Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szakító ok, ha a páromnak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakító ok, ha a páromnak nincs rám ideje hétvégén?

Figyelt kérdés

Idősebb, tapasztaltabb korosztály véleménye is érdekel. A kapcsolatunk 2 és fél éve tart, 27 évesek vagyunk. Nem laktunk még együtt, összeköltözésre anyagi okokból csak idén ősztől lesz lehetőségünk.

Én egyedül lakom, ő a családjával. Tudom, hogy szeret, mert sok mindenből kiderül és mutatja is, de, mintha a prioritások mégsem egyeznének köztünk.


Minden nap találkozunk, erre kifejezetten van is igénye, de sokszor a munka és az otthoni teendők miatt hét közben szinte csak aludni járunk össze, plusz azt megelőzően van egy óránk egymásra.


Hétvégén a jelenlegi felállás szerint szintén csak az elalvás előtti 1-2 óránk van meg együtt, amibe a fürdésen, evésen, egy kis beszélgetésen kívül más nem is fér bele. Nem arra van igényem, hogy drága helyekre járjunk, hanem szimplán csak arra, hogy együtt legyünk, ketten.


Neki és a családjának van egy kis hétvégi tanyája földdel, veteményessel, ők ha jön a jó idő, tavasztól őszig ott vannak minden! szombaton, kora reggeltől este 7-8 óráig is. Persze mindig hív, hogy én is menjek, ott tudunk "együtt" lenni, és szoktam is vele menni 2-3 hetente, de igazából ott együtt lenni nem tudunk, kettesben. Nagymamája és anyukája is ott van egész nap, így tulajdonképpen nem ketten vagyunk, és nem is egymásra figyelünk, hanem, míg ő csinálja a saját dolgát, én a szüleivel töltöm együtt a nap 2/3-ad részét. Ketten lenni = az elalvást megelőző 1-2 óra, mikor nálam van.


Vasárnap kora reggel elmegy tőlem, (templomba jár), aztán otthon takarít, olvasgat egy kicsit, ilyesmik, délután pedig egy barátjával jár el biciklizni. Hozzám este esik oda, mikor már vagy fáradt, hogy bármit is csináljunk, vagy csak enni-aludni van idő.


Ez az évben fél éven keresztül így van, mert ezek a fix programjai. Korábban, míg nem biciklizett,addig tanult vasárnaponként szinte egész nap, (nyelvvizsga, tanfolyam munkához, stb.). Tehát tulajdonképpen ez így van a kapcsolatunk kezdete óta. A tanulást megértettem, az új barátjának örülök, hogy van társasága, de így én az életéből teljesen kiszorulok. Tudom, hogy szeret, de csak egy "esti csajnak" érzem magam mellette (nem szexuális értelemben!), aki csak arra jó, hogy együtt aludjon vele.


Én fújom fel, vagy tényleg gáz, hogy egyik hétvégén, sosem ér rá igazából arra, hogy egy délutánt velem kettesben is eltöltsön?

Hibába vannak ott a szombatok, olyankor igazából nem ketten vagyunk, hanem ő csinálja a saját kinti munkáját, én meg a szüleivel töltöm az időt.


Mi a megoldás? (Ő jelenleg gondolkodik rajta). Nem akarom eltiltani semmitől, de ezt már nonszensznek érzem, hogy így van berendezve az élete, hogy én a hétvégéibe csak az esti 1-2 órákra férjek bele.


Köszönöm, aki végig olvasta.


2014. júl. 26. 11:28
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
67%
Minden tiszteletem a tiéd, ez a kapcsolat olyan veszettül unalmasan hangzik, hogy az nem igaz.
2014. júl. 26. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
Ha többet járnal ki velük a telkükre, többet lennétek együtt.
2014. júl. 26. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:

Fura. Végül is semmi olyat nem csinál, ami zavaró lenne (templom, olvasás, kerékpározás, stb.)

De azért nekem fura, hogy pl. vasárnap egy kis takarítással, kerékpározással elmegy ez egész napja és rád csak 1-2 óra marad. :S Ráadásul minden hétvégén.

Szerintem csinálj te is programot külön. Aztán majd meglátod, hogy hogyan reagál, ha te nem érsz rá. Egy kapcsolatban mindkét félnek kell kicsit alkalmazkodni a másikhoz. Az nem jó, ha az egyik semmin sem változtat még kis mértékben sem. Pl. egy-egy hétvégét teljesen neked szentelhetne.

2014. júl. 26. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:

- Telek: hiába mennék ki velük minden hétvégén, ott mi nem "együtt" vagyunk, hanem a nyakunkban van az egész családja. Az nekem nem együttlét, hogy míg ő füvet nyír meg permetel, én nem is látom, hanem a nagyszüleivel fejtem a borsót.


- Összeköltözés: sokkal előbb kellett volna, de odaköltözött volna hozzám (keveset keresünk) az albérletbe, a bérleti díj és a rezsi mellett alig tudott volna valamit félre tenni. Azért lakott eddig otthon, hogy lakásra gyűjtsön.


- Beszélgetés: szoktam neki mondani, beszélni róla, hogy rám nagyon rosszul hat, hogy ennyire magába szívja a családja. Anyukája elvált, egyedül van, és megsértődik, ha elmegyünk valahova úgy, hogy ő nem jöhet velünk. Erről is beszéltünk többször, hogy ha programot csinálunk, nem kellenek oda szülők. De ő mintha lefelejtené. Mikor szabadságon voltunk, például az én édesanyámat hívogatta mindig a programjainkra.

2014. júl. 26. 12:15
 15/19 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj, de én ettől már biztosan bemondtam volna az unalmast: mindenkinek arra van ideje, amire időt akar szakítani, utálom az ilyen "aranyigazságokat", de ez tényleg helytálló. A mai ember sokat dolgozik, de ilyen nincs, hogy nincs időm igazán arra, akit szeretek és fontos. A szerelmem társasága abszolút prioritást élvez. Bocs.
2014. júl. 26. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
Ha megoldódik az összeköltözés akkor az megoldás lesz a problémádra. A közös reggelek, főzések és napi rutin is egymás közelében lesz. Nem lesz gond ha segíteni akar a családjának. A lényeg hogy az elején tisztázzátok majd az elvárásokat. Például a szülők beleszólási jogát az életetekbe.
2014. júl. 26. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Ja és azt meg most olvasom, hogy anyukafüggő is. Biztos ezzel az emberrel akarsz összebútorozni? 27 évesen még van időd, 5-10 év múlva 2 gyerekkel sokkal rosszabb lesz végérvényesen rádöbbenni, hogy nem ilyen lovat akartál.
2014. júl. 26. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
azt hiszem én nem birtam volna már ki ezt a 2,5 évet sem... ahogyan irták ez egy nagyon unalmas kapcsolat..mi lesz késöbb igy veletek?
2014. júl. 26. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Ezek szerint igazából a jövőben sem fog változni semmi, mert ugyanúgy anyuci kicsi fia marad. Gondold át, hogy neked valóban ez kell-e. Én biztos, hogy nem akarnék második lenni a párom anyukája mögött.
2014. júl. 26. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!