Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nálatok hogy néz ki egy évforduló? Én picit most csalódott vagyok, mit gondoltok?

Figyelt kérdés

Az első évfordulónk volt pénteken. Délután felhívott a barátom, hogy mikor jön értem munka után és "úgy készülj, hogy este van egy foglalásunk szóval ne egyél" - ti mire gondoltok egy ilyen után? Hova mentek? Én ebből étteremre gondoltam.

Illetve mondta, hogy két meglepetése van, az egyik délután kapom, a másikat este.


Hát kiderült, hogy nincs foglalás, hanem a kedvenc kajáldánkról van szó, ahová végül nem akart bemenni, mert sokan voltak és majd inkább otthon rendelünk. Ezzel semmi gond nem lett volna, sőt!!

Amikor hazaértünk mondta, hogy nyugodtan öltözzek át otthoniba, de a szobájában csalódtam, amikor odaadta az ajándékomat, az egyet. Ott volt az asztalon az ajándékom, árcímkével, csomagolás nélkül. (A gond az hogy előttem vette meg, pedig nem mondtam semmit, hanem bementünk a H&Mbe, ahol felpróbáltam egy karkötőt hogy milyen egyáltalán, erre amikor felpróbáltam egy felsőt, addig ő megvette és láttam. Pedig tudja, hogy szeretem a meglepetéseket, de ez nem volt az így.) Én pedig odaadtam így az enyémet (egy könyvet készítettem képekkel, jegyekkel stb. és egy üveg Whiskyvel, mert gondoltam majd iszogatunk este, de eltette). Ez után nem akart rendelni se kaját, mondván másnap elmegyünk, inkább csináljak valamit. Így végül hideget ettünk és sorozatot néztünk, mert a filmhez amit mondtam nem volt kedve. Másnap be kellett mennie pár órára a melóhelyére mert van olyan gép amihez csak ő ért, erre amikor hazaért: Felhívtam a haverékat, hogy van-e kedvük átjönni pizzázni. Persze ők nemet mondtak, mert beszéltem a lánnyal később és direkt mondtak nemet, mivel tudják hogy évfordulónk van és együtt lehessünk. Így viszont ő nem akart elmenni kajálni, hiába mondtam és ennyi is volt az egész. Nem tudom, engem úgy letört az egész! :( Nem hisztiztem, nem szoktam egyáltalán, csak éreztettem vele amikor lemondta a dolgokat, hogy nem így volt megígérve. Hetekkel korábban mondta hogy meglepetés és vállalja a vacsorát, a szervezést, ne legyen rá gondom. Tudom hogy szeret, csak én is mondtam, hogy ez legyen egy más nap, persze így lesz és erre.

Nálatok hogy megy? Mit gondoltok? Jogosan vagyok most kicsit letörve?

22évesek vagyunk.


2015. jan. 26. 12:43
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
Őszintén szólva ez nekem is csalódás lett volna, pedig férfi vagyok..
2015. jan. 26. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:

szánalmas, mik vannak

de amíg az ilyennek is van csaja, addig lehet mondani, hogy erre van igény

mi is egy éve voltunk együtt és egy hétre kivettünk egy erdei faházat, hogy csak kettesben legyünk...

2015. jan. 26. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
Nekünk még évfordulónk sincs,pedig két éve vagyunk együtt!
2015. jan. 26. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
Én is le lennék törve a helyedben. Mi sem szoktuk extrán ünnepelni az évfordulót, de étterembe mindig elmegyünk. Idén mondjuk épp wellnesst tervezünk, de csak mert amúgy is mennénk, és akkor úgy időzítjük, hogy az évfodrulónk hétvégéjére essen. Egyébként is szoktunk étterembe menni elég gyakran, de ilyenkor azért más. Gyertyafény, eldugott asztal, nosztalgikus hely, stb., valami kis extra mindig van benne, de eleve már a hangulat is felfokozott, hisz mégiscsak egy újabb együtt eltöltött évet ünneplünk, még ha csak egy vacsival is. 21/N
2015. jan. 26. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:

Mi is gyakran megyünk csak úgy pl vacsorázni vagy hétvégén ebédelni stb. de most ez azért csak jó lett volna egy kicsit feldobni.

Ráadásul megígérte, ez talán a legrosszabb. Számítottam rá, főleg hogy én órákat fektettem az ajándékba, nem az ára a lényeg, hanem hogy erre az alkalomra készült, gondoltam rá.


Azóta beszéltünk telefonon, észrevette, hogy valami nem 100% és még azt is felajánlotta, hogy hazajön a melóból megbeszélni. De majd este.

2015. jan. 26. 14:01
 16/19 anonim válasza:
Hát tényleg nem volt valami szép tőle, de én ezen nem akadnék ki ennyire. Nálunk is volt olyan h kb. semmi nem volt az évfordulónkon mert mondjuk pont dolgoznunk kellett. Azért az lett volna a minimum h kaját rendeltek, azon én is berágtam volna ha még főznöm kellene. De amúgy nem az számít h azon az egy napon mekkora felhajtást csináltok hanem az h az év többi napján is szeretitek egymást és jól működik-e a kapcsolatotok :)
2015. jan. 26. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:

Ez igaz! :)

Ezért sem szeretném nagyon letolni, csak megemlíteni, hogy megígérte, én meg úgy készültem.

2015. jan. 26. 14:38
 18/19 anonim válasza:

Én is megemlíteném neki h nem erről volt szó és ennyi. Tényleg nem érdemes kiakadnod túlságosan ha amúgy minden rendben. Azért azt elmondhatod neki h ez kicsit rosszul esett, nem így készültél. Ha szeret akkor ezt úgyis megjegyzi és a 2 éves évfordulótokra jobban fog készülni :)


Utolsó válaszoló voltam...

2015. jan. 26. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:

Nem is szeretnék, mert tényleg máskor mindig igyekszik, csak azt szeretném tudni, hogy most mi volt. Persze a bepótlás ebbe az esetben kevésbé játszik :D de remélem, hogy a következő jobb lesz.


Sok-sok boldog évet kívánok nektek! :)

2015. jan. 26. 14:58
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!