Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meghíztam, nagyon gáz?

Figyelt kérdés

Amikor megismerkedtem a párommal 164-5 centi 52 kiló voltam.

Jött egy nagyon nagy stressz az életemben, aminek következtében két hét alatt lejött rólam 5 kiló, alig tudtam enni, így lettem 47. Csontsovány lettem, sokan már aggódtak néha értem, hogy nehogy baj legyen. Sokszor hánytam(nem hánytattam magam, hanem hánytam). Miután javult a helyzet, akármit ehettem, semmi nem jött vissza.

Aztán elkezdtem edzeni, és szeptember óta feljött rám 6 kiló, most 53 vagyok, és nem értem hogy! NEM ESZEK TÖBBET, mint eddig, sőt, szerintem ahhoz képest kevesebbet eszek.

Nem eszek annyi édességet, mint régen, és mégis egyre jobban hízok. Egy hét alatt lettem 47-ről 50, aztán rá pár hónapra 52, mostmeg 53.

A barátom nem vette észre, nem zavarja, azt mondta, majd szól, de így, hogy jönnek a kilók, így nem tudom, mit csináljak. Voltam vérvételen, hátha áll valami mögötte, de én nagyon félek, hogy ha esetleg baj van és azért hízok, a barátom kiábrándulna. Valljuk be, fontos a külső. Nekem a vékonyságom ellenére nagyon formás alakom volt, és félek, hogy a barátom emiatt kiszeret belőlem.

Tudom, gáz, de nagyon szerelmes vagyok a páromba, és félek.

Srácok, ha a barátnőtök meghízna, akkor nagyon sokat változnának a dolgok bennetek?

Hozzá teszem TÉNYLEG nem eszek többet és mint mondta mozgok is.


2015. jan. 22. 23:18
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Nomrális keretek között észre se vesszük amin ti már szörnyet készültök halni...
2015. jan. 22. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Edzel és hízol, azt jelenti izmot építesz és nem hájat.
2015. jan. 22. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Én is híztam már úgy, hogy mozogtam, de az étkezések idején változtattam. Pl. reggeliztem mindig, volt ebéd, vacsora és hiába mennyiségre nem ettem többet, híztam.

Hogyan eszel? Illetve a sport miatt lehet azért nőtt a súlyod, mert izmosodsz.

2015. jan. 22. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Gondoltam arra is, hogy az izom miatt, de egy hét alatt 3 kiló egyszerre? Annak nem fokozatosan kellene jönnie?

Hát az étkezésem a következő:

-reggeli: banán, kakaó(olyan 10 körül)

-ebéd: főzelék, hússal

-vacsora: szendvics, kakaó, vagy pedig tea

régen meg így nézett ki:

-reggeli: fornetti vagy péksüti

-ebéd: leves, főzelék, hús

-vacsora: szendvics, kakaó, napközben meg csokoládé.

2015. jan. 22. 23:33
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Kicsit naturalistán fogalmazva, amíg nem ettél, kiszartad/kihánytad magadból az emésztő szervrendszeredben mozgó cuccot, azóta pedig újra feltöltötted; simán lehet egy hét is, amíg valami végigér.


Meg aztán nem értem miért aggódsz, amikor most vagy annyi, mint amikor megismerkedtetek.

2015. jan. 22. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Hmm az étkezésre így nem is tudok hozzászólni, rendben van.

Második tippem akkor, hogy ugye köztudott a sportolás stresszoldó hatású is, a nagy ideges időszakod után ezzel felfrissült a szervezeted, jobb a vérkeringés, az ételekből a tápanyagok pedig könnyebben felszívódnak, több energiád lesz. A hányás legyengített a szervezet ezzel tisztában volt, és újítás miatt felszedtél hamar 3 kilot.

Az emésztésed milyen, minden nap van székleted?

2015. jan. 22. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
72%
jaj ne szórakozz már a kis kilóddal, ha hármat felszedtél. az egy nagy büdös semmi. tudod, mi az a három kiló? Az két nagyobb szarásnyi, ne sírjon már ezen a szád
2015. jan. 22. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Én 65 kilóval kezdtem edzeni,most 74 vagyok,de egy deka háj nincs rajtam!

Jujj,biztos elhagy a pasim mert formásabb,izmosabb lettem!

2015. jan. 23. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!