Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csaltak már meg benneteket?
Megbocsátottátok? Tudott utána működni a kapcsolatotok? Csók, randi és hazugság(szex nélkül). Néhány hete történt, párom megbánta, és vissza akarna kapni, de nem tudom mitévő legyek. Azóta nem beszéltem vele. Szerintetek? Felnőtt emberek válaszát várom 30+.
Én 30F, párom 26L
ÖÖÖÖÖ, én csak 25 vagyok, de azért remélem nem baj, hogy írok... Szerintem így is felnőtt ember vagyok.
Na, szóval engem nem csaltak még meg, de fiatalabb koromban nagyon sokat gondolkodtam rajta mit tennék olyan helyzetben. Főleg mikor olvastam könyveket, láttam filmeket, hol végül meg lettek bocsátva az ilyen dolgok. De én valahogy akkor sem, és most sem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehet ilyet megbocsátani. Lehet bármilyen nagy a szerelem az én részemről, nem tudnám visszafogadni, mivel összetörné a szívemet. És szembesülnék vele, hogy ő mégsem szeretett annyira mint hittem, ha képes volt megcsalni.
Na, az meg más dolog, ha ő csak baráti dolognak szánta azt a találkozót és nem randinak, csupán a másik fél gondolta annak, és a partner csókolta meg, a másik pedig csupán addig hagyta a csókot, amíg felúcsudott. Ha 100%-ig tudnám, hogy ez így történt, akkor nehezen, de meg tudnék bocsátani. Bár nem tudom hogy ilyen eset után lehet-e újra olyan egy kapcsolat amilyen volt...
Volt h megcsaltak es megbocsajtottam mert a kapcsolatunk tobb volt annal h elhagyjuk egymast valami ostoba felrelepest miatt.Persze, dolgoznunk kellett rajta de vegulis sikerult.Egy esely mindenkinek jar de csak es csakis akkor ha
Tenyleg vele akarod keelni az eleted
Es tenyleg o is dolgozik azon h ezen tuljussatok.
Csok,randi...ezek ovis dolgok ilyenekert nem dobunk ki embereket ha azokkal egy eletre tervezunk:-)Mas kerdes ha szerelmes....de mint mondtam en full megcsalasnal sem dobtam ki.
Akkor kitettem volna ha valami non stop hazudozos viszony lett volna, de nem volt az.
Lepontozas indulhat:-))
32/N
Engem most csaltak meg egy hónapja, még sosem voltam ilyen helyzetben. Most lassan ott tartok már h nem bőgve alszom el nap mint nap. A párom nagyon megbánta amit tett, vissza akar engem kapni. Szakítottam vele, de őrlődöm, mert az érzelmek nem múlnak el egyik napról a másikra. Folyamatosan azon jár az agyam h mi a garancia arra h nem csal meg megint ha újra összejövünk. Nem könnyű kérdés. Máshogy döntenék szívem szerint és máshogy eszem szerint.
24/L voltam és felnőttnek tartom magam. Ő 26.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!