Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek után mit akar tőlem? Hazudtam neki mindenben.
Még néhány hete összegabalyodtam egy férfivel, vele csókolóztam életemben először és leakartam feküdni vele, mert már elegem volt a szüzességemből és ő úgy nézett ki, akivel jó lehet a dolog... Csak aztán ez mégsem történt meg, elég gáz volt a helyzet.
Beszélgettünk és megtudtam, hogy gazdag ő is és az egész családja az. Ezért én is azt mondtam, hogy a szüleim gazdagok, én pedig egyetemista vagyok és jövőre külföldre megyek tanulni... Ebből semmi nem igaz, mert jövőre érettségizem még csak, nem Pesten tanulok, csak azért voltam ott, mert az unokatesóm szülinapi bulija volt, de akkor azt hittem, hogy úgysem látom többet.
Viszont találkoztunk később párszor és szakított a barátnőjével/élettársával a mi kis éjszakánk után és jó volt vele lenni. De aztán a múlt héten elmondtam neki mindent...
Kiakadt, ami érthető, viszont tegnap találkoztunk, vagyis idejött beszélgetni. Azt mondta, hogy szeretné újrakezdeni és tudja, hogy fiatal vagyok, de talán működhet, ha őszinték leszünk egymással.
De nem tudom, hogy miért ilyen, amikor hazudtam neki, szakított miattam a barátnőjével. Nem tudom, hogy álljak hozzá... Nagyon tetszik, de én tapasztalatlan vagyok és nem akarom elszúrni.
Félek is ettől, de közben izgatott vagyok és nem tudom, mi legyen.
Csak gondolj bele..gazdag,gondolom jókülsejű,tapasztalt férfi ennek ellenére egy éretlen kis tinire hajt..
A szüzességed kell neki,mas nem.
29 éves...
Nem akarok még lefeküdni vele (vagyis már akartam, de leállított) és ezt ő is tudja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!