Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom testvére féltékeny, pedig alig ismerjük egymást? 23. N
Párommal 2.5 éve vagyunk együtt, testvérével(22.N) ritkán találkozom (egy évben kb kétszer) Egy helyen tanulunk, így abban a városban egymásra számíthatunk leginkább, bármi van, ott vagyunk egymásnak.
Párom testvére olyan mintha féltékeny lenne, vagy nem akarná elfogadni, hogy én is "beléptem" a képbe.
Korábban mindenhová együtt mentek és nagyon jó viszonyban voltak, mindent megbeszéltek.
Amióta együtt vagyunk úgy érzem nem kedvel ez a lány. Megjegyzéseket tesz, és "anyósjelöltnek" is csak a rossz dolgokat említi meg ( hogy beszélünk egymással, biztos nem foglalkozunk az egyetemmel, csak együtt vagyunk...)
Nincs tisztában vele, hogy első az egyetem, utána az összes többi dolog.És nyilván vannak olyan pillanatok amikor valami gond van, akármilyen okból kifolyólag.
Ennyi idősen szerintem felfogható, hogy a testvérének barátnője van, és nem áskálódni kellene, hanem ezt elfogadni. PErsze, hogy nem töltenek annyi időt együtt mint régen, hiszen már nem gyerekekről van szó.
Ha találkozunk teljesen normálisan viselkedik, utóbb volt két megjegyzése előttem is, de nem lehet vele megbeszélni, inkább nem szól semmit.
Volt valaki hasonló helyzetben?
Eddig a tesójával elvolt, de most ,,egyedül" maradt. Nyilván az a baja hogy neki nincs pasija. Sok mindent nem tudsz tenni,max szerzel neki :D
Én is éreztem már hasonlót egyszer, ezért tudom milyen amikor úgymond magára marad az ember, csak én tudtam h ez a normális, én csak testvér vagyok. Ezt az új szitut neki kéne elfogadnia, ilyen az élet és az a normális ha veled foglalkozik a párod. Az meg totál gyerekes hogy beszólogat....
Köszi a válaszokat! Én is gyerekesnek tartom ezeket a megjegyzéseket. Pl eljött barátom lakásába, mert abban a városban volt dolga, amikor megtudta, hogy én is ott alszom a lakásban, egyből mondta hogy biztosan majd csapkodom az ajtókat reggel meg majd felébresztem amikor készülődök... tehát még az sem tetszett neki, hogy amikor alszanak én ott vagyok... pedig sok vizet nem zavartam és mindig figyelek, ha valaki alszik, ne keltsem fel. Teljesen alapvető.
Mégis ezt kapom, illetve ehhez hasonló bunkózást tőle...
Hosszútávra ne tervez ezek a diákkapcsolatok zöme tönkremegy a suli után mert a pasi élni akar és karriert építeni akar míg a nő már házasodna.
Szóval nagy álmokat ne kergess.
Én sűrűn találkozok a párom hugával, mivel otthon lakik. Először az első félévben úgy ahogy elvoltunk, még köszöntött is a családban, hogy én oda való vagyok közéjük. Aztán egyszer csak kezdett elromlani az egész. Én nem emlékszem olyanra, hogy megbántottam volna. Volt, hogy vitatkoztam a párommal és ő is ott volt és rám szólt, hogy ne erőltessem azt amit a testvére nem akar, az a nő dolga amiről szó volt. Én meg mondtam neki, ez a mi kettőnk kis vitája és ha annyira oda van, miért nem csinálja meg ő azt ami a nő dolga? A mosogatásról volt szó. Náluk a nő dolga, de a huga nem csinálja. Na mindegy, utána úgy rémlik jól elvoltunk pedig egy ideig, másfél-2 évig kb aztán minden elromlott. De már nem is emlékszem arra sem, hogy mióta nem köszön nekem, vagy már abban sem vagyok biztos valaha köszönt e. Úgy vagyunk, hogy én megyek hozzájuk és még csak egymásra sem nézünk. Ha egy hónapja nem láttuk egymást, akkor sem köszön. Én köszöntem sokáig, de ő nem, aztán meguntam az egészet. Már én sem veszem figyelembe, de nekem nagyon rossz ez a helyzet, nem tud nem érdekelni a dolog, mert bennem állandó feszültség van tőle, pláne mikor jön, hogy vigyük ide meg oda van 5 percünk, hogy összekészeljünk! Hát olyankor felrobbannék.
De nem is tudom hogy hozzam fel neki ezt, hogy mi baja lett velem. Most készülünk összecuccolni hozzájuk és így vagyok a tesójával. Tartok az egésztől. Párom mondott valamit, ami szerinte indok lehet. Csak az a baj, hogy ha az az indok, akkor engem teljesen kis semmiségnek vett már akkor is. Az is zavar, hogy párom cseszik megkérdezni, pedig neki könnyebb volna előhuzakodni, mert a testvére, de őt nem érdekli. Hiába mondtam akkor 3asban üljünk le, azt se... Neki jó, ilyen gondjai nincsenek, az én tesóm jóban van vele, normális hozzá.
"első az egyetem"
De gáz duma! Első a munka! Remélem, hogy nem az én adómból tanulsz...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!