Szerinted? (hosszú)

25 éves lány vagyok, a párom 28 éves. 7 éve vagyunk együtt.

5 éve voltunk együtt mikor a szüleihez költöztem, többet akartunk együtt lenni,és ott nekem munkahely is ki alakult.

Persze semmi nem volt jó amit csináltam, mindenbe bele tudtak kötni a szülei, de soha nem mondták a szemembe,csak motyogtak és a páromon keresztül próbálták tudatni velem,ha vmi nem tetszett. Aztán ahogy kezdtem őket kiismerni, úgy menekültem onnan, a munkahelyemen 4 órában voltam felvéve,de nagyon sokszor 8 órát dolgoztam. Nem vágytam az anyósék közelébe. És a párom soha nem állt ki mellettem, amikor mondtam neki,hogy engem ez és ez bánt,soha nem szólt a szüleinek,vagy soha nem mondta azt,hogy üljünk le és beszéljük meg,hisz egy fedél alatt élünk így nem lehet. Én nem olyan jómódú családból származom, az én családom egy egyszerű átlagos család, a páromék pedig anyagilag nagyon jól állnak. (gazdálkodnak). 1,5 évet laktunk a szüleinél, és az utóbbi időkben mindig mondtam a páromnak,hogy költözzünk el, mert nem bírom idegileg,többet sírtam mint nem. Aztán elköltöztünk 10 km-rel távolabb a szüleitől, és ahová költöztünk az is a páromék háza,a szülei felépítették,de soha nem laktak benne. Rendbe tettük,kipofoztuk,berendezkedtünk. Megnyugodtam,hogy mostmár mindent úgy csinálok ah én akarom,senki nem szól majd bele semmibe és a párommal is minden szuper lesz. Hát végül nem jött be a gondolatom. A párom alkalmazottként dolgozik az apja gazdaságában havi 80.000Ft-ért,szabadság nincs,reggel 5-től, este mikor meddig ilyenkor télen általában este 6-ig, nyáron mikor van a szezonmunka este 9-10-ig is ott van,aztán jön majd haza hozzám. Napközben is,ha nincs annyira munka ott lefekszik az anyjánál,alszik,pihen,soha nem jön haza hozzám egy vasárnap sem,hogy együtt ebédeljünk,vagy h együtt legyünk.Szabadságot is biztos kapna,ha akarna,de soha nincs azon,hogy itthon legyen velem legalább 1-2 napot. Teljesen elhanyagoltnak érzem magam. Soha nem megyünk sehová,este hazajön,eszik,fürdik,tv és alszik. Gyereket nem akar még,azt mondja majd alakulunk valahová,majd lesz valami. A szülei nagyon irányítják,mindenbe beleszólnak, és engem is próbálnának irányítani,de nem tudnak mert nem járok hozzájuk,meg van az okom rá. Ők sem jönnek soha hozzánk. Úgy érzem a páromat ellenem irányítják. Megnyertem egy fiatal gazda pályázatot, amiben az apósjelölt indított el,ők ebből a nyereményből akarták fejleszteni a gazdaságukat,de nekem semmit nem mondtak,semmibe nem avattak be,egy hivatalos levelet nem adtak a kezembe,megelégeltem és mondtam a páromnak,hogy én ezt így nem akarom és inkább szeretném visszafizetni a megnyert pénzt. Így is lett,visszaadtam a pályázatot. És azóta meg pláne,hogy nem csípnek a szülei. Ahol akkor dolgoztam mikor a szüleihez költöztünk imádtam a munkám,igazán nekem való volt. És jött egy új munkatárs,egy fiú. Nagyon kedves volt mindig mindenkivel,figyelmes,segítőkész. És együtt kellett dolgoznunk, rengeteg időt töltöttünk együtt, és úgy éreztem kezdi felkelteni az érdeklődésem,de éreztem,hogy én sem vagyok közömbös számára. Minden nap megdícsért,mindent észrevett rajtam,ha valami változás volt. A párom viszont soha nem vett rajtam észre semmit. Egyre jobban vágytam dolgozni, vártam,hogy láthassam. Aztán elkezdtünk sms-ezni,több hónapon keresztül,napi 40-50 sms-t írtunk egymásnak, aztán olyan fél év múlva megtörtént az első csók köztünk a munkahelyen,onnantól kezdve teljesen azt éreztem,hogy nem tudnám nélküle elképzelni. Úgy éreztem szerelmes vagyok,úgy éreztem ő az igazi. Ez 1,5 évvel ezelőtt kezdődött és még mai napig megy a dolog közöttünk,nem szoktunk találkozgatni, telefonon beszélünk, meghallgatjuk egymást,azt mondja szeret,én is szeretem,és szeretnék vele lenni. Viszont úgy érzem rajta,hogy kicsit fél a kezdéstől,mert ismeri a jelenlegi páromat és a két család is ismeri egymást, mert ez a srác is ott él a szüleivel ahová a párom való. De úgy érzem ez nem jelent akadályt. Ha szeretjük egymást,nem kell ezekkel törődni. Én tényleg komolyan gondolom ezzel a fiúval,nagyon szeretem,tudom,hogy szeret. Nagyon nehéz így ezt csinálni, megőrülünk egymás hiányától. Ha mégis úgy döntünk,hogy vállaljuk az érzéseinket,én hazaköltözöm a szüleimhez, itt hagyom a munkahelyem,amit annyira nem is szeretek,mert anyósjelölttel dolgozom egy helyen. És majd alakúlna valami más nekem. De tudnám,hogy boldog vagyok. Igaz nem lehetnék nap mint nap együtt ezzel a sráccal,mert 80km lenne köztünk, de hétvégente mindig tudnánk találkozni,és egy idő után már én is jönnék hozzá.Vele akarom az életem leélni,hozzá fogható nincs még 1. Tökéletes nincs. De ő mégis tökéletes! Imádom úgy ahogy van,odáig vagyok érte. ő fiatalabb tőlem 1,5 évvel de ez egyikőnket sem zavar.