Te mit tennél, ha egy lánynak te lennél a mindene, mindent megtenne, hogy megjavítsa a szinte már reménytelennek tűnő kapcsolatot, de te úgy érzed, nélküle is tudsz élni?

Fél éve vagyunk együtt a 15 éves barátnőmmel. Annyi mindenen keresztül mentük ezzel a lánnyal, rengeteg esélye volt arra, hogy bebizonyítsa, hogy lehet minden jó köztünk. De szinte állandóan veszekedtünk, féltékenysége miatt is, meg azért, mert nem tudta megérteni, hogy jelenleg van fontosabb is nála, mivel most nekem sok minden összejött (apum temetése, nem rég kezdtem el dolgozni, első saját házam körüli munka, rendezkedés stb.). De ő mindig csak akaratos volt és makacs, semmi türelem és megértés sem volt benne szinte, mert nagyon szerette volna, ha nekem is ugyanúgy fontos legyen ő, jobban szeressem. Ráadásul már itt nálunk sem szeretik, ha itt van, mert nem-igazán beszélgetett itt senkivel, ami anyukámat nagyon zavarta, hogy kb 4 hónap után nem tudott megnyílni, és normális társasági életet élni, legalább mikor nálunk van.

Ennek lánynak elég rossz családi köre van, náluk nem beszélgetnek annyit egymással, apukája és anyukája sem törődik vele igazán (hosszú lenne végigsorolni, hogy mennyire rossz a családja) Ez a lány nem ezt érdemli, hogy ilyen családban nőljön fel, sajnálom is emiatt. Sokszor érzi egyedül magát, és emiatt szinte állandóan "sír" nekem. Nekem sem egyszerû az életem. Tudom, hogy én vagyok neki az első barátja, és mivel a családjában nem boldog, ezért jobban kötődik hozzám, mint más lány a barátjához. Nagyon szeret, az biztos. Nagyon sokat tapasztalt ebből, sőt, még sokat is fog, de elég hülye felfogása van, rosszul kezeli néha még mindig a dolgokat, és bár türelmes voltam mindig vele, ez már sok. Ez így nem lesz már jó, hogy nem jöhet hozzánk többet, és én sem mehetek hozzájuk, így nagyon keveset tudunk csak találkozni, akkor sem tudunk csinálni annyira semmit, beszélgetünk, pár puszi és annyi. Tegnap felvetettem a szakítást, és megmondtam neki, hogy ennek semmi értelme nem lesz, hogy szinte alig találkozunk, és én nem szeretem annyira őt, amennyire tudnám. Ô mindenképpen meg akarta volna menteni ezt a kapcsolatot. Tegnap azt mondta, hogy mivel nagyon szeret, ezért elenged, mert szeretné, ha boldog lennék. Láttam rajta, hogy nagyon összetört, de elengedne, mert tudja, hogy tudnék jobban is szeretni. Persze szeretem ôt, voltak nagyon szép pillanataink, egyszer szakítottunk, és egy hét sem kellett, de újra megkeresten, magamhoz öleltem, mert nagyon hiányzott, és akkor jöttem rá igazán, mennyire szerettem. Ennek már 2 hónapja, de azóta sem változott sokkal semmi, még mindig sok gondunk van. De tegnap miután mondta, hogy elenged, azután mondtam, hogy át kell gondoljak mindent, alszok rá egyet, és holnap megbeszéljük (azaz ma). Valahogy nem tudtam neki megmondani, hogy viszlát. Mert hát, szeretem, és egy olyan embert veszíthetek el, aki nagyon szeret, és egy olyan emberrôl mondanék le, aki rólam sosem mondana le.

20/F