Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az évek múltán is áskálódó, másoknak mocskolódó, lejárató (hazugságai miatt kidobott) ex barátnő ellen van valami hatásos fegyver?
3 éve szakítottam a volt barátnőmmel, mert elegem lett abból a rengeteg hazugságból, ferdítésből, hülyének nézésből, amit majdnem egy év alatt rám zúdított. Igen egy év, a rózsaszín ködből én sem léptem ki időben, szerelmes voltam, de a józaneszem erősebb volt, és önerőből megszakítottam vele minden kapcsolatot és azóta nem kerestem, még egy szóra sem álltam le vele beszélni, mert jól kiismertem, hogy azonnal ferdítéseket terjesztene rólam. Nekem azóta nincs párom, nincs komolyabb kapcsolatom, mert nem érzem szükségességét szánalomból összejönni valakivel, vagy csak azért, hogy villogjak valaki oldalán. Neki 2 hónapra a szakításunk után azonnal lett egy barátja, akivel immáron 3 éve együtt vannak, de azóta is hallok vissza olyanokat, hogy másoknak lehordanak, kiröhögnek, hazudoznak rólam, az életemen csámcsognak, gúnyolódnak azon, hogy egyedülálló vagyok, gúnyolódnak a hobbijaimon, a barátaimon, mindenen, ami velem kapcsolatos. Mindig kapok olyan híreket, amelyeken teljesen ledöbbenek. Pl. ha valami akadályba ütközik az ő idilli kapcsolatuk - jól figyeljetek - ENGEM húznak elő, hogy biztos én kavartam be nekik, biztos én szemétkedek a hátuk mögött, pedig ha lehet, minél nagyobb ívben kerülöm őket pont ezen feltételezések miatt, de úgy látszik szerintük még így is beavatkozok az életükbe.
Ti mit tennének a helyemben? Évek óta eltűröm az állandó kavarást, ócsárolást, lejáratást, amit rólam alkotnak. Évek óta sem bírnak nyugodni. Ez nem beteges egy kicsit? Mit csinálnátok, ha ti lennétek ilyen bosszantó helyzetben?
Azt lehetőleg ne írjátok, hogy beszéljek vele, mert azt is megcifrázná, megkavarná a saját maga javára és a bűnös megint én lennék.
25/F
Mindennek csak akkora jelentősége van, amekkorát tulajdonítasz neki!
Ha van más,ami leköt az életben, nem foglalkozol ilyenekkel. Ezek szerint nincs. Akkor találj!
De beteges, ezt úgy hivják: megszállottság. Nekem is van egy ilyen egyedem.Tizenéve ezt teszi.
A legjobb tanács, ha lepergeteg magadról mindent amit csak hallasz, kavar az illető(én is ezt kaptam tanácsként, én is ezt tettem). Az idő neked dolgozik, és a sors jobb rendező az ilyenek életében mint ha te rendeznéd.Előbb utóbb a mérleg nyelve feléd dől.:D
Te légy egyeners és őszinte-mert azért te felelsz.
A legnagyobb fegyver..
Az érdektelenség...
Nem kell velük fogallkozni... Ennyi..
Egyáltalán honnantudod, hgy rajtad "mocskolódnak"?
Ki mondja el?
Annak kel megmondani, hogy hagyjon ezzel teged aztán nem érdekel az ő bajuk, neked semmi közöd hozzájuk..
Amikor valótlanságot állítanak..akkor megmondani, ugyanezt.. Hogy az érdekes, mert legalább x hőnapja éve feléjük sem néztem, ha te nem mondod azt s tudom együtt vannak-e még...
Egy idő után senki nem fog semmit mondani neked, mert látják, hogy nem érdekel.. Aztán ők is abbahagyják ugyanezért.. Ha nem akkor az az ő nyomoruk ugyancsak.. Téged nem érint
Fú, sikerült belenyúlnod a tutiba.
És én még azt hittem, hogy én fogtam ki a legrosszabbat. Engem is volt barátnő elhord mindennek, "rám hárítja a felelősséget", hogy miért ment tönkre a kapcsolat, közvetlen környezete (akiket én nem ismeretem annyira) szinte utál is.
Hál'Istennek van egy olyan tulajdonságom, hogy nagyon nagy ívben tudok tojni az emberek véleményére.
Neked sem tudok mást tanácsolni, bár tudom, hogy a te esetedben azért nagyobb dologról van szó.
Kitartást!
Én nem bírnám ennyiben hagyni, ahogy itt mindenki tanácsolja. Akkor is idegesitene a viselkedésük ha nem látnám, nem hallanám őket.
Ezért én azt tanácsolom turbózd fel az életed! Szedj fel egy jó nőt (az se baj ha megkérsz valakit, hogy játssza el legalább a közösségi oldalon állitsd be magad iszonyú nagy rajnak) tanulj, művelődj, légy sikeres a munkádban kezdj érdekes hobbiba gyúrd ki magad tegyél valamit amitől felnézhetnek rád az emberek.
Ha látják, hogy sikeres, népszerű boldog ember vagy akkor nem lesz fogás rajtad!! Túl kell szárnyalnod őket, akkor is ha nehéz. Ez az egyetlen hatásos fegyver. Azzal, hogy nem veszel róla tudomást nem fog abbamaradni a dolog és akár egy életre boldogtalanná tehetnek de ha megmutatod, hogy Te igenis erős életrevaló srác vagy és minél jobban húznak lefelé annál erősebben küzdesz felfele akkor az visszaveti őket!!
Egyszer pedig fordul a kocka.. ők is lesznek alul.
Jól mondják az eddigiek, akármit is reagálsz ezekre a nevetséges vádaskodásokra, azzal táplálod az utálatukat, mert látják hogy reakciót tudnak kiváltani belőled, és tökmindegy mit mondasz, mert ha elismered az azért kielégítő, ha meg tagadod az azért mert biztos hazudsz.
Tényleg a közöny a legjobb fegyver ellenük, hadd higgyék csak hogy a saját elcseszett életüknek te vagy az oka, minél később jönnek rá a tévedésükre, annál fájdalmasabb lesz. Az ilyen rosszindulatú embernek hiába próbálnál emberbaráti szeretetből is segíteni, nem hagyja, csak a saját hibáiból tanul és abból is nehezen.
Ha újra hallasz felőlük, nevess egyet a szerencsétlenkedésükön és csináld tovább amit épp csinálsz. Ha 3 év nem volt elég hogy megunják, majd elég lesz 5 vagy 10, de bármeddig is tart, stresszelni nem érdemes magadat rajta.
Ha nagyon rámenősek, esetleg add meg nekik egy pszichiáter elérhetőségét. A csaj egyébként valószínűleg tényleg kényszerbeteg.
Elsok leirtak a lenyeget, de figyelj, te valami 200 fos faluban laksz hogy mindenki mindenkit ismer es az utca vegere se kell menni friss pletykaert?
Eleve nem foglalkozni veluk, aki meg odajon meselni, hogy te he ezt meg ezt hallottam azt is lepattintani, mert erre nekem nem lenne szuksegem az tutti. En azt se tudom, hogy az exem el-e. Vagyis de, mert ha mar nem elne akkor valaki biztos szolt volna hogy mikor lesz a temetes de semmit nem tudok rola, mert nem erdekel es a barataim tudjak hogy nem erdekel es ezert nem is emlitik, meg akkor sem, ha ok tudataban vannak valami szaftos pletyinek.
Ne haragudj, de itt elsosorban te vagy a hibas mert te vevo vagy az informaciora.
Ez olyan minthogy vannak emberek akik politizalnak. Velem viszont sosem mert tudjak hogy nem erdekel. Annak idejen szepen ugyesen leepitettem oket, es azota mindenrol meselnek csak a politikarol nem. "be kell tanitani" oket ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!