Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szeretném kikérni a véleményeteket, főleg a Nőkét, rendben?
Van egy – tudom, hogy korai – 2 hónapos kapcsolatom. Már mind ketten 30on felül vagyunk és a párom építi pár éve a saját házát. Beszéltük, hogy össze költözünk de bennem vannak kételyek Milyen érzést váltana ki belőletek ha közölnék, hogy az ha ide költözöl az nem egyenlő azzal hogy nem teszlek ki ha úgy érzem. Másik: biztos, hogy bele fogsz szállni a rezsibe, mert már annyian mondták ezt.
Nekem mind ezek nagyon rossz érzést váltanak ki belőlem.
Köszönöm előre is az őszinte véleményeket, válaszokat!
Rosszat...
Ebből az jönne le nekem, hogy a pasinak vagy volt már néhány nagyon negatív tapasztalata bizonyos nőkkel, és túlzottan bizalmatlan, ezért bennem sem bízik és előre közli, hogy egy rossz lépés és kirak. Vagy az, hogy egyáltalán nem tervez velem hosszútávon, ne is álmodjak róla, s a félreértések elkerülése végett így közli, hogy ne utólag reklamáljak.
Hogy is mondjam...
Meg lehet érteni és sajnálatos, ha egy pasit kihasznált egy másik nő korábban és ezért óvatos. Na de ez így akkor is durva.
Én nem költöznék oda ehhez a fickóhoz, az biztos. Én az a fajta vagyok, akinek nem hiányzik az, hogy bármikor hátba támadják, és kitegyék otthonról, nem tudnék így élni ha hosszútávra tervezek valakivel.
Megoldások:
-Adja el a házát és vegyünk egy másikat közösen felesbe, és legyen kettőnk nevén.
-Vagy hagyja, hogy kifizessem neki a felét, és az építkezés további költségeinek felét és szintén írjuk kettőnk nevére.
Így nem érezném magam egy utolsó senkinek, akit bármikor kidobhatnak....
"Megoldások:
-Adja el a házát és vegyünk egy másikat közösen felesbe, és legyen kettőnk nevén.
-Vagy hagyja, hogy kifizessem neki a felét, és az építkezés további költségeinek felét és szintén írjuk kettőnk nevére.
Így nem érezném magam egy utolsó senkinek, akit bármikor kidobhatnak...."
Ezt ugye te sem gondoltad komolyan, egy két hónapja tartó kapcsolat esetében.
off
(Egyébként szabad megkérdeznem, hogy hol ismerkedtél össze vele, és merre lakik/építkezik a pasi?
Kicsit ismerős a szitu... Ismerek egy 30+ pasit, aki miután elvált, egyedül építgeti a házát, és nem szeret egyedül élni, de igazából senkivel sem tervez hosszútávra, csak pár hónapos kalandokra vágyik...)
nem értem mi a bajod.. amikor a párom hozzám költözött-albérletbe,akkor megbeszéltük,h én fizetem az albit ő a rezsit-kis lakás volt, 40e volt a lakbér. kaját egyebeket közösen. nem mondtuk ki h ha nem működik kirakom, sztem ez evidens,én laktam ott előbb,nyilván ő ment volna el .
a párod a saját házába költöztetne be. a költségek megosztása alap,ha meg nem megy nyilván kitehet. vagy h gondoltad,h ott laksz és akkor tiéd a ház fele vagy mi?
Ez tényleg vicces :D
Mit gondoltál, hogy 2 hónap után odamész, és tied minden, ő lép le, ha összevesztek? Nagyon jóóóóó :D
Persze kicsit gázos, hogy úgy érzi, ezt így élesben meg kell neked mondania, hogy fizetni kell a rezsi felét.. ez evidens.
Egyébként én 2 hónap után nem költöznék oda. Ha meg alaptalanul gondolja, hogy neked mondani kell a rezsi felezését, akkor otthagynám a francba, nemhogy már azt gondolják rólam, hogy élősködni akarok.
Vagy talán te azt akarsz, és azért vagy megsértve?
"Ezt ugye te sem gondoltad komolyan, egy két hónapja tartó kapcsolat esetében."
Ebben igazad van, erre a momentumra annyira nem figyeltem. A leírásból az ordított nekem, hogy már összeköltözni akarnak, és én azt rágtam végig magamban, hogy milyen feltételek mellett lennék hajlandó fogni az összes cókmókom és elköltözni.
Vagyis ha és valakivel már összeköltözni lennék hajlandó, az azt jelenti, hogy komolyan is gondolom...
Az tény, hogy 2 hónapos ismeretség után én sem költöznék, addig csak a fogkefe+ váltás ruhás "nálad vagy nálam" alvások jöhetnek szóba.
De ha esetleg valaki annyira erőlteti, hogy költözzünk össze, akkor elvárom, hogy komolyan gondolja és ne a szakításra gyúrjon. Azaz nem lennék hajlandó hosszútávon sem vendég sem pedig eltartott p.csa lenni...
Tehát vagy beleadnék, vagy pedig költözzünk albérletbe, vagy oda, ahol én élek...
Mi a rossz érzés neked? Persze,szállj bele a rezsibe,ha egy pár vagytok,akkor szépen fizessétek közösen :)
De olyan opciónak nem szabad lennie,hogy ne legyen hova menned. Tehát készülj fel mindenre, ha bármi beüt,legyen hova elköltöznöd!
Kedves Kérdező!
Jelenleg hol laksz és kinek fizetsz érte?
Köszönöm a sok választ és elnézést, hogy csak most tudok reagálni.
A lényeg:
- egyértelmű, hogy beszállok a rezsibe, meg sem fordult a fejemben hogy nem
- jelenleg albérletben lakom, tisztában vagyok a költségekkel
- az esik rosszul, hogy feltételez olyan dolgokat rólam ami nem is én vagyok. És, hogy bizonyítsam be meg ilyenek.
Szerintem ha valaki megismer egy férfit és már az elején a fejéhez vágja, hogy ha itt fogsz lakni nem nehezíti meg a döntését és ugyan úgy szakít velem.
2 hónapja vagyunk együtt de már ismerjük egymást pár éve. Nem voltunk idegenek egymásnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!