Hogy lehet ezt kibírni, elment kamionozni?!

Valamit valamiért.

Egyébként mit rinyálsz te itt ?

Az bezzeg tetszik, ha meghozza asok pénzt. Tudjál magadnak vásárolgatni.

A te döntésed a te életed!

Ha nem tudod elviselni a távkapcsolatot, akkor szakítsatok, ennyi!

Ha meg szereted, tényleg szereted a párodat, akkor meg viseld el a távolságot.

Örülj neki, hogy a pasid szeret téged!

A szabadidődben meg foglald le magad, túl sokat emészted magad! Itt a nyár, menj a barátnőiddel ide-oda, szervezzetek programokat.

Ha meg élvezed, hogy szenvedsz, akkor szenvedj tovább!

De ha jót akarsz magadnak, akkor fogadd el a helyzetet, törődj bele, és foglald le magad. Ne gondolj erre a helyzetre!

Gondolom te is dolgozol, temesd a munkába a gondolataidat!

Tudom, az elején nehéz most, de az idő segíteni fog elfogadni ezt az állapotot. (tapasztalatból tudom, mivel több mint 2 éve távkapcsiban vagyok a pasimmal)

Én is távkapcsolatban élek már 2. éve. 1-2-3 havonta találkozunk,változó,de másfél hónap tuti,most épp a 2 hónapot töltjük egymás nélkül,augusztusban jön,egy hétre.

Szóval,a távkapcsolattal csak az a baj,hogy nehéz megszokni. De hidd el,én 2 éve benne vagyok,és azt tudom mondani,ha nem bírod azt,hogy külön életet élsz,nélküle ( mert úgye megkell tanulnod egyedül aludni,intézni a számlákat,mindent,amit egy pár csinál,te egyedül fogod) Ha ezt megszokod,rendben lesz.Ha nem tudod megszokni,szakíts. Valamit valamiért. Annyi,hogy legyen közös jövőre néző tervetek.Én jövőre érettségi után,ülök az autóba,és megyek ki hozzá.Nem tudom fogok e dolgozni,hogy tanulom meg a nyelvet,semmit nem tudok,de biztos h nem csinálom tovább csak ezt az évet így!

Na ez nehéz helyzet. Én attól kiakadtam mikor azt mondta ha más nem lesz elmegy rendőrnek, akik ugyebár nem akarok hülyeséget mondani de 12 meg 24 óráznak sokszor aztán 2 nap otthon talán. Bármikor behívhatják, nincs hétvége, nincs ünnep. És még aggódhatok is hogy élve hazajön-e. Inkább ne legyen pénzünk annyi, de jöjjön haza épségbe, meg legyünk együtt amennyit lehet. Én ezt megmondtam neki, azóta letett róla.

Mindenképpen át kell gondolnod mit is akarsz te, mik a terveid, a közös tervek stb.

24 éves vagy, gondolom családalapításról van valami kialakult képed, akarsz vagy nem stb. Most nem csak arról van szó, hogy perpill egyedül vagy hanem hogy ez meddig lesz így. Én például 22 éves koromig egyedül voltam, nem jártam senkivel, randizgattam de semmi nem jött össze. Szenvedtem, nem kicsit, nagyon szar volt egyedül, de tudtam élni így is, nem hajszoltam bele magam egy kapcsolatba azért hogy ne legyek egyedül. Csináltam a dolgom, jártam suliba, dolgoztam mellette, kondiba jártam, elmentem futni, olvastam, filmet néztem, takarítottam stb. Éltem az életem mint bárki, csak a lelkem volt baromi magányos, aztán találkoztam a párommal, most épp összeköltözés előtt állunk, amint lesz munkám mehet is a dolog, addig a hétvégéket tudjuk együtt tölteni csak. Rájöttem valamire...sokkal könnyebb volt anno egyedül lenni és a magánytól szenvedni, mint várni a hétvégét mert Ő hiányzik. Persze más oldalról nézve van mire várni, van ami éltessen, hogy hétvégén újra átölel és láthatom és vele lehetek. Nekem sokkal boldogabb szomorúság ez, mint mikor még ő nem volt az életemben és nem adnám semmiért. El kell döntened te melyiket viseled könnyebben. De persze tudni kéne mi is a helyzet, ha most ő véglegesen kamionos lesz az más, mintha mondjuk csak 1-2 évre tervezné a dolgot. Neked kell tudni mi a helyzet pontosan. De szerintem mindenképp beszélj vele erről.

Ő is örökké ezt szeretné csinálni, mint az apukája? Mert ha igen, én azt gondolom, ennek nincs jövője.

De ha csak egy darabig, mondjuk egy évig, hogy legyen egy kis induló pénzetek, akkor szerintem a cél érdekében ki lehet bírni. Határozzatok meg együtt egy fix időt, hogy meddig csinálja, úgy könnyebb kibírni.