Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek is túlzottan anyáskodó lennék és egyszer ez fogja a kapcsolatom végét jelenteni?
A barátommal imádjuk egymást, ő mindenben ki akar szolgálni, és elkényesztetni, amit én nem hagyok, meg ha van valami baja akkor szinte ráparancsolok, hogy nehogy már az én bajommal törődjön ha egyszer megvan neki a sajátja is. Meg ha pl beteg akkor betakargatom, viszek neki az ágyba meleg teát, gyümölcsöt. pl. ha lemegyünk sétálni, mindig rászólok hogy öltözzön fel rendesen mert rossz nézni hogy minusz fokokba is simán mászkál pulcsiba, csak azért mert süt a nap akkor nem lehet olyan rossz idő. Na és a múltkor kiabált velem először a kapcsolatunk alatt. Eltört a lába és én nem hagytam hogy felkeljen mert pihentetni kell, de ő minden áron hősködni akart, mert hogy ő meg tudja csinálni, én viszont továbbra sem hagytam és szó szerint leordította a fejem, ami nekem nagyon rosszul esett. Azt mondta hagyjam már ezt az anyáskodást. De én csak jót akarok, és valakinek muszáj vigyázni rá ha egyszer már ő nem tud saját magára.
Szerintetek?
22/L
Lehet, hogy ez az eset már az utolsó csepp volt a pohárban, eddig is idegesítette az anyáskodásod, csak most jött ki rajta, mikor amúgy is egy csomó nyűgje-baja volt.
Nekem volt begipszelve a lábam és tudom, hogy milyen rossz hosszú ideig csak feküdni. Én is felkeltem kicsit, ahogy tudtam.
De megértem, hogy nem akartad, hogy feleslegesen kockáztasson, igazad is volt, ne akkor álljon neki szobát rendezni.
Az viszont tényleg baromi idegesítő lehet, hogy rászólsz, hogy öltözzön fel rendesen, mintha a nagymamája volnál.
Ráadásul hogy leminősíted, hogy nem tud magára vigyázni, az még ezen is túltesz.
A férfiak általában szeretik a gondoskodó nőket, de te kisbabát akarsz csinálni egy felnőtt férfiből, ne csodálkozz, hogy nem bírja.
Fordítva meg nem engeded, ő nem kényeztethet el, nem szolgálhat ki, nem törődhet a bajaiddal.
Ti nem barát és barátnő vagytok, hanem anyuka és a pici fia, legalábbis te ezt a felállást próbálod kikényszeríteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!