Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Én lennék a hülye és a kapzsi vagy a barátom nem eléggé talpraesett?
A barátom megszerezni nem szerette régebben a pénzt, csak költeni! De tudta, hogy én eléggé ügyintézős vagyok, szeretek dolgozni, szeretem a pénzt, de soha nem költekezek túl, nem vagyok nagyra vágyó, sőt spórolós vagyok! Sajnálom sokszor a pénzt magamra, de a családtagjaimra kérés nélkül gondolok és adok pénzt (például betegség, baleset). Örököltem pénzt, mert meghalt az egyik rokonom, ha eljutok odáig, akkor jó lesz kezdésnek, egyenlőre nem túrok bele, mindent eltettem. Ezért a barátom szerint nekem minden könnyebb, nekem csak a pénz számít (holott megbeszéltük, hogy jövőre diploma után ebből elköltözünk és saját lábra állunk)... Most neki halálos beteg az egyik rokona és a családja a barátomat konkrétan kiakarja hagyni a pénzes dolgokból és a barátom ezt nem akarja látni! Van egy iszonyat undok testvére, nem is beszélnek egymással, a szülők gyengekezűek és önzők! Mindig csak magukra költik a pénzt, a gyerekeknek alig csordogál valami, ezt megszokta a barátom. Szerinte szívtelen vagyok, mert nem a gyógyulására koncentrálok, hanem ennek ellenére felhozom a pénzes témát! Holott hozzáteszem az egyik szülője és testvére marakodnak a halálos beteg rokonon, hogy kihez költözzön oda, mivel elég sok nyugdíjat kap és van is eltéve sok pénze és most a házat forgatják ki érte! Ő ezt nem akarja látni, pedig én beszéltem az anyjával erről és kihúztam belőle ezeket a dolgokat, ezt az eltett pénzeset és hogy járnak a lakásba úgy, hogy a gyerekek nem tudnak róla (versenyeznek a testvérével, hogy ki találja meg előbb, mert azé lesz a pénz, mivel egymásnak nem akarnak adni, szerintem ez undorító dolog)! És a barátom szerint én hazudok, a családtagjai nem ilyenek és én csak haszonleső vagyok és Őt ez a pénzes dolog nem érdekli! Pedig szereti költeni a pénzt, hülyeségekre költi, szerencsére rávettem, hogy járjon el diákmunkára, így van némi pénze most már. Szívtelennek tűnök, szeretem és imádom a rokonát, de a sajnálkozáson kívül erre is ügyelni kellene! Ha örökli a szülő a házat a testvérével, akkor abból csak a barátom testvére fog kapni, mert a barátomat már kiakarják utálni otthonról, mert a nővére beakar szülni a szülői házba és így a barátom már ott "túl sok" lenne! Vagy a másik megoldás: Csak a brátom tesójáé lesz a rokon háza és a szülő testvérét kifizeti, de a barátom akkor se fog kapni semmit, mert nincsenek beszélőviszonyban, se köszönőviszonyban egymással, a pénzt a barátom testvére az apjának adja majd, aki tuti, hogy nem fog adni belőle barátomnak! Végtelenül szereti a barátom a családját, de egyszerűen nem akarja látni, hogy mi folyik körülötte! Nem gondol a jövőre! Nem gondol soha bele, hogy mit veszíthet! Nem is tervez, mondván, minek! A házért konkrétan háború van, plusz a rokon nyugdíjáért, szegény rokon meg haldoklik és keselyűkkel van körülvéve... És lehet szívtelen vagyok, de Neki már oly mindegy, hogy mi van a házzal, de nekünk fontos lenne a jövő miatt! És nem is az enyém lenne, hanem az övé! Jövőre diplomázunk, elakarunk költözni az én pénzemből Pestre, abból a pénzből, ami ebből lejönne, Ő is beszállhatna valamibe! Nem akarom a rokon halálát, aranyos és kedves volt mindig, sokat látogattuk (soha nem a pénz miatt, mert soha nem adott, mielőtt valaki ezt kitalálná) és most is mindig megyünk be hozzá, viszünk be neki dolgokat, amire szüksége van.
Ez tényleg ennyire undorító dolog tőlem, hogy gondolok a pénzre is?
"Szegény rokon haldoklik,és keselyűkkel van körülvéve..."
Te sem vagy jobb.Sőt,Te talán rosszabb vagy mint azok akiket elítélsz.Olyan dolgokba szólsz bele,amihez semmi közöd sincs.Ez nem a Te dolgod!Nem a Te családod!Az a baj hogy túlzottan anyagias vagy,és most esélyt látsz arra hogy könnyen szerezz pénzt.És mivel a barátod nem hajtja a pénzt olyan mániákusan mint Te,ezért vagy most kiakadva.
Véletlenül elküldtem:)
Na szóval,annak sincs köze semmihez hogy Te láttad el pénzzel a barátodat.Attól még nem vagy családtag,nincs beleszólási jogod semmibe.Nem értem miért akarod belehajszolni hogy elkezdjen ő is a koncon marakodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!