Lehet, hogy jobb lenne ha inkább nem is haverkodnék fiúkkal, ha egyszer ennyire nem bírok magammal?

Elég szeretet hiányos vagyok, szóval ha egy fiú kedves velem akkor már mindjárt úgy érzem, hogy belezúgtam, vagy fantáziálok róla, pl. hogy lehet hogy tetszem neki, milyen lenne ha átölelne, megcsókolna stb. Eddig még ez mondhatni oké, volt mert a párkapcsolatomban az égvilágon semmit nem kaptam meg, semmi szeretetet, semmi törődést. Szakítottunk is, és a mostani barátommal minden rendben úgy érzem ő az akire egész életemben vágytam, de mégis néha eszembe jutnak még dolgok más pasikról is. pl. van egy haverom, akivel ha dumálunk mindig az jut eszembe hogy milyen lehet vele csókolózni. De egyszerűen nem tudom miért, én nem akarok más pasikra gondolni, csak a barátomat szeretem, miért vagyok akkor meg sokszor így összezavarodva?

Tökre bűntudatom van. És azt se lehet mondani hogy 14 éves kislány vagyok, akinek még fogalma sincsen semmiről. Már lassan 21 leszek mégis állandóan szerelmes vagyok, romantikus hangulatom van, fantáziálok össze vissza mindenkiről mindent. Ez normális? vagy még kinőhetek belőle?