Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Apakomplexusom van?

Figyelt kérdés

Honnan tudhatom, hogy az van nekem? Vagy ez normális?


21 éves lány vagyok. Abszolút nem érzek semmi vágyat a korombeli srácokhoz. Sőt, leginkább taszítanak.

Azonban a 30+ férfiak vonzanak, hihetetlenül. Mármint természetesen amelyik jól néz ki, ápolt stb. Tehát a számomra jó férfiak, nem kivétel nélkül mindenki.

Volt sokáig egy kapcsolatom velem azonos korúval. Borzalmas volt a szex. Egy idő után már be se nedvesedtem, nem kívántam, nem akartam a szexet. Azt hittem sokáig, hogy velem van a baj. Végül rájöttem, hogy a párkapcsolatunk halott. Mivel egyik nap a munkahelyemen egy 40 éves férfi olyan szinten felizgatott(pedig csak semleges témákról beszéltünk és édesen mosolyogtunk), hogy teljesen elázott a bugyim. Ebből azonnal rájöttem, hogy mi a baj.

Azóta udvarolnak nekem korombeli srácok, de nem tudok rájuk úgy tekinteni, mint férfira. Viszont megállás nélkül egy 38 évesre gondolok, róla fantáziálok. És ha találkozok egy vonzó, de idősebb férfival, egyből elönt a vágy.


Ez apakomplexus lenne? Vagy csak ilyen vagyok? Baj ez? Anyukám eléggé lenéz ezért...

(Nem ő nem 40 éves, ő 60 és nem, nem tetszenek a 60 évesek, az ötven felettiek is sok nekem. Viszont egy vonzó 45 éves még fel tudja kelteni az érdeklődésem)


2015. okt. 3. 11:18
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
38%
Egyszeruen neked a hazas emberek tetszenek, mert veluk nem lehet komoly kapcsolatot kialakitani, csak szexre es azt is titokban. Mas szoval r*b*anc vagy
2015. okt. 3. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:

Hol írtam én házas embert? Szerintem sehol. Nem azt írtam, hogy körbedugott a világ összes 30+ pasija. Nem vagyok ilyen szr alak azért... Soha nem tudnék a harmadik fél lenni. Nem fekszem össze házas emberrel.

Szóval ha ennyire telt, menj és rib_ancozz mást.

2015. okt. 3. 11:22
 3/21 anonim ***** válasza:
33%
Ez teljesen normális, régen ez sokkal jellemzőbb volt, mint manapság. Jókai Mór: Aranyember. Biztosan olvastad suliban. Tímár Mihály a történetben 40 felett volt, míg a két nő, akibe szerelmes volt, Tímea is és Noémi is 16. És egyiknek sem volt apakomplexusa, és senki sem akadt ki a korkülönbségen.
2015. okt. 3. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:

Az a baj, hogy most kiakadnak rendesen.

Barátnőim és anyukám szerint beteges és szégyen ez az egész. Apakomplexust mondanak. Anyukám még egy beszélgetésre is el akar küldeni a dilidokihoz. :)

2015. okt. 3. 11:29
 5/21 anonim ***** válasza:
61%
Gratulálok, ha egy nyomi huszonéves miatt levonsz olyan következtetéseket, hogy nem tudnak szexszelni más huszonévesek. Mint tudható, te azért is buksz a 40 körüliekre, mert szükséged van egy illúzióra, amit ők mesterien eléd tudnak tárni a dorzsolt udvarlasaikkal. Kozben csak egy kosza dugast akarnak legtobben.
2015. okt. 3. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 A kérdező kommentje:

Nem mondtam, hogy nem jók az ágyban a huszonévesek. Akivel én voltam együtt szintén jó volt, eleinte. De aztán valami változott, mint kiderült, bennem.

Lehetnek jók a korombeliek, tőlem akár egy 15 éves is lehet jó az ágyban, ha én nem vonzódom hozzá. A lényeg, hogy nem keltenek bennem vágyakat. Ettől még lehet jobb az ágyban, mint a munkahelyi férfi..

2015. okt. 3. 11:40
 7/21 anonim ***** válasza:
48%
Ne törődj másokkal. Ha azt jelentenéd be, hogy meleg vagy, és bemutatnád a menyasszonyodat, az normális lenne, és mindenki támogatna, hogy nem szabad küzdened az érzéseid ellen, stb. Fura világot élünk, az biztos. Egyébként szerintem menj el a dilidokihoz, legalább papírod lesz róla, hogy minden rendben van veled. :-) 3-as voltam.
2015. okt. 3. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
Drága! Semmi baj, hidd el nagyon sok korodbeli van így. A mai huszonéves sråcok legtöbbje csak a számítógépet tudja rendesen nyomkodni. Amúgy egy 40+ossal is lehet komolyan tervezni. 40F
2015. okt. 3. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
Másoknál is van így, hogy szinte örülnek annak, ha jóval idősebb a férfi. Ez nem apakomplexus. Inkább arról lehet szó, hogy a korodbelieket inkább úgy látod, mintha a testvéred lenne, és nem tudod férfinek látni. Viszont megfordítva a dolgot, nekem fura lenne egy 20-25 évessel kezdeni, mert úgy érezném totál kiszúrok vele, mert nem lennénk egy hullámhosszon. Pedig engem sokkal fiatalabbnak néznek a koromnál, szóval külsőleg sem lenne annyira ellentmondó, de nekem mégis nagyon messze van. 37/F
2015. okt. 3. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 A kérdező kommentje:
Persze, minden korosztályban van olyan, akivel lehet. De az ellenkező példa is megtalálható.
2015. okt. 3. 11:50
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!