Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Voltatok már így? Hülye lennék várni rá és újrakezdeni, ha visszajön? Azt mondja nem élte ki magát s egy ideig nem kell komoly kapcsolat.18L
Barátommal nemrég szakítottunk.Kicsit sok volt a veszekedés,látszott rajta,hogy valami megváltozott nála.Kimondtuk a szakítást.Én nem voltam tisztában az okokkal,ezért egy hét után ezt boncolgattam vele.
Mondtam,hogy nagyon szeretem még,és ha az a probléma,hogy sok a vita,akkor megpróbálok sokkal elnézőbb lenni.
Ekkor kibökte,hogy ő igazából élni akar. Nem akar 'lekötött'lenni. (amit nem értek,hisz én mindent megadtam neki, sosem volt bajom ha minden hétvégén kocsmázott vagy bulizott,legtöbbször együtt is nagyon jól éreztük magunkat szórakozóhelyeken)
Nagyon megalázva éreztem magam,hogy én próbálok futni utána,ő meg ridegen visszautasít,hogy értsem meg ő EGY IDEIG nem akarja velem újrakezdeni,kell a szabadság.
Többször mondta,hogy egy ideig.Ebből azt értettem,hogy ha ő kiélte magát és csinált mindenfélét majd visszajön hozzám.
Hülye lennék visszafogadni majd,ugye?Ez tiszta átverés rám nézve,mert ha szeretne nem menne el.Nem hagyna el pár évre,aztán megint újra, ha ez igazi szerelem lenne.
Most kicsit gyűlöletet érzek,de közben szeretem is.Nem tudom mit tennék,ha újra próbálkozna.Mert legszebb 2 évemet töltöttem vele.
Voltatok már így? Lehet ebből majd újra tiszta szerelem,ha most így elhagyott?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kijátsza magát, egyéjszakások stb, aztán visszamegy a biztos alaphoz, jó terv.
Főleg ha te még hagyod is magad.
Ha esetleg a sok bulizás után rájön,hogy én voltam az igazi és újra velem lenne?Nagyon rossz ez az egész,mert mindig azt hajtogatta,hogy senkit nem tudna úgy szeretni mint engem.
És én arra gondolok,hogy ez csak ideiglenes állapot és valamitől megijedt,de rá fog jönni,hogy hibázott.Vagy ilyen nincs ?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"mindig azt hajtogatta,hogy senkit nem tudna úgy szeretni mint engem"
Szokj hozzá. Mindig azt mondják, amit hallani akarsz.
A tettek beszélnek helyette az igazságról.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Köszi.Én is ezt gondoltam...
Csak mondták többen,hogy ha egymásnak vagyunk szánva akkor bármennyi idő is eltelhet,vissza találunk egymáshoz.
S ez összezavart,hogy ez akkor is így van, ha ő hagyott el?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az akkor van, ha pl szeretik egymást a felek, de valamiért el kell válniuk, munka miatt pl, külföldre utazik. De aztán happy end lesz, mert szeretitek egymást stb.
Na, itt nem ez a helyzet.
Kufircolni akar mással is, aztán vissza akar térni hozzád, ennyi az egész. Nem szeret ez téged úgy, ahogy te gondolod.
Ha szeretne, nem jönne ilyen indokokkal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
gondolj bele, mit jelent igazából, hogy nem élte még ki magát.
nem vagy neki elég érdekes, hogy lekösd a figyelmét.
és lehetőleg minél több csajt szeretne MÉG megfektetni. és aztán?
aki szeret, az nem mond ilyet. az fél, hogy elveszít téged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!