Egy olyan problémám van, amivel lehet, nem vagyok egyedül?

Néha szoktam suli mellett dolgozni, és az igazi feltöltődést jelent, mert ott beszélgetek legalább a munkatársakkal valamennyit. De a suliban 300 ismeretlen emberkével vagyok együtt, akiket kb. meg sem merek szólítani.

Az érzéseimet nem akarom elnyomni, inkább ésszel felülkerekedni rajtuk, azt szoktam gyakorolni, bár ez is gyakran úgy sül el, hogy elfojtott indulatok lesznek bennem... Tehát egyedül sehogy sem működik ez, arra jutottam, csak nem tudom, hogyan lehet ebből kimászni, mert a többi ember úgy érzem, minden próbálkozásom alkalmával vissza akar igazítani az eredeti állapotomba, mintha úgy lennék a helyemen... Ezért gondolkozom gyakran azon, hogy itt hagyom ezt az országot úgy, ahogy van, és új életet kezdek, csak ennek meg fizikai korlátai vannak. Bár az első adandó alkalmat megragadnám, ha lenne, hogy elköltözzek innen...