Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mindig itthon ülünk, de ha programot szervezek húzza a száját. Változtatna, ha elmennék mással?
Borzasztó ritkán csinálunk közös programot a barátommal. Sokszor az az össz program, hogy az ő házuk és a mi házunk között furikázunk kocsival, esetleg elmegyünk meglátogatni a mamáját, aki 10 percre lakik tőlük.
Néha még meg is említi, hogy soha nem megyünk sehová, de ha én szervezek valamit, az sosem jó, drága, nincs kedve.... (nem drágább semmivel, mint a két ház közötti és a nagymamájáig való utazgatás.)
Utoljára januárban tudtam nagy nehezen rávenni, hogy menjünk el moziba. Még fel is ajánlottam, hogy fizetek mindent, de akkor is napokig tartott mire meggyőztem, hogy menjünk el az otthon döglés helyett. Azóta most a héten sikerült újra rávennem egy mozira. Itt is mondtam, hogy fizetek mindent, csak csináljunk már valamit, de egyszerűen neki nincs kedve, neki teljesen megfelel, hogy szabadidejében fekszik az ágyában, és semmit nem csinál. De most is napokig tartó piszkálás árán sikerült rávennem, hogy menjünk mégis, erre az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy visszük az öccsét is... Aztán ahogy vége lett a filmnek, rohanás haza. Nem lehet sehol sétálni egyet, körbenézni.. nem, csak rohanás oda, aztán rohanás vissza.. Aztán közöltem vele egyszer, hogy akkor elmegyek mással, és egyáltalán nem is tűnt úgy, hogy érdekelné...
Vajon tényleg nem érdekli már ez az egész? Nekem kezd borzasztó unalmas lenni ez a kapcsolat.. Soha semmit nem csinálni, csak otthon tespedni.. ráadásul csak kéthetente találkozunk a munkája miatt, és abban a pár napban amíg itthon van, lenne lehetőségünk csomó mindenre.
Hogy vegyem rá, hogy kicsit legyen aktívabb? Vagy mit csináljak? 3 éve vagyunk együtt. őF23 én L20
nálam mozi és egy vacsora is lenne:D
ha esetleg pesti vagy:)
30F
na akkor egy kirándulás is benne lenne:D
mit szólsz?:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!