Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy nézzek majd a szülei szemébe így? Mit csináljak, hogy ne szégyelljem magam majd?
Majdnem két éve vagyunk együtt a párommal. Tegnapelőtt bulizni voltunk és mivel ritkán vagyunk úgy együtt felmentünk hozzá és szeretkeztünk. A szülei aludtak már 2 szobával odébb, de mi is halkak voltunk.
Esetleg akkor vehettek észre minket mikor bejöttünk.
Nem tudom,hogy akció közben megláttak-e, viszont utána öltözködni kezdtem, csak a felső volt még rajtam alul bugyi, mikor lépteket hallottunk és én befutottam a legközelebbi szobába.Akkor belépett az apja, kért valamit a barátom szobájából. A barátom meg egy szál boxerben.
Kérdezte,hogy csak egyedül van? Mondta,hogy nem,én is itt vagyok bent. Akkor beköszönt, de szerencsére nem nyitott rám. Már az is elég égő,hogy ottvagyok a házukban, s ki se jövök köszönni neki...
Aztán elment szerencsére.
Biztos kapcsolt, a barátom pucéran én meg elbújtam, ráadásul lehet meglátta a nadrágom is az ágyon.Nagyon szégyelltem magam, és azóta folyton az jár a fejembe,hogy legközelebb mikor oda megyek,hogy fogok a szemükbe nézni, vagy ők hogy fognak rám nézni, mivel még épp a 17-et sem töltöttem be,és már lefeküdtem vele. Tudom,hogy ez normális dolog pároknál,de azért mégiscsak rossz,hogy ilyen helyzetben voltunk :/
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Aki elég nagy lány hogy széttegye a lábát az ilyen helyzetekbe is legyen nagylány!
Nem értem ilyenkor miért kezeled gyerekesen a helyzeted, ha a szexhez meg így viszonyulsz. El kéne dönteni, hogy nő vagy vagy gyerek és annak megfelelően viselkedni... minden helyzetben :P
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mintha mi se történt volna. :)
Tényleg. Értem, hogy ebben ak orban nagyon szégyenlős vagy, de nem kell, nem szükséges.
Egyértelmű volt, hogy ha a fiának van barátnője azzal összebújik, ez nem is volt kérdés a
számára sem. Látta a nadrágot, azt látta amit eddig is tudott. És mit is láttot? Nadrágot.
Nem téged amint lovagoltál a fián :)
Hidd el amikor rádnyitnak az sokkal rosszabb, de azon is csak nevettünk később :))))
(jártam úgy :D)
Nem kell ezzel foglalkozni, ők sem fognak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
'Akkor belépett az apja, kért valamit a barátom szobájából'
aki kopogas nelkul belep, azt erhetik meglepetesek... ez leginkabb neki volt ciki.
köszönöm a normális válaszokat.
Nem azt nem vállalom,hogy csináltuk, mert szerintem ha már2 éve együtt vagyunk mindenki gondolhatja, de ez hogy épp csak nem nyitott ránk,de egyértelmű volt...sőt,az sem biztos,hogy nem látott,mert ha benézett az ajtó ablakán,amit csak egy függöny takart....
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Abban igazuk van a többieknek, hogy amig a nemiségedet ennyire nem tudod felvállalni, elismerni
mások előtt addig még koránt sincsen kiforrva a szexualitásod, és még van hová érni az ügyben.
Szóval ha úgy tetszik fokmérő is a fenti történet, és ezen ezért is célszerű lenne felül emelkedned. Ami történt az rendben van, ideje stabil személyiségként ezt valóban megérteni is mentálisan.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem történt semmi. Nem te vagy az első és az utolsó akivel ilyen előfordult. Rám és a páromra is ránk nyitottak pont akkor amikor 16 évesek voltunk..
Felmentünk a szobájába mintha ott akarnánk elfogyasztani a sonkás szendvicsünket és egymásnak estünk. Az anyja először bekopogott és a srác kikiabált hogy 'maradj kint!' Erre a nő bejön mert úgy értette hogy 'hozd a margarint!
Tégy úgy mintha mi sem történt volna. Légy egy ideig kicsit szerényebb az apjával szemben, ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!