Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mivel tudnék megszívatni egy fiú társaságot? Kérlek írjatok ötleteket, iszonyat dühös vagyok.
Barátnőmmel egy főiskolára járunk. Ő nincs sokat ott, mert magántanrendű, és ezért ismeretsége is kevés, inkább csak az én társaságomban van, amikor lent tartózkodik.
Fülig szerelmes volt egy másik szakon lévő fiúba, randiztak már, csók, beszélgetések, úgy tűnt minden szépen bontakozik ki.
A fiú felhívta őt albérletébe bulizni, ahol ő meg pár osztálytársa volt jelen, a barátnőmnek kevertek valamit a poharába, és onnantól kezdve nem emlékszik semmire. (1 pohár bort kapott, amit csak félig ivott meg)Kizárt hogy ettől kiütötte volna magát, hiszen én is megiszom vele egy két pohár bort egy egy beszélgetés mellett. A lány egyébként visszahúzódóbb, a légynek sem tudna ártani, kedves és gyönyörű, de sajnos naív ezt hozzá tenném. Bevallotta, hogy iszonyat lenézőek voltak vele a fiúk másnap, és ő pedig fájásokat érzett az alhasában. Lefogadom hogy történt valami rossz fent aznap este. A barátnőm iszonyat szégyelli magát, és csak nekem merte elmondani. Nem ismerem a társaságot csak látásól, és iszonyat dühös vagyok.
Tudom, erre lehet azt mondani, hogy "megérdemli" mert ő volt elővigyázatlan, és mit képzelt hogy felment hozzájuk, de én meg nehezen bírom elviselni hogy ez a csapat barom meg röhög a markában valahányszor meglátják a barátnőmet, aki tényleg rohadtul nem szolgált rá erre!
21/L
Na igen, innen látszik, hogy akinek van diplomája (ha mondjuk azoknak a gyökereknek lesz), nem jelenti azt, hogy emberileg "fejlettebbek", mint egy diploma nélküli.
Egyébként tényleg azt kellene... Nekik is az italukba keverni valamit.
Hmmm valahonnan ismerős a sztori..
Szal nekünk is volt még a középsuliban olyan h felhívtunk egy csajt (évfolyamtársunkat) 3man az egyik haveromhoz,iszogattunk(ő kb két felet ivott meg), aztán a vége az lett h a csaj partyba lett vágva.
Persze hétfőn már az egész suli tudta, a csaj meg ugyan ezzel a dumával jött h drogot adtunk neki, meg megerőszakoltuk meg mindenféle hülyeséggel.
Aztán hát gáz volt mert aki közelebbről ismert minket az hitt nekünk, mert tudta h nem foglalkozunk ilyenekkel, még csak ki se próbáltunk soha a drogot, de a csaj oldalán állók is jöttek h xy ő nem olyan h elmenne 3 pasival egyszerre, de végül nem lett belőle semmi.
Szal én nem lennék annyira biztos benne h a barátnőd nem akarta ezt a dolgot, vagy ott van a Zsanett ügy, ugyan ez, szerelmes volt a paliba, a kedvéért lefeküdt még egy pasival aztán mikor a csávó leszarta kitalálta ezt a hülyeséget h megerőszakolták.
sajnálom a barátnődet, nem mondom hogy megérdemelte, de az biztos, hogy én egy újjal nem nyúlnék hozzá egy olyan lányhoz, akin egy csapat fiú végigment pár óra alatt...
ha tényleg úgy van ahogy elmesélte menjen orvoshoz. lányokat ismerve rohadtul be lenne fosva hogy terhes lett-e vagy sem, tehát valamire csak emlékszik (védekezésre pl.)...
nekem sántít a sztori.
de hogy a kérdésedre válaszoljak szerintem legyen vendetta.
21F
GHB volt, alias Gina. Nem történt erőszak, ellazítja az izmokat, de mivel durvák voltak így keletkezhetett sérülés, szóval nagyon gyorsan menjetek orvoshoz, kérjetek róla papírt és irány a rendőrség. Le az ilyen mocsadék szar "emberekkel".
elég szívatás lesz nekik szerintem a börtön ahol az életfogytos bodzaszedők farkát szopják majd. ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!