Életképtelen vagyok, ha nem szakítok?

A baràtommal 2 éve vagyunk együtt, 1 éve durvàn megromlott a kapcsolatunk anyagi gondok miatt. Ö nem akart dolgozni, én meg nem bírtam munkàt kapni. Naponta veszekedett velem vállalhatatlan hangnemben.

Azóta mindketten dolgozunk, én már jó fél éve, ö pár hónapja, én kb az ö keresetének a 2,5 szeresét kapom.

Ha nagyobb kiadás van, mindig nekem kell állni,legyen szó az ö személyes igényeiröl vagy a közösekröl.

Az albérletet közösen fizetjük, vagyis én a nagyobb részt, de ö van feltüntetve bérlöként a papírokon, én csak lakótárskènt. Viszont én tudnám a keresetemböl egyedül fizetni, ö nem.

(Nem engedte nevemre venni az albérletet, a hàtam mögött intézett mindent)

Az utóbbi pár hónapban már javult a helyzet, gondoltam, megoldódik, de megint elkezdte az ok nélküli minösíthetetlen hangnemet (voltam már hálátlan disznó, "Fogd be pofád, qrva"...), és felmerült, hogy én ezt komolyan lezárom.

Viszont rajta kívül nincs senkim, se itt külföldön, se otthon.

Bár beszélem az ország nyelvét, sajnos nem anyanyelvi szinten, így nehezen megy a hivatalos ügyintézés, az orvos làtogatás egyedül. Annyi, hogy ebben hajlandó segíteni, de aztán napokig hallgatom, hogy ö fordított nekem a biztosítóban.

Anyagilag simán megélnék egyedül, megtakarításom is van, csak félek a magánytól, meg attól, hogy nem tudok majd valamit elintézni. Ha megmondom, hogy szakítok, nem fogja megvárni, még találok lakást, képes lesz kitenni.

Már rengetegszer próbáltam vele mindent átbeszélni, de esélytelen. (Szex nincs, max havi 1, ez is zavar régóta)

Mi lenne a megoldás?