Hogyan lehet lelkileg úgy megerősödni, hogy ha szakításra kerül a sor, ne viseljen meg bennünket?

Hosszú-hosszú idő óta az első nagyon jó kérdés.

Már nem akar bosszút állni, visszaszerezni, depresszióba esni, nyűglődni, hanem tudatosan továbblépni.

Az érzelmeket irányítani nem lehet, ez a lehetőség nem adatott meg az embernek. Ha valami 5 évig bánt, akkor 5 évig, de az tőlem függ, hogyan hordom. Lehet úgy is, ahogyan kezdtem a mondandómat: haraggal, bosszúval, sajnálattal. Szerencsére, van egy segítsége az embernek. Ez pedig a laza lelkiállapot. Olyan ez, amikor nem veszi komolyan a problémákat, nem loholja bele magát depresszióba, nem akar a gyűlölettől bosszút állni, hanem csendesen, megpróbál kívülálló lenni és nézni az élete alakulását.

22/F

#2-hoz csak annyit tennék hozzá, hogy nem kell félni a fájdalomtól. A fájdalom mutatja, hogy ember vagy és valaki fontos volt neked - utoljára ennyit megérdemel. De te is, hogy fel tudd mérni a fontos dolgok súlyát. Tudom hogy a fájdalom fájdalmas, de olyanról még nem hallottam, hogy valaki el tudott volna menekülni előle következmények nélkül. Ahelyett, hogy a szakítás tompításának módjait keresés, inkább foglalkozz önismerettel, ez az élet minden területén javakra válik, pl egy szakítást is kiegyensúlyozottabban fogsz viselni.

24f

Idővel erősebbé válik az ember, és megtanulja elfogadni a történteket, ez teljesen természetes folyamat, amit mindenki magának fog kitapasztalni. Vagyis én nehezen tudom elképzelni, hogy ez más úton-módon tanulható lenne.

És azt sem gondolom, hogy aki tényleg, igazából, teljesen őszintén odaadja magát a másik félnek, azt kevésbé viseli meg a szakítás, csak mert már előtte volt X kapcsolata.

nekem is volt pár csúnya szakításom, és bár lány vagyok, így nekem kevesebb "szégyenérzettel" jár kiadni az érzelmeimet, mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy igenis meg kell élni a fájdalmunkat, különben nem léphetsz túl rajta. persze, nem szabad direkt belelovallni magad és nem szabad önsajnáltatni meg vissza-visszatérni a dologhoz, mert az csak hátráltat, de ameddig úgy érzed, hogy sírnod kell, akkor sírj, amikor dühöngeni van kedved, tedd azt, és ne érezz emiatt bűntudatot. nálam ez eléggé felgyorsítja azt a folyamatot, hogy ismét kicsit visszatérjek önmagamhoz, még ha sokáig nem is tudok új emberrel összejönni, de legalább valamennyire emberi lényként tudok funkcionálni néhány nap/hét után. és miután megéled az éppen aktuális érzelmet (már persze, nem úgy, hogy törni-zúzni van kedved, és nekiállsz egy őrült tombolásnak), és nem elnyomod magadban, hogy jaj, ezt neked nem szabad érezned vagy eltompítani különböző szerekkel, hanem egyszerűen el kell fogadni, át kell érezni, és miután megélted azt, magától enyhülni fog, hiszen már nincs rá tovább szükség. és elmúlik, idővel. igen, tudom, lányként kevésbé "ciki" hirtelen szinte a semmiből nekiállni sírni (bár azért...), de ha ilyenkor nem másokkal foglalkozol, hanem kicsit "önzőbb" módon magaddal, akkor sokat fejlődhetsz ezen a téren.

nem tudom, milyen nemű vagy, kedves kérdező, ezért univerzálisan mondom: nincs olyan, hogy kínos érzelmek, a férfiaknak is ugyanúgy fájhat és ugyanúgy érezhetnek szomorúságot és kétségbeesést és mindent, mint a nők, nem gyengeség az, ha egy-egy indokolt pillanatban átadod magad az érzéseidnek. van az a statisztika, hogy a férfiak jellemzően kevesebb ideig élnek, mint a nők, ugye? most lehet, hogy csak mert pszichológiát tanulok, és azért sulykolják ezt belénk, vagy lehet, hogy mert van értelme is, de mindenesetre nekünk azt tanítják, hogy ez igen nagy mértékben azért van, mert a visszafolytott érzelmek egy stressz-reakciót váltanak ki a szervezetben, ami idejekorán feléli annak energiáit, és ez közvetetten befolyásolja az életkort is.

okosabbat sajnos nem tudtam mondani, de mindenesetre remélem, hogy valamelyest segítettem. neked is, kérdező, és mindenki másnak is.

Szerintem nem lehet . Legalabbis mindket fel biztosan nem tudja megoldani ,valaki mindig szenvd miatta.

"Ne gyászolj! (...) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj"