintem csak szépíteni akarod a viselkedésedet.


A kérdésedre:

1. NEM JOGOS a kiakadásod!


2. TÚLREAGÁLOD.


3. Hisztis vagy.

2015. okt. 19. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/39 A kérdező kommentje:

Utolsó: szóval, olyan nem létezik, hogy egy vita egy normális megjegyzésből indul, főleg akkor, ha abban a témában nem egyezik a két fél véleménye. Értem.


Egyébként, lehet engem neveltek máshogy, de nálam az nem működik, hogy tiszteletlen vagyok a párom szüleivel (bárkivel, akivel jó a viszonyom), és nálunk az sem él, hogy "jópofizni" kell. Sajnálatos, hogy valakinél igen. Ez azt jelenti, nem vagytok jóban. Én mindig várom, hogy találkozzak párom szüleivel, mert kedves emberek, szívesen beszélgetek velük, és ha tudom, hogy utazunk le hozzájuk, megpróbálom a legjobb formámat hozni. Legyen az akár egy átlagos nap vagy ünnepnap.


Az színtiszta bunkóság, ha egy lustaságból fakadó figyelmetlenség miatt vagyok paraszt azokkal, akik körülugrálnak. És nem, nem fogadom el a lustaságot, mint mindent eldöntő érvet. Ez a legeslegkönnyebb út, a legkönnyebb válasz, amit adhat akárki. (Talán épp ezért népszerű.) Szégyen, hogy ez ilyen: fogadd el, lusta vagyok, szokj meg, vagy szökj meg. De közben kössek én kompromisszumot. Kötöttem igen, egy szavam se volt a viselkedésére, amíg ketten voltunk. Szüleim előtt azonban ez elfogadhatatlan.


Édesanyámnál jártam ma reggel, szóba került ez a téma is, és elmeséltem, hogy ezt feltettem, és mit írtatok. Elszomorodott azon, hogy a családi kapcsolatok mára úgy működnek, hogy jópofizni kell, de ha fáradt az ember, mert lusta, mert inkább mást csinálna, akkor el se kell menni... Amiatt is szomorú, hogy valakinek az elég, hogy "ott volt" a másik, ott ült, mint egy darab fa, ahelyett, hogy élvezné az együtt töltött időt.


Érdekes tényleg, hogy az illem és a tisztelet ennyi mindenkiről lepattan. Nem értem. Engem is elszomorít, sajnálom, hogy itt tartunk.

2015. okt. 19. 10:44
 33/39 anonim válasza:

Szerintem jogosan haragszol a párodra, ezt mint párkapcsolatban élő férfi írom, el is mondom miért.


Ugye a születésnapok azok fix pontok az időben. A referátum témát te választod ki, hogy miből, és esetleg azt is, hogy mikor, és még azt sem hiszem el, hogy esetleg egy hét haladékot miért ne kaphatna az ember, ha szépen kéri, és megindokolja (mielőtt ebbe beleköt valaki, tapasztalatból mondom, hogy ha odaáll az oktató elé, hogy kicsúszott, nem lesz kész, és őszintén sajnálna, akkor 90%-a megérti).


Az, hogy nem kezdte el időben, vagyis az, hogy az együtt töltött minőségi idő rovására dolgozott éjszaka a referátumán, az teljes mértékben a saját hibája, rosszul osztotta be az idejét, pedig tudta, szülinapod van akkor, és mentek "anyósékhoz".


Na most ezek után, nekem egyetlen ember se magyarázza be, hogy (ráadásul férfi létére) duzzogjon, morogjon, siettesse az ünnepeltet AZÉRT, mert ő lusta volt hamarább elkezdeni a referátum elkészítését és ezért fáradt volt. Ne csináljunk mártírt ezért belőle. Eleve amúgy, csak hogy reagáljak több előző hozzászólásra, szerintem, ha megfelelően értelmezzük a szöveget, akkor - nekem legalább is - nem az jön le, hogy ez rendszeres, és nem tűnik alapjáraton lusta embernek.


Az, hogy elment a szülinapjára a kérdezőnek, szerintem egy párkapcsolatban teljesen normális, és elvárható, mindemellett a jelenlét nem váltja ki a viselkedést. Saját szüleim éreznék magukat rosszul, és kérnének bocsánatot a barátnőm szüleitől, ha én így viselkednék. Arról nem is beszélve, hogy mivel tudta, hogy szülinapja lesz (mint ahogy minden évben, ugyanabban az időpontban)a barátnőjének, és a szülei is közel laknak, ezért oda mennek (mint hogy, arról már hetekkel azelőtt tudott), így nem értem, mire fel volt a "hisztije".


Utolsóként pedig annyit jegyeznék meg, hogy egy jól működő párkapcsolatban elengedhetetlen az áldozatkészség. Ha éjszakáztam (akár munka, akár tanulás), és tudtam jól, hogy milyen esemény következik, akkor igenis megemberelem magam, és végigcsinálom azt a napot is, mert az RÓLA szól, nem közösségről, nem másról, nem arról hogy mennyire fáradt vagyok és sok dolgom van, hanem Ő róla. És nem arról volt/van szó, hogy meg kell változtatni, egyszerűen csak kompromisszumra kell jutni, a változtatást maga eszközöli az életébe.

2015. okt. 19. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/39 anonim ***** válasza:

Tényleg felesleges bármit is írni, gyakorlatilag csak azt fogadnád el és azt nem ferdítenéd, ha ugyanazt írnánk, mint te... :/


"Utolsó: szóval, olyan nem létezik, hogy egy vita egy normális megjegyzésből indul, főleg akkor, ha abban a témában nem egyezik a két fél véleménye. Értem."

"Szombat reggel, már kipihenten, jött oda hozzám, hogy szivem, és mi a bajom, olyan idegesnek tűnök rá."

De, létezik olyan. Az más kérdés, hogy hihetetlen rosszul kommunikálod itt el nekünk, hogy mégis mi történt. És gondolom nem véletlenül tűnik úgy többünknek is, hogy a saját részedre ferdíted egyre inkább az esetet.


"Egyébként, lehet engem neveltek máshogy, de nálam az nem működik, hogy tiszteletlen vagyok a párom szüleivel (bárkivel, akivel jó a viszonyom), és nálunk az sem él, hogy "jópofizni" kell. Sajnálatos, hogy valakinél igen. Ez azt jelenti, nem vagytok jóban. Én mindig várom, hogy találkozzak párom szüleivel, mert kedves emberek, szívesen beszélgetek velük, és ha tudom, hogy utazunk le hozzájuk, megpróbálom a legjobb formámat hozni. Legyen az akár egy átlagos nap vagy ünnepnap."

Attól, hogy egy dologról van egy kialakult világképed és nálad úgy működik, még ne húzd rá mindenkire. Felesleges. Mások vagyunk.

Én a barátnőm szüleinél jópofizok és teljesen jóban vagyunk. Egyszerűen 23 évesen nem mindig vagyok egy hullámhosszon a szüleivel... Hidd el, nem mindenki családja egy ideális akármi, ahova leülsz és tök jól elbeszélgetsz. Akkor sem, ha jó a beszélőkéd és nyitott vagy.

És ahhoz képest, hogy szerinted nem vagyok jóban a barátnőm szüleivel, mert nem jópofizok, én egyáltalán nem próbálom előttük a legjobb formámat hozni! Simán a formámat próbálom hozni. A sajátomat, a hétköznapit. Nem a legjobbat, nem a csúcsot, semmi extrát. Ha morci vagyok, az ég világon semmi negatívat nem szólnak. Megkérdezik, hogy miért, elmondom én vagy a barátnőm és ennyi. Semmi probléma nincs a dologból. Nem 3 hónapja vagyunk együtt, hogy folyamatosan valami csúcs kíséretet nyújtsak, hanem 3 éve, hogy magamat nyújtsam.


A lustaságról szóló részt inkább a pasiddal közöld. Nyugodtan mondd el, hogy szégyen, amit csinál. Aztán hallgasd meg az ő verzióját is. Egyáltalán miért lusta, miért halasztotta az utolsó pillanatra?

"Szégyen, hogy ez ilyen: fogadd el, lusta vagyok, szokj meg, vagy szökj meg. De közben kössek én kompromisszumot."

Itt nem csak erről van szó. Ez egy viselkedési forma, egy szokás. Ezt az ég világon senki sem fogja abbahagyni pár nap alatt, mert azt mondtad. Nőj fel hercegnő.


"Elszomorodott azon, hogy a családi kapcsolatok mára úgy működnek, hogy jópofizni kell, de ha fáradt az ember, mert lusta, mert inkább mást csinálna, akkor el se kell menni..."

Nem mára, régen is így működött. Sőt, régen, amikor jobban számított, hogy pl. a feleségnél mi a hozomány vagy a férfin felmérték, hogy mennyire képes határozott családapa lenni, sokkal jobban ment ám a pofizás és megjátszás!

Azért pedig miért szomorú, hogy az embernek nem feltétlenül kell olyat csinálnia, amihez fáradt vagy nincs kedve?


"Amiatt is szomorú, hogy valakinek az elég, hogy "ott volt" a másik, ott ült, mint egy darab fa, ahelyett, hogy élvezné az együtt töltött időt."

Mivel azt írtad az elején, hogy azt ígérte, hogy ott lesz és ezt teljesítette, mégis miért ne lenne elég?


"Érdekes tényleg, hogy az illem és a tisztelet ennyi mindenkiről lepattan. Nem értem. Engem is elszomorít, sajnálom, hogy itt tartunk."

Ugyan, ne sajnálj minket, hogy itt tartunk! Inkább azon gondolkozz el, hogy ennyi embertől miért teljesen más választ kaptál, mint amire számítottál! És még a pasidnak sem volt egészen tiszta a helyzet... Igen, bizonyára mind rosszak vagyunk...

2015. okt. 19. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/39 A kérdező kommentje:

Megkérdeztem, válasz: lusta volt. Inkább mást csinált helyette, de már két hete tudta, amikor mondtam, hogy csütörtökön lesz a vacsi, hogy nem fogja megcsinálni időben. Bántotta is a dolog, de akkor se állt neki, mert inkább minden mást csinált helyette. Sajnálja.


Ezt válaszolta.

2015. okt. 19. 13:11
 36/39 A kérdező kommentje:

Egyébként még annyit: írjátok, hogy azt ígérte meg, hogy ott lesz. Ezt nem kértem tőle, nem ígérte meg, mert egyértelmű, hogy a párom ott van a családi eseményen, fel se merült az ellenkezője.


Az egyetlen ígéret, amit tett, hogy elkészül a referátummal. Ez nem történt meg.

2015. okt. 19. 13:20
 37/39 anonim ***** válasza:
Igen,de néha van,hogy annyira fáradt az ember,hogy tényleg nem tudja kedves formáját hozni.Ezt egyáltalán nem kéne magatokra venni.....
2015. okt. 19. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/39 anonim ***** válasza:

Nekem a tiszteletlenség s az, hogy csöndben borongok az asztalnál, kettő. Ahogy egy korábbi hozzászóló is, én a saját formámat hozom, nem egy megjátszott legjobbat (nyilván bizonyos fokig azért igyekszik az ember, én pl. ha nagyon irritált vagyok, akkor megpróbálok meg sem szólalni, mert annak nem lesz jó vége).

A tiszteletlenséget én is gondnak tartom. Én maximálisan tisztelem a párom édesanyját, de attól még, ahogy korábban írtam, akár alhatok is, ha meglátogatom s épp álmos vagyok... Nem konkrétan a tortázáskor, de szerintem azon se akadnának ki. Más a prioritás, az igazán fontos dolgok pedig rendben vannak, ha segítséget kér, segítek, szeretjük és tiszteljük egymást meg minden.

Teljesen OK, hogy más család, más szokások. Ettől még nem értéktelenebb az a család, ahol a születésnapnak nem muszáj az ünnepeltről és mások áldozatairól és a vidám csevegésről szólni.

2015. okt. 19. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/39 anonim válasza:
Bocs, de szerintem nincs igazad és a hozzáállásod is igazságtalan. Te is tudtad már hónapokkal ezelőtt, hogy a párodnak azon a pénteken referátumot kell tartania, most akkor tényleg akkora gond lett volna a hétvégére tenni a vacsorát? Tudott volna RÁD koncentrálni a hétvégén, megkönnyebbülten, kipihenten, nyugodtan.... főleg ha te is egyetemista vagy, elég furcsa, hogy fogalmad sincs, az emberek 99 százaléka és valószínűleg te is hogyan készül fel vizsgákra és hasonló dolgokra...az utolsó percig tanul vagy tökéletesíti a munkáját, elég nehéz csak úgy kihagyni az utolsó napot...bocs, de nekem ez a muszáj csütörtökön tartani a vacsit, hogy miért is azt nem tudjuk, olyan pitiáner dolog....
2017. okt. 7. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!