Menni vagy maradni? Ez itt a nagy kérdés. (elég hosszú)

Szóval. Előre leszögezném, hogy TANÁCSOKAT, TAPASZTALATOKAT ÉS NORMÁLIS válaszokat várok és nem gúnyos kioktatásokat meg hogy nekem kell tudnom mert tényleg elég nagy dilemmában vagyok. Köszönöm előre is!!!

A történet úgy kezdődik, hogy már majdnem 3 éve együtt vagyok a barátommal. Eddig minden szép és jó volt persze voltak vitáink és kisebb olykor nagyobb veszekedéseink, de mindig együtt maradtunk mert bíztunk egymásban és szerettük egymást. De ez egy kb. olyan fél éve eléggé megváltozott. És erről én tehetek nagyrészt mert megváltozott bennem valami de még magam sem tudom hogy mi. De nem mindenről én tehetek mert neki is van egy-pár olyan dolga amin változtatnia kéne. Nos olyan fél éve kezdett bennem kialakulni egy olyan érzés,hogy mintha nem ő lenne nekem az igazi. Odáig meg mindig azt éreztem. Teljesen különbözünk csak egypár olyan dolog és téma van amiben egyetértünk és hasonlítunk. Én nyitott, barátkozós, szabad szellemű, spontán, kalandvágyó vagyok, aki nem szereti az unalmat és s szürkeséget, mindig valami újra és érdekesre vágyik, minél több barátokat szerezzen és sok helyre el szeretnék jutni és sok mindent meg akarok tapasztalni. Velem ellentétben ő eléggé zárkózott nekem is elég nehezen nyílt meg inkább olyan otthonülős típus aki nem szereti a pezsgést és az ide-oda menészetet. Úgy is mondhatnám, hogy a megszokások ura. Ő utál minden kultúrával kapcsolatos dolgot, mint pl. az olvasás. Én meg imádok olvasni. Meg még sorolhatnám. Mostanában meg teljesen elhanyagolva érzem magam, mivel autószerelő és magánvállalkozó. Folyamatosan szinte megállás nélkül a műhelyébe van még ha nem kötelező akkor is inkább lent marad.Nemrégen is egy csomószor lent voltam vele segítettem neki, takarítottam stb. pedig odavolt a kezem mert eltört. Nem az hogy én most lusta vagyok vagy ilyesmi, hanem hogy ha van egy kis szabadideje még akkor is szerel. Meg amikor náluk vagyok másról sem tud beszélni csak a kocsikról meg az ilyen-olyan összeszerelésekről meg ilyen csapágy olyan hidraulika meg anyám kínja. És ez egy bizonyos szinten már szerintem mindenkit idegesítene. Velem meg csak kb. este foglalkozik miután mindent kibeszélt a szüleivel meg végre abbahagyott mindent. Őt nem érdekli nagyon semmi soha nem járunk el sehová kikapcsolódni egyszer nem voltunk el nyaralni vagy moziba még egyszer sem, kirándulni vagy csak egyet sétálni. Nem mintha le akarnám húzni anyagilag mert nem ez a szándékom csak sajnos nem tudok mondani egy maradandó szép emléket amit kettesben töltöttünk volna. Sokszor rám erőszakol dolgokat és nagyon sakkban tart úgy érzem. Mikor pl. a barátnőimmel ki szoktam menni sétálni vagy beszélgetni azért is kiakad szinte nem állhatok szóba senkivel. Hogyha elmennék hétvégén valahova meg egyenesen "felnyársalna". Úgy érzem hogy megfojt és nem tudom kiélni magam és nem csinálhatom azt amit szeretnék. Egyszóval kénytelen vagyok miatta elnyomni a bennem élő igazi énem és vágyaimat. A családjában is szinte folyamatosak a veszekedések és a cirkuszok és van, hogy én is az áldozatává válok pedig nem is nagyon csináltam, tettem vagy mondtam olyasmit és mégis sokszor rajtam csattanik az ostor és már nem akarok elmenni hozzájuk. Mert ő ugye a munkája miatt sosem jön el hozzánk. Csak értem. És ez még nem minden. Ennek következtében megismerkedtem egy fiúval. Aki helybeli de régebben még nem nagyon beszéltünk csak nyár elején a barátnőim által ismertem meg. És nagyon jóba lettünk egész nyáron beszélgettünk meg kint lógtunk. Ő meg persze teljesen olyan mint én vagyok. Imád olvasni, ugyanazokat a dolgokat szereti mint én és rengeteg mindenben egyezünk. Vele is párszor összevesztem de kibékültem vele mert nem bírtuk egymás nélkül. Őrajta láttam, hogy többet érez, de nem vallja be sehogyan sem. Szerintem azért mert tudja, hogy van barátom elég rég óta. A viselkedéséből, nézéséből és sok egyéb más dologból tudom, hogy szerelmes belém. Először én barátként tekintettem rá de kb. olyan 2 hónapja kezdek megijedni, hogy már én is többet érzek. Mellette az IGAZI önmagam lehetek, pörgök, mosolygok, hülyéskedünk, beszélgetünk és bevallom,hogy sokszor már a barátságon túli dolgokat mutatunk egymás felé( nem csókolózás vagy hasonló) hanem egymásra meredten nézés, hosszas elköszönések ölelésben. Nem csaltam meg a barátomat, eszemben sincs. És ebben a helyzetben nem tudok mit csinálni mert kettős érzéseim vannak. Ha szakítanák a barátommal biztos hogy ki lennék és nagyon fájna de mellette sem jó mert megfojt ezzel a mentalitással és hogy a kocsik már lassan a szerelmei és semmi másról nem tudunk beszélgetni míg a másik fiúval meg bármiről el tudok beszélgetni és vele igazán magam lehetek, csak már iránta is többet érzek, mint barátság.

Kérlek titeket, hogy értelmes, normális válaszokat adjatok! Köszönöm!