Ezt még is hogy engedheti meg magának?

A barátommal 2,5 éve vagyunk együtt, 1 év és befejezzük az egyetemet.

Hirtelen robban, ha felmerül bármi probléma és alig hajlandó megbeszélni, sőt... inkább csak veszekszik, de nem csak velem, a saját szüleivel is. Már eleve úgy szól az emberhez olyankor, hogy felrobbannék... Sokszor aranyos velem és szépeket szokott mondani, puszilgat, mondja, hogy milyen szép vagyok és hogy örül, hogy ilyen barátnője van. Viszont már mondott olyat is nekem, amikor nagyon összevesztünk, hogy legszívesebben megütne. Játékból néha ütögeti az arcomat, ilyenkor mindig leállítom, mert mindig eszembe jut, amikor az ütést mondta és olyankor eszembe jut, hogy "gyakorol", még ha hülyeségből is csinálja, mert félek, hogy így könnyebben fog neki menni, már meg lesz benne a mozdulat. De elég sokszor csinálja, viszont hiába játékból... még... Lehet, hogy ezt csak én reagálom túl, de kicsit tartok ettől a dologtól.

Mondott olyat nem rég, amikor szintén összekaptunk, hogy ne merjek a családi házhoz közel menni, mert akkor kihívja a rendőrséget. Ez a vita abból fakadt, hogy gyakran csak arra a programokra megyünk, amire ő akar, amire én, arra "nincs idő" vagy nincs kedve és én ezt szóvá tettem, hát ennyire felhúzta magát rajta. Azt mondta, hogy látni sem akar. Természetesen nem mentem, hanem a saját barátnőimmel mentem máshova. Utána másnap bocsánatot kért és sajnálkozott, de ugye már hiába... viszont a bocsánatkérés is hiába volt, mert utána megint leordított engem... mindig is önző volt és gyerekes felfogású, a pénz értékét nem tudja felmérni, nem ő keresi a pénzt.

Ő már mondott rám olyat, hogy "g*cifej, utolsó senkiházi, mocskos semmirekellő"...

Sok mindent tettem érte, a családom is, amiért a szülei hálásak, de ő így áll a dolgokhoz.

Ha csinál valami rosszat, azt megpróbálja rám kenni, kiforgatja háromszor, hiába mondják már a szülei is, hogy nincs igaza és hogy nézzen már magába. Leszidták, hogy hogy beszél velem, de nem hat rá. Nem rég már kiakadtam és elkezdtem sírni is a családja előtt, mert annyira megbántott előttük (ez este volt). A szülei összevesztek vele, én a vendég szobában aludtam, az egyik délelőtti busszal haza is jöttem. Azóta nem beszéltünk.

Az a baj, hogy ebben a kapcsolatban ő nagyon nagy biztonságban érzi magát, mert tisztában van vele, hogy szeretem. De most már úgy beszél velem, mint egy utolsó kapcaronggyal, mintha már nem tisztelne és szeretném, ha visszajönne a kapcsolatunkba a kölcsönös tisztelet és a szeretet.

Olyat is mondott már, hogy szégyenkeznie kell miattam, mert nyilvános helyen nem tudok viselkedni. Ugyanis ha elmegyünk valahova és akaratlanul mondjuk ránézek egy számomra fura emberre vagy egy "alkatrészére" például meglátok egy mondjuk neonos szivárványszínű cipőt egy abszolút piros "cicanacis" fiún, akkor mondom a barátomnak, hogy nézd már hogy néz ki az a cipő. Természetesen nem úgy, hogy meghallja vagy lássa, hogy róla beszélünk. De ez csak egy példa és elszoktuk röhögni, de nem is szoktam ezeken rágódni órák hosszát, csak megemlítem, ránéz, nevetünk és ennyi. Ezért is nem értem, hogy ezzel mi baja, amikor ő is benne van ebben a dologban. Ő is mondott már más emberekről véleményt, mint mindenki más egy másik emberről, hogy ennek ilyen meg olyan természete van, ezt ezért meg azért nem szeretem, hogy áll rajta a ruha...

Azt mondja mindig veszekedések után, hogy ne haragudjak rá, csak mindig felidegesedik és olyankor nem tudja kontrollálni magát. Viszont engem meg idegesít, hogy SEMMIT nem lehet vele normális keretek között, csendesen átbeszélni. És ő meg az idegességére fogja, hogy így viselkedik velem, nekem meg ugye nagyon rosszul esnek ezek a szavak és tettek.

Mit csináljak? Hanyagoljam pár napig és ne is reagáljak semmilyen üzenetére?