Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megmondjam egy kolleganőmnek hogy friss férjecskéje nem csak a szoknyák után futott? Hogy bőven nem csak nőcsábász az illető?
Kicsi a világ. Munkahely. Kolleganőm frissen házasodott, és bemutatta a férjét (aki szintén itt fog dolgozni) a munkatársaknak. Már X alkalommal elmondta a többi nőnek a munkahelyen: aztán vigyázni a férjével, mert nagy NŐCSÁBÁSZ.
Hát kicsi a világ. Együtt jártam középiskolába a férjével. És bizony nem csak a szoknyák után futott az illető. Olyannyira nem, hogy velem is volt szexuális kapcsolata (magyarán keféltünk). Ráadásul én voltam a férfi szerepben, míg ő volt a passzív fél.
Sőt, azt is tudom, hogy amikor még én ismertem, bőven nem a szoknyák érdekelték. Kefélt az fűvel fával (ezért is hagytam ott) de lányokkal ritkán.
Most játsszuk azt a játkékot az illetővel hogy „nem is ismerjük egymást”. Úgyis ki fog bukni a dolog, és magamat ismerve amikor majd kétszázadszorra hallom majd hogy „nagy nőcsábász”, úgyis be fogok szólni, hogy inkább farkak után futott az illető mint puncik után.
Hogy most mi a helyzet azt nem tudom, de az ilyesmi nem változik. Ha akkor a fiúkat szerette hát most is. Lám, én se változtam, de nem is házasodnék.
Csak nem alibiházasság?
Nem. Senki nem kérdezte.
Abban meg mi van, ha ismeritek egymást a férjével?
OSztálytársak voltatok, pont.
Ha érdekli a többi, kérdezze a férjét, nem?
3 Szerinted???
Kérdező!Szerintem ne mondd el,minek is tennéd.Az én exem is épp ilyen volt,el is jegyzett,viszont előttem nem sokáig tudta titkolni,mert én imádok szexelni.Szóval nálunk csak "alibi eljegyzés" volt.
Tanuld meg visszafogni magad! Egyébként meg lehet, hogy szimplán túlfűtött szexualitású volt az illető, ha jól értem, mindenkivel együtt volt, nemtől függetlenül.
Az, hogy pasikkal gyakrabban, az lehet, csak azért volt, mert velük volt több lehetősége anno.
Miért ugatnál bele valamibe, amiről régi, megkopott infóid vannak? A férj-ha tényleg igaz a sztori-úgyis eléggé be lehet gyulladva!
Ja.
Osztálytársak és pont. Persze.
Meg szeretők, barátok.
meg kéne tanulni olvasni és értelmezni.
>>>>
Abban meg mi van, ha ismeritek egymást a férjével?
OSztálytársak voltatok, pont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!