Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megmondjam egy kolleganőmnek hogy friss férjecskéje nem csak a szoknyák után futott? Hogy bőven nem csak nőcsábász az illető?
Kicsi a világ. Munkahely. Kolleganőm frissen házasodott, és bemutatta a férjét (aki szintén itt fog dolgozni) a munkatársaknak. Már X alkalommal elmondta a többi nőnek a munkahelyen: aztán vigyázni a férjével, mert nagy NŐCSÁBÁSZ.
Hát kicsi a világ. Együtt jártam középiskolába a férjével. És bizony nem csak a szoknyák után futott az illető. Olyannyira nem, hogy velem is volt szexuális kapcsolata (magyarán keféltünk). Ráadásul én voltam a férfi szerepben, míg ő volt a passzív fél.
Sőt, azt is tudom, hogy amikor még én ismertem, bőven nem a szoknyák érdekelték. Kefélt az fűvel fával (ezért is hagytam ott) de lányokkal ritkán.
Most játsszuk azt a játkékot az illetővel hogy „nem is ismerjük egymást”. Úgyis ki fog bukni a dolog, és magamat ismerve amikor majd kétszázadszorra hallom majd hogy „nagy nőcsábász”, úgyis be fogok szólni, hogy inkább farkak után futott az illető mint puncik után.
Hogy most mi a helyzet azt nem tudom, de az ilyesmi nem változik. Ha akkor a fiúkat szerette hát most is. Lám, én se változtam, de nem is házasodnék.
Csak nem alibiházasság?
Akassz egy táblát a nyakadba segghülye vagyok felirattal.
>>>
Kérdező te fiú vg lány vagy?
Csak a rend kedvéért: kettőnk közül bizony nem én voltam a kancsó. Nem én hagytam ffi létére hogy X-en seggbe k**janak.
khm.
>>>mint egy féltékeny kis kancsó
"Már X alkalommal elmondta a többi nőnek a munkahelyen: aztán vigyázni a férjével, mert nagy NŐCSÁBÁSZ. "
Hmmmm ezek szerint a feleség nagyon is tisztában van a férjével, és ezért szólt a többieknek???
És mi van ha tisztában van az előéletével is? Amihez mellesleg semmi köze sincsen, miért kérhetné számon, hogy a férje középiskolásként milyen kicsapongó életet élt?
Lehet tisztán képben van a nő!
Mellesleg eléggé nekem is a sértettség jön le, és végre van alkalmad szétdúlni/bosszút állni.
Ha így van bevallom férfiasan: kaján örömmel nézném végig hogy esetleg képben van a feleség (tud mindent) és mikor ezt elmondod neki, a "xarkavaró, rosszakaró" díj dobogós győztese leszel helyből. Mert egyből elnyered a díjat, ha az derül ki, hogy a csaj mindent tud!
De ha nem tudna még inkább. Ha esetleg probléma lenne belőle, hogy srác korában milyen életet élt, meg fogja neked "köszönni", hogy szétcsapod a friss házasságát. "hálás lesz érte".
Mások házasságába nem rondítunk bele ember!
Semmi gond!
Majd egy céges karácsonyra meghívom az összes volt partnerét (barátját? barátnőjét? mindet).
Persze csak azokat akiket én is ismerek, és már az se kevés.
Aztán majd bemutathatja őket, hogy: na itt a Kati az Eszter a Józsi a Feri a Karcsi a Sanyi, ja és a Zsófi.
A feleség nem tudhat mindent, mert akkor rólam is tudna. Uis én voltam az első a sorban...
Ha rólam nem tud, akkor semmit se tud.
>>hogy esetleg képben van a feleség (tud mindent)
Egy gonosz ember vagy.
(Én kiszálltam)
Ja. Gonosz.
De legalább nem hazudom azt egy nőnek hogy csak te vagy és stb.
És nem állok álszent semmit se tudó műmosollyal az (alibi?) feleségem mellett és hallgatom a nőcsábászos dicséreteit.
Ugye milyen gonosz vagyok?
>>>>Egy gonosz ember vagy.
Jaj, ha en egyszer kinyitnam a szamat es elmondanek mindenkirol mindent amit tudok... hat jo nagy felfordulas lenne. Sot! Ha jobban belegkndolok meg annal is nagyobb.
Az elozo oldalon kedves kerdezo, ha nem esett le tud az illeto olvasni, csak azt ajanlotta, hogy azon tul hogy osztalytarsak voltatok nem kell mast mondani... -_- Osztalytarsak voltatok es ennyi. PONT. Nem jartatod tovabb a szadat.
Amugy meg szerintem egy hetero kapcsolatban se sorolom fel a paromnak hogy kikkel voltam elotte es miket csinaltam az agyban. Az a mult. Ez meg a jelen. Ha jol megvannak akkoe okes, ha nem akkoe max. szetmennek, de ne miattad mar...
Es csak mellekesen sugom meg, hogy attol, hogy nem te voltal a passziv fel attol meg pasival dugtal te is, nehogy mar a szerepem muljon ki mennyire buza, meg mig kell itt rajta pattogni, o biszex, te meg homoszexualis vagy na, neki meg most van egy gyurus menyasszonya aki BOLDOG vele es neked semmi jogod 10 evvel ezelotti sztorikat meselni csak ugy hogy borzold a kedelyeket. -_-
A FAXNAK KELL ALLANDOAN A XART KEVERNI!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!