Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsaltam a feleségem, de most már bánt a lelkiismeret, mi kéne tennem?
Az az igazság, hogy nem igazán működik már a házasságunk. Azt hiszem, elhibázott lépés volt, elkapkodtuk, mostanában úgy élünk egymás mellett, mint 2 idegen. Vannak még jobb napok, de egyébként nem az a jellemző.
Szóval a múlt héten lefeküdtem egy kolléganőmmel, aki 33 éves, elvált. (én 29 vagyok). Nagyon jó volt, még a feleségemmel se volt ilyen jó soha, sokkal felszabadultabb, odaadóbb volt az ágyban. Ráadásul gyengédebb is, a feleségem minidg olyan rideg volt szex közben, szinte gépies. Most viszont lelkiismeret-furdalásom van, közben meg úgy érzem, helyre is billentett a dolog lelkileg. El kellene mondanom neki? Lehet, hogy ezzel végleg döntésre jutna, és elszakadnánk egymástól, lehet, hogy már nem is érdekelné. Vannak ugyan elképzeléseim arról, mit csináljak, de így névtelenül kíváncsi vagyok mások véleményére is.
Szerintem mondj el neki mindent. Őszintén, érthetően, nézz végig a szemébe. Mostmár mindegy, meg nem változtathatod amit tettél. Ha szeret, akkor lesz egy nehéz időszakotok, mire újra bízik benned, ha lehetetlen alak, akkor meg meg sem érdemel téged.
Úgy gondolom, hogy ha már másnál kerestél társaságot, akkor valóban eléggé elhidegültetek. Egy jódöntés-házasság nem úgy működik, hogy a gondokat nem lehetne megbeszélni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!