Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsaltam a feleségem, de most már bánt a lelkiismeret, mi kéne tennem?
Az az igazság, hogy nem igazán működik már a házasságunk. Azt hiszem, elhibázott lépés volt, elkapkodtuk, mostanában úgy élünk egymás mellett, mint 2 idegen. Vannak még jobb napok, de egyébként nem az a jellemző.
Szóval a múlt héten lefeküdtem egy kolléganőmmel, aki 33 éves, elvált. (én 29 vagyok). Nagyon jó volt, még a feleségemmel se volt ilyen jó soha, sokkal felszabadultabb, odaadóbb volt az ágyban. Ráadásul gyengédebb is, a feleségem minidg olyan rideg volt szex közben, szinte gépies. Most viszont lelkiismeret-furdalásom van, közben meg úgy érzem, helyre is billentett a dolog lelkileg. El kellene mondanom neki? Lehet, hogy ezzel végleg döntésre jutna, és elszakadnánk egymástól, lehet, hogy már nem is érdekelné. Vannak ugyan elképzeléseim arról, mit csináljak, de így névtelenül kíváncsi vagyok mások véleményére is.
15. 17 - 15.21 tuti, hogy nő vagy.
Könnyű nekem így ismeretlenül azt mondani, hogy én mindent megpróbáltam, de tényleg igyekeztem beszélni vele a terveről, gondjairól stb. Csak tudod, amikor egy héten már tizedszer kaptam meg a "most ezzel hagyjál", meg a "fáradt vagyok hozzá", meg "majd elmondom, ha lesz kedvem" nótákat, akkor már valóban hagytam a fenébe az egészet.
Mit magyarázkodsz?Nem kell.
Állj a feleséged elé és mond el neki is (ha estleg még nem tudná) hogy a házasságotok nagy sz.r, és ennek semmi értelme
Tudod... én nem mondom azt, hogy nincs igazad, azt sem hogy az van, de hogy nem volt helyes döntés amit tettél a kollégáddal, az egészen biztos. Ha már régóta zátonyra futott a házasságotok, akkor miért nem tudtad még a megcsalás előtt elmondani neki, hogy ez így nem jó, és ha nem változik, akkor te elmész... vagy ha már olyan volt akkor is a helyzet, akkor miért nem cuccoltatok szét? Ha az én férjem állítana azzal haza, hogy "Drágám az a láng kialudt, inkább váljunk el", akkor lehet padlót fognék és hetekig rá lennék tapadva hogy mindent magyarázzon meg, és biztosan nincs-e más megoldás, de ha arra jutunk hogy ezt véglegesítsük, elfogadom, és beletörődök. Ellenkező esetben ha mindehez még hozzátenné, hogy "jaaa, mellesleg megcsaltalak", akkor valószínű én kezdeném el csomagolni a cuccát, és még az is lehet, hogy megpróbálnám minden vagyonából kiforgatni... nem azért mert annyira anyagias vagyok, csak mert ha ő képes ezt megtenni velem, akkor én mért ne okozhatnék neki valamivel "fájdalmat"? Rámennék fizikailag és szellemileg egyaránt, annyira megalázva érezném magam. Soha nem bírtam elviselni ezt az érzést, és valószínű már változni sem fogok...
Nem tudom a feleséged milyen ember, de ha hasonló mint én, akkor inkább hallgasd el, hogy már más is képbe került, és próbáld megbeszélni vele, hogy ennek így nincs értelme. Válás után sem baj, ha hagyod kicsit ülepedni a dolgot, és nem rögtön nyilvánosan mászkálni az új nővel.
Mindezek előtt viszont mindenképpen üljél le, és gondold végig, hogy nem ér-e annyit ez a 7 viszonylag jól, boldogságban eltöltött év, hogy valamivel megpróbáljátok feltámasztani. Sok sikert, aztán majd mindenképpen írj hogy is döntöttél/döntöttetek!
szerintem ne várd idegenektől a választ! mindenki másképp érez, más a véleménye! Ha meg akarod menteni a házasságod, (mert ér annyit), beszélj az asszonnyal, de el ne mondd neki, hogy megcsaltad! Sose fog bízni benned eztán! Csak beszéljétek meg, hogy vmi nem jó, kérdezd meg, ő hogy érez, és ha mind2en akarjátok, próbáljatok változtatni!
Ha meg már nem érdekel a házasságod, ha új kapcsolatot szeretnél, ne keseregj, lépj! Én ilyen esetben biztos feltenném magamnak a kérdést, hogy tényleg azért jött az új, mert a régi rossz, vagy azért rossz a régi, mert jött az új???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!