Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hallottatok már ilyenről?

Figyelt kérdés
Barátnőmmel lassan 2 éve együtt vagyunk, fél éve erősen vonzódik a barátomhoz, de állítása szerint engem szeret, imád, nem tudna elhagyni és hiányzok neki. Én vagyok neki az első komoly kapcsolata. Nem csalt meg, de túl közel kerültek egymáshoz. Leültem vele komolyan beszélni, beszélt róla, h úgy érzi, h bejön a fiúnak és emiatt komolyan voltak köztünk zűrök korábban. Úgy érzi, hogy "szüksége" van erre a kis húzásra, hülyítésre. Nem tudna elhagyni, jó velem minden, de hiányzik neki ez az "incselkedés". Azt állítja, h nem tudna megcsalni, mert jól érzi magát velem, de ezt értsem meg. Félek ettől a helyzettől, bevallom őszíntén. Teljes őszínteséget kértem tőle, amit meg is ígért.Érzem, hogy szeret, mert sokszor mondja és idebújik hozzám, megpuszil, szeretget. Nem csalt meg, még mással sem csókolózott a kapcsolatunkban soha. A szakítást megemlítve elkapta a sírás is. Most mit tegyek? Szerelmes vagyok belé, csak nem tudom, most mit gondoljak erről az egészről. MSN-en szoktak beszélni, és bevallom ilyenkor sajnos féltékeny vagyok, amit el is mondtam neki. Mondta, hogy ne legyek féltékeny, mert nem kaphatja meg. Várom a véleményeteket. F23
2010. jan. 24. 10:28
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%

teljesen megértelek. Én 26vagyok és férjem van, ő a második pasi az életemben. Ha úgy érezném, hogy nem éltem ki magam úgymond akkor elhagynám és elkezdenék pasizni. Sztem undorító amit a bnőd csinál. Márcsak azért is, mert a srác a barátod és a szemed előtt csinálja. Ha őszintén szeretek valakit, akkor ez a dolog nálam nem fér bele, mert tisztelem az illetőt és ezt meg is adom neki azzal, hogy nem flörtölgetek. Én biztos kiakadnék ha a férjem elkezdene msnezgetni a bnőmmel mert neki hiányzik a hódítás.

Úgyhogy én azt mondom, ha igazán szeretne, nem csinálná ezt, főleg ha el mondtad neki, hogy neked ez szarul esik.

2010. jan. 24. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%

Na ez nehéz helyzet tényleg. Együtt érzek veled.

Engem is biztos zavarna és féltékeny is lennék ,ha a barátnőm egy másik csávó "incselkedésére" vágyna. Még ha ezeket is mondaná ,akkor is. Talán én azt mondanám neki,hogy kap egy kis időt és gondolkozzon el a dolgokról és döntsön,hogy hogyan jó neki. Vagy "incselkedje" ki magát ,mert ez hosszú távon nem mehet így. Vagy pedig mondd meg neki,hogy akkor te is "íncselkedsz" majd egy lánnyal. Vagy ne mondd ,hanem csináld és majd rájön. Amikor nem gondol bele abba ,hogy neki ez hogy esne, akkor biztos máshogy gondolja ,ezért jó ez a féle figyelemfelkeltés. Szerintem. Sok sikert.

2010. jan. 24. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%
első vagyok: szerintem is jó ötlet, mond meg neki, hogy tartsatok szünetet és döntse el mit akar. Téged vagy flörtölgetni. És ez idő alatt nem írnék neki, nem hívnám, és fel sem venném neki a telefont...
2010. jan. 24. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%
"Mondta, hogy ne legyek féltékeny, mert nem kaphatja meg."--> Nekem ez a mondat szemet szúr már egyből. Csupán ezért légy nyugodt? ): Mi lenne, ha megkaphatná, már lehet, hogy árkon-bokron túl lenne a "barátoddal". Én elfelejteném mindkettőt.(Ha már ennyire kavarni akar, miért egy barátoddal, ő meg nem is tiltakozik?...)
2010. jan. 24. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%
Micsoda rusnya nő!!Még közli is veled a dolgokat. Próbáld meg féltékennyé tenni! Nézzük az neki hogy esik.
2010. jan. 24. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
48%
hulye k*rva...hagy ott a g*cibe... budos f*szhianyos rib*nc.
2010. jan. 24. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
75%
mennyi idős a barátnőd? teljesen megértelek, de ha tudod, hogy szeret, és nem csalna meg, akkor ne aggódj. azt elhiszem, hogy zavar, engem is zavarna, de lehet, hogy 1-2 hónap után megunja, és minden olyan lesz, mint volt. nekem is szokott olyan lenni, hogy ilyeneket szeretnék csinálni, mint a bnőd (mi másfél éve vagyunk együtt), csak én azért kicsit visszafogom magam, de aztán el is múlik, és már nem érzek rá igényt. Bízz meg benne. a szünetet semmiképp nem javaslom, ha tőlem valaki szünetet kérne, abban a pillanatban hagynám ott a francba, bár lehet, hogy nem mindenki van így vele...
2010. jan. 24. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:

Mondtam neki, h akkor én is incselkedek olyan lányokkal, akiknek tudom bejövök, erre ő rendben, lehet, hogy ez kell a kapcsolatunknak. Nem kell mondanom, hogy a barátomnak MSN-en írta, hogy milyen féltékeny az egyik kiscsajra, aki állandóan a közelemben sürög-forog. :)

Lehet, h ez lenne a megoldás, csak az a baj, hogy én ezt nem tudom mással megtenni, hogy kihasználom, mert a barátnőm úgy viselkedik, mint egy kis csitri. :(

Ha megcsal, akkor tuti repül, ezt közöltem vele, de ezzel a "játékkal" nem tudok mit kezdeni...

2010. jan. 24. 11:10
 9/16 A kérdező kommentje:
Amúgy 19 éves a barátnőm.
2010. jan. 24. 11:11
 10/16 anonim ***** válasza:
100%
nem tudok mit kezdeni az olyn emberekkel, akiknek ha nincs gondjuk generálnak egyet. Nézd, szerintem ha igazán szeretne a bnőd, akkor nem keverne a haveroddal. És ha a haverod igaz barát lenne, már rég elhajtotta volna a csajod melegebb éghajlatra. Ne haragudj, amit most írok, de sztem te csak biztonságérzetet adsz neki, ezért próbál altatni azzal, hogy szeret, meg ilyenek és nem csalna meg. Ergó amíg nincs más jó vagy te is. Aztán ha összejönnének a haveroddal és szexelnének, hidd el nem sokáig maradnál mellette mert tuti lelépne. A másik, hogy ha szeretek valakit és az illető elmonja, hogy ez és ez a dolog zavarja, akkor tiszteletben tartom a kérését és befejezem azt a dolgot. Ez egy párkapcsolatban alap dolog szerintem. Ha neki meg ennyire hiányzik a flörtölés, ahhoz nem kell párkapcsolat. Akkor legyen egyedül és egyszerre 5pasival is csinálhatja.
2010. jan. 24. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!