Tényleg be akar mutatni a családjának?

Fél éve vagyunk együtt, de azóta csak bújkálunk. Ő az édesanyjánál lakik, egy megromlott kapcsolat után oda menekült. Hatalmas ház, ketten élnek, igazából szinte nem is találkoznak, ha úgy akarják. Kb. 3 hónapja minden estét vele töltök, együtt fekszünk, együtt kelünk. Ha délután/este megyek hozzá, mindig lopózni kell, a biciklimet is be kell tolnom a szobába. Ha zajt csapok esetleg, akkor kiakad és megszid. Nem egyszerű egy biciklivel bevágtatni csendben a kapun, a bejárati ajtón, majd a szobaajtón.

Az este további része úgy zajlik, hogy csendben elvagyunk a szobában, suttogva beszélgetünk, köhögni nem igazán ajánlatos, a pisilést jobb, ha megoldom, még otthon, vagy tartogatom, amíg másnap be nem érek reggel a munkahelyemre. Vagy ha minden kötél szakad, akkor vödörbe, ott a szobában. Ez így megy körülbelül 3 hónapja. Azt mondja, ő már unja a bújkálást, de valahogy nem érzem, hogy tenni is akarna azért, hogy ne bújkáljunk. Tegnap is a sötét szobájából néztem végig, ahogy a testvérei és az unokahúgai lövik fel a tűzijátékot stb.