Hogy tudnám legyőzni, egyáltalán le lehet-e győzni a nőktől való szorongásos félelmet?

Még óvodás-kisiskolás koromból eredendően kezdődött el a probléma, amikor lányok támadásainak közkedvelt célpontja lettem, gúnyolták az öltözködésem (szegényes körülmények között éltünk akkoriban), gúnyoltak, mert alacsony voltam, strébernek hívtak, mert aránylag egész jól tanultam stb. Gyerekkoromban nem tudtam egyetlen lánnyal sem beszélni, még egy szót váltani sem, mert mindegyiktől az elutasítást kaptam. Mondom még egyszer, ez óvodás és általános iskolás koromban történt. Aztán az évek során, nagyjából a középiskolás éveimtől számítva kialakult bennem egy jellegzetes távolságtartó magatartás a lányokkal és később a nőkkel szemben. Ekkoriban az osztályomban csak fiúk voltak, és sokszor hívtak, hogy menjek velük bulizni, csajozni. Amiket ezekben a bulikban láttam, az csak olaj volt a tűzre, a nőktől még jobban eltávolodtam. Leérettségiztem, felvettek egyetemre, és úgy döntöttem, hogy új életet kezdek. Próbáltam a lányokkal közvetlenebb lenni, de nemigazán ment, meg aztán már a gólyatáborban szinte minden lányra lecsaptak a fiúk, így még csak esély sem lett volna rá, hogy komolyabban megismerkedjek valakivel. Most 28 évesen úgy érzem, hogy a nők elérhetetlenek számomra a töketlenségemből fakadóan. Viszont a külsőségeimmel elvileg nincs gond, mert úgy látom a nőkön (utcán, boltban, könyvtárban, buszmegállóban, bárhol) hogy elsőre szimpatikus vagyok nekik, hiszen nem kezdeményeznének beszélgetést, ha nem így lenne. Ám ami a köszönés után következik, azt hívom teljes összeomlásnak, katasztrófának. Hebegek-habogok, olyanokat mondok, ami bele se tartozik a beszédtémába, elpirulok, érzem az arcomon, hogy szinte ég, lassul a beszédem, hosszú szüneteket tartok mondat közben. Az az igazság, hogy évek óta képtelen vagyok felülkerekedni e problémámon, igen, évek óta, pedig próbálkozok a lányoknál, mert nem akarom feladni, de mind hiába. Amikor látják rajtam, hogy micsoda töketlen pancser vagyok, szerintem már azt is megbánják, hogy egyáltalán szóba álltak velem. Borzasztó érzés azt látni, ahogy a lány lelkesedése szinte másodpercek alatt szertefoszlik és csalódottan áll odébb. És sok-sok éve ugyanaz a műsor, beszélgetni kezdünk és néhány mondatnyi hebegés után érdeklődését veszíti a lány. Nők jelenlétében az előadásmódom, a retorikám katasztrofális, pedig van jó néhány érdekes hobbim, amiről például a haverjaimmal órákig megállás nélkül tudunk trécselni egy-két sör társaságában. De bármiről tudok szinte már fárasztóan hosszadalmasan beszélni, kivéve akkor, ha nekem tetsző nő van a közelemben. Évek óta ez megy, hiába próbálom gyakorolni a velük való kapcsolattartást, már az első másodpercekben elvérzek és elkeserítő látnom azt, hogy a közöttünk lévő szakadék egy nagyobb és mélyebb. Szakembernél, pszichológusnál is jártam már, de ő csak ugyanazt ismételte, amit én már néhány éve felismertem magamon, így semmivel sem jutottam előrébb. Az a probléma, hogy így rengeteg lehetőséget szalasztok el évek óta, pedig olyan lánnyal is ismerkedtem már, akivel rengeteg közös tulajdonságunk, érdeklődési körünk volt, a pancserkedésemnek köszönhetően a lány egyszerűen megunt. Szóval hiába próbálkozom, mégse megy..