Elhagytam, bántalmazott, és még én vagyok a hibás? Ráadásul mások egyet is értenek vele? Hogy lehet ezt kezelni?

Rövid, néhány hónapos párkapcsolat volt, nem voltunk egymáshoz valók, és ő folyton féltékeny volt, úgy beszélt velem, mintha egy útszéli lotyó volnék, aki mindenkinek szétteszi a lábát. Emellé sértődékeny is volt: egy rosszul megválasztott félmondat miatt egész nap "büntetésben" voltam, és ő ügyes érzelmi terrorista volt, mert elérte, hogy bár ő viselkedett gyerekesen, de én érezzem magam rettenetesen. Mindemellett meg persze hatalmas szerelmes frázisokat puffogtatott arról, hogy mennyire az élete értelme vagyok. A vége az lett, hogy némi huzavona után elhagytam, pedig nagyon szerettem, mert bármily hihetetlen, szép és jó oldala is volt a személyiségének, ám megelégeltem a földbedöngölést, és erre ő átváltott részeges agresszív állatba, aki betörte a lakásom ablakait és elhordott mindenféle szajhának, a nyakamnál fogva szorított a falnak és azzal fenyegetett, hogy megöl, aztán azzal, hogy magát öli meg. Aztán az egészből az kerekedett, hogy ezért is én vagyok a hibás, neki tiszta a lelkiismerete, mert szerinte én provokáltam őt azzal, hogy dekoltált ruhát vettem fel a szakításunkkor, úgyhogy jogosan változott állattá... Az ismerősei pedig egyet is értenek vele, és megvetően bánnak velem, ha véletlenül összefutunk. Mert én megbántottam szegényt azzal, hogy gonosz módon elhagytam. Az eszem megáll. Bántottak, megaláztak, betörték a lakásomat, és még én vagyok a szemét dög??? Miközben nekem is vérzik a szívem, hogy így kellett végződnie.

Napok óta nem kommunikálok vele, csak olvasom a folyamatosan érkező vádló és szapuló smseit, amikre nem válaszolok, mert félek, hogy bármit is írnék, megint elszabadul a pokol, de közben meg annyira bosszant az ő és a környezete hozzáállása! Bárcsak ki tudnék állni az igazamért, és felfognák, hogy hahó, itt én vagyok a lelkileg bántalmazott fél! Érzelmi szadizmus volt, amit művelt velem, mert egyszerre taposott, büntetett mindenért, és tartott szorosan maga mellett, mert hogy mi összetartozunk. Nem hibáztam! Elég a büntetésből! Úgy szeretném, ha felfognák. Leginkább ő, de a barátai is. Ugyanazokra a helyekre jártunk szórakozni, most meg nem merem betenni a lábam a törzshelyünkre, mert kinéznek, amiért elhagytam. Ez nem fair! Adjatok tanácsot! Vajon felfogja valaha is, hogy mennyire igazságtalanul viselkedett? Simán vele maradok, ha nem ostoroz engem folyamatosan. Nagyon bánt ez az egész. Ráadásul még az óvodáskorú gyerekeimet is a szájára vette, hogy milyen rossz emberek lesznek. (szerencsére nem ő az apa) És még én vagyok a szemét? Hát mi a fene van a világgal? Hogy lehet ezt higgadtan, okosan kezelni?