Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megmondjam egy kolleganőmnek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megmondjam egy kolleganőmnek hogy friss férjecskéje nem csak a szoknyák után futott? Hogy bőven nem csak nőcsábász az illető?

Figyelt kérdés

Kicsi a világ. Munkahely. Kolleganőm frissen házasodott, és bemutatta a férjét (aki szintén itt fog dolgozni) a munkatársaknak. Már X alkalommal elmondta a többi nőnek a munkahelyen: aztán vigyázni a férjével, mert nagy NŐCSÁBÁSZ.


Hát kicsi a világ. Együtt jártam középiskolába a férjével. És bizony nem csak a szoknyák után futott az illető. Olyannyira nem, hogy velem is volt szexuális kapcsolata (magyarán keféltünk). Ráadásul én voltam a férfi szerepben, míg ő volt a passzív fél.


Sőt, azt is tudom, hogy amikor még én ismertem, bőven nem a szoknyák érdekelték. Kefélt az fűvel fával (ezért is hagytam ott) de lányokkal ritkán.


Most játsszuk azt a játkékot az illetővel hogy „nem is ismerjük egymást”. Úgyis ki fog bukni a dolog, és magamat ismerve amikor majd kétszázadszorra hallom majd hogy „nagy nőcsábász”, úgyis be fogok szólni, hogy inkább farkak után futott az illető mint puncik után.

Hogy most mi a helyzet azt nem tudom, de az ilyesmi nem változik. Ha akkor a fiúkat szerette hát most is. Lám, én se változtam, de nem is házasodnék.

Csak nem alibiházasság?


2014. nov. 11. 11:45
1 2 3
 21/30 A kérdező kommentje:

Egyébként igazad van. Átengedem másnak a szarkeverés jogát.

Igaza van annak aki szerint úgyis kibukik.

Ha nem én majd más.

A facebook csodákra képes.


>>>vele es neked semmi jogod 10 evvel ezelotti sztorikat meselni csak ugy hogy borzold a kedelyeket. -_-

2014. nov. 11. 12:24
 22/30 anonim ***** válasza:
100%

Jezusom. Na ilyen amikor a gonoszsag es a retardaltdag egyesul egy emberben.


"nem hazudom egy nonek hogy csak o van"


Edesem, honnan tudod hogy most van mas is?

Nem az elmult 10-20-30 ev eloeletet nezd mar Jesszus!

Pl. en se a baratommal veszitettem el, de o az egyetlen MOST. Erted?


Ja, es te is homar vagy ha pasikkal dugsz, ne akard mar bebeszelni, hogy nem...


Remelem jol megszivod, ha esetleg eljat a szad, mindenki utalja a gonosz rosszakaro hulye embereket, nem sok baratod lesz egy ilyen huzas az irodaban, es az emberek kegyetlenek azokkal akik rosszak, csoportosan sanszos hogy teged is halalraszekalnanak. Tudjak amugy hogy buza vagy? ;)

2014. nov. 11. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:
100%

20-as, köszi, pont ezt akartam mondani, örülök, hogy valaki értette! Négyes vagyok!

Nem kell azt hazudni, hogy nem ismerik egymást, de az meg tartozik senkire, hogy tizenéve milyen kapcsolatban állnak egymással. Osztom a 20-as, és a hozzá hasonló véleményeket!


kérdező, gondolkozz el, hogy miért fáj ez neked, vagy miért mozgat meg benned érzelmeket ez a dolog?

Fáj, hogy anno vége volt?

Fáj, hogy úgy tűnik, hogy boldog, az a lehetőség, hogy esetleg ez a férfi túllépett az akkori dolgokon, és esetleg hetero kapcsolatban él? Mert feltételezhetjük, hogy igen!

Vagy annyira gyűlölsz itt valakit (akár a kolleganőd, akár a férfiút), hogy borítani akarsz mindenáron? :(

Elgondolkoztató...:(

2014. nov. 11. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:
fogd be szépen a szádat és hallgass. ez a dolgod, semmi közöd hozzá mit beszéltek meg és mit nem. TE a múlt vagy, ennyi.
2014. nov. 11. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:

ha le akarod buktatni akkor ugy csináld hogy leírod és pl levélben elküldöd egy kamu email címről,mert ha személyesen mondod el akkor lehet kirugnak:D

elsőre biztos nem hinne neked szoval en irásban tenném

ird le az egész sztorit,de neveket ne

2014. nov. 11. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:

te is olyan ember vagy, aki azt gondolja azért nem bírják az emberek, mert meleg?

mert akkor elárulom, hogy (persze tisztán abból, amiket itt leírtál) nem azért, hanem mert a belsőd ijesztő.

2014. nov. 11. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:
Aki sokat kevergeti a szart, azt előbb-utóbb berántja a kanál. Én nem szólnék.
2014. nov. 11. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:
Milyen rendes vagy és önzetlen...mert gondolom semmi más nem vezérel csak az hogy segits a kolleganődön.Vagy csak féltékeny lettél?Vagy csak egy kis szarkavaró homár vagy ;)
2014. nov. 11. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 A kérdező kommentje:

féltékeny? egy olyan vkire akit 20 éve nem is láttam?

ugyan.

ha nem jött volna ide azt is elfelejtettem volna hogy a világon van.

>>>


Vagy csak féltékeny lettél?

2014. nov. 12. 08:10
 30/30 anonim ***** válasza:

És milyen a nő? Normális, rendes? Mert, ha tudja, hogy nagy nőcsábász, akkor lehet, hogy valamiért ez így jó neki, ennek ellenére. Lehet mindkét fél részéről alibiházasság.

Persze, ha normális, jóhiszemű a nő, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy, én örülnék-e ilyen helyzetben, ha figyelmeztetnének . Attól is függ milyen viszonyban vagy a nővel, lehet, hogy meg tudnád diszkréten beszélni vele. Ma ez az első semmitmondó hozzászólásom.

2014. nov. 12. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!