Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A fingás nőietlen, és kiábrándító, de mit csináljak, ha együtt vagyunk napokig, és minden este nagyon fáj a hasam a visszatartástól?
Az nem tűnik teljesen működő dolognak, hogy menjek ki a vécére, mert próbáltam már csomószor, hogy visszatartottam, aztán mikor kimentem, már nem jött...
Ha meg jön, kihallatszik.
Az se jó, hogy halkan, mert büdös.
Az meg, ha mondom, hogy most elvonulok kicsit fingani, ugyanolyan kiábrándító...
Azért kérdem, mert akikkel erről beszéltem mind egytől-egyig azt mondták, hogy azzal őrzöm meg a nőiességemet, ha nem fingok sok idő után sem, stb... és már komolyan tök rosszul érzem magam emiatt.
Én azt vallom, nem guminő vagyok, a barátom azzal, hogy egy hús-vér lánnyal jött össze, vállalta, hogy a kedvese pisil-kakil-fingik-böfög. Ennyi. Persze nem fingom tele előtte a szobát, de nem is görcsölök amiatt, hogy a beleim majd' szétszakadnak a kitörni akaró gázoktól.
Volt, hogy pukiztam előtte, de előfordult már az is, hogy bejelentettem, hogy kimegyek fingani. Nem volt illúzióromboló, mint ahogy az sem, amikor ő durrogtat előttem.
Bár hozzáteszem, több éves múltra tekint vissza a kapcsolatunk, az elején még mi sem voltunk ennyire szabadok.
A nőiesség nem abból fakad, hogy visszatartod a fingot:)
Simán fingjál előtte, egy mosolygós "Bocsi"-t mondasz neki. Amúgy meg röhögni fog rajta, és egyáltalán nem leszel tőle kevésbé nőies.
Mi 8 éve simán fingunk/böfögünk egymás előtt, ezek teljesen természetes dolgok, ha jó hangosra sikerül akkor max együtt röhögünk.
4. oldal #32-es hozzászóló
http://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__egyeb-..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!