A srác úgy szakított velem, mintha a Mikroszkóp Színpadon lennénk. Szerintetek mire lehet itt még számítani?

Pedig nem vagyunk már gyerekek; ő 36, én 40. Életem legboldogabb és legnyugodtabb (értsd: nem "agyalós") párkapcsolatában teljesen biztos voltam abban, hogy együtt maradunk, mert nagyon szeretett és ezt nemcsak mondta, éreztette is folyamatosan, sokféleképpen. Keresett, sokat, sokszor, eleget... Meglepett, tisztelt, elismert, segített, és nagyon sokszor megállapítottuk, hogy különleges ajándékot kaptunk... egy nagy szerelmet, ami keveseknek adatik meg. Leépítette időnként még a haverokat is, csak, hogy velem lehessen... Képes volt 60 perces testmasszázsban részesíteni, kérés nélkül, vagy - szintén saját ötlettől vezérelve - kamillával egész este lelkesen borogatni a lézeres szőrtelenítés után teljesen kipattogzott lábamat... :) Romantikus, kissé sértődékeny férfimivoltát gondosan szeretve nagyon vigyáztam én is őrá... Közös jövőt terveztünk, nagy dolgokra készültünk. Egy kis probléma azért volt az én szemszögemből nézve, mert az ágyban nem kényeztetett túl sokat - mondhatni, nagyon-nagyon keveset foglalkozott velem, míg én minden kívánságát örömmel teljesítettem. De ezen nem problémáztam túl sokat, mert ez a képesség-készség is fejleszthető, és én igazából néma leány voltam, akinek párja sem érti a szavát - nem beszéltem neki a dologról - ezidáig...

Nagyon sokat cseteltünk, jól ment nekünk ez a dolog, és karácsony előtt egy héttel feldobott egy labdát a hálószobával kapcsolatban, ami nekem kapóra jött, és leütöttem... Finoman leírtam, hogy kissé mellőzve érzem magam az ágyban... mert ott inkább róla szólnak a dolgok. Teljesen kiakadt és megsértődött, közölte, hogy megríkattam... Hiába mentegettem a helyzetet, hogy nagyon szeretem, ő nekem a legfontosabb dolog a világon... Rögtön kilépett és elköszönt. Másnap de. írtam neki egy szép szerelmes üzenetet, és, hogy szóban szeretném ezt megbeszélni vele. Válasz: megbeszéljük, puszi. Megnyugodtam. Estig. Munka után azonnal jött a szakítólevél.... K. O.

Benne állt, hogy a kapcsolatunk ezek szerint hazugságra épült (soha nem színleltem az ágyban, ha kérdezte, mondtam, h nekem nem volt jó), a férfiúi büszkeségét teljesen összetörtem és ezt nem tudom már neki visszaadni soha többé, a folytatás már nem lenne olyan, mint azelőtt. Tartsam tiszteletben, hogy nem akar látni sem és beszélni sem velem.... A párom, akinek én voltam a nagy szerelme... Állítólag.... Három napig bírtam, aztán megírtam a világirodalom legszebb engesztelő szerelmes levelét Tatjána után - mivel hívni nem mertem, és írásban jobban össze tudtam szedni az érveimet és érzelmeimet. Nincs válasz. Két nap múlva elküldtem neki az egyik legszebb dalt a megbocsájtásról (ajánlom: Ho'oponopono - Aman Ryusuke Seto) - semmi reakció. A karácsonyi ajándékát a gravírozott övcsattal már nem adtam át...

Rájöttem, hogy a hazugság odaát van: ő volt, aki hamis érzelmekből lufit fújt körém... Ilyet nem csinálunk azzal a nővel, akit "egész életünkben vártunk"... Vagy igen...? Mekkora magasságokba nőhet egy (sértődős) férfi egója?